Amíg a férfiak focit néznek, a nők a konyhában szexelnek

Kristen Stewart, Totinos
Vágólapra másolva!
Az Alkonyat-filmek visszahúzódónak és mufurcnak elkönyvelt sztárja, Kristen Stewart a hétvégén végre a vicces oldalát is megmutathatta, ő volt a sztárvendége ugyanis a Saturday Night Live című szkeccsműsornak. Élőben leadott monológjában azon humorizált, hogy Donald Trump furcsa módon több tweetet is szentelt a Robert Pattinsonnal folytatott kapcsolatának még 2012-ben. Véletlenül egy káromkodás is kicsúszott a száján, és megerősítette azt a közismert tényt, hogy meleg. Stewart egy kamu reklámban is feltűnt a műsor folyamán, amelyben egy férjét addig mosolyogva kiszolgáló nőt szabadított fel. Az SNL már harmadik éve csinálja meg a maga verzióját a Totino’s nevű pizzás keksz reklámjából az NFL döntőjéhez időzítve. Tavaly az X-akták irányába vitték el, most egy francia erotikus filmhez válik hasonlatossá a videó. A férfiak meccset néznek, a feleség széles mosollyal az arcán szorgoskodik a konyhában. Kristen Stewart feltűnése azonban mindent átír, a Vanessa Bayer által megformált nőt többé már nem érdeklik a háziasszonyi teendők, a férje vágyai helyett a sajátját elégíti ki. Vanessa Bayer és Kristen Stewart a Totino's kamureklámjábanForrás: SNLmiddleoff644270 A mókás reklámban a legtöbb erotikus filmbe való klisét elsütik, többek között ezért is vált át – minden magyarázat nélkül – francia nyelvre Stewart és Bayer. A helyzet abszurditását tovább növeli, hogy habár a két nő pár méterre csókolózik tőlük, de a tévét bámuló férfiak ebből nem érzékelnek semmit. A reklámparódia a cég tetszését is elnyerte, a Totino’s pizzás keksz hivatalos Twitterén egy magyarra nehezen átültethető szóviccel reagáltak: „Hey, it's like we always say: pizza rolls, not gender roles.” A lényege annyi, hogy ők is úgy gondolják, mint a paródia: a pizzás kekszre igent mondanak, a leosztott nemi szerepekre viszont nemet. January 31, 2017 Mióta szakított Robert Pattinsonnal, Stewart csak nőkkel járt a bulvárlapok szerint. A Soko művésznevű francia énekesnővel tavaly májusban szakított, utána St. Vincenttel kavart, mostanság Stella Maxwell szupermodellel mutatkozik együtt, aki egy ideig Palvin Barbara szobatársa volt New Yorkban. A tátott szájú kiscsajból csodás színésznő letthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/eletmu/20161112-a-tatott-szaju-kiscsajbol-csodas-szineszno-lett-kristen-stewart-sils-maria-felhoi-cafe-society.htmlKristen Stewart még sosem volt ennyire félénkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160902-kristen-stewart-meg-sosem-volt-ennyire-felenk-egyes-nok-michelle-williams-laura-dern-kelly.htmlKristen Stewarték hatalmasat trollkodtak Cannes-banhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20160517-kristen-stewartek-zsenialisat-trollkodtak-cannes-ban-personal-shopper-kritika-olivier-assayas.html
Vágólapra másolva!