Nézze meg az előző Oscar-jelölt magyar kisfilmet!

Koncert
Vágólapra másolva!
Deák Kristóf Mindenki című alkotása most már biztosan ott lesz a 2017-es Oscar-gálán, a legjobb élő szereplős kisfilm díjáért fog versenyezni. Eddig egyetlen magyar rövidfilm jutott el idág, Szabó István Koncert című kisfilmje 1964-ben került a jelöltek közé. A budapesti Duna-parton játszódó, bohókás és felemelő vizsgafilmet most teljes egészében megnézheti az Origo Filmklubon.
Vágólapra másolva!

Szabónak sokat kellett harcolnia azért, hogy a Koncert lehessen a vizsgafilmje. Őt már nem izgatta az olasz neorealizmus, irodalmi adaptációt sem akart készíteni, pedig a főiskolán még ilyen munkákat vártak a hallgatóktól. Őt már a francia újhullám tartotta lázban, annak szellemében készített egy lendületes és mosolyra ingerlő kisfilmet a művészet erejéről és közösségi élmények fontosságáról.

Koncz Gábor és két társa egy zongorát hordozó triciklivel jelennek meg a Duna-parton. Rögtön heves csajozásba kezdenek, és a hangszert hátrahagyva egy tükröt cipelő nő után erednek. A zongora köré egyre nagyobb tömeg gyűlik, és nem számít, hogy egy zeneszerző játszik rajta, vagy csak egy lelkes járókelő nyomkodja egy újjal, mindenki nagy tapsot kap.

Szabót Roman Polanski 1958-as kisfilmje, a Két ember és a szekrény inspirálta, amelyről még 1975-ben is elragadtatva nyilatkozott, csodálatosnak és gyönyörűnek nevezve. A lengyel kisjátékfilm két emberről szól, akik egy szekrénnyel együtt emelkednek ki a tengerből, és azt mindenhova magukkal cipelik.

De míg a szekrény tehernek bizonyul Polanski filmjében; a két főhőst kirúgják a kávézóból, a villamost sem tudják használni, így végül visszamennek a tengerbe, addig Szabó zongorájának a feltűnése felszabadítóan hat az emberekre. A zene nem csupán kirángatja őket a szürke hétköznapokból, de még tenni is hajlandóak a zongora túléléséért.

Ralph Fiennes és Szabó István rendező A napfény íze című film forgatásán Forrás: InterCom

A Koncert 1961-ben készült, majd az 1964-es Oscar-gálán versenyzett, ahol A legénylakás elbűvölő színésznője, Shirley MacLaine olvasta fel a kategóriája jelöltjeit, majd hirdette ki a győztest. Mindezt az alábbi videóban meg is nézheti. Szabó István neve nem hangzik el, helyette a producert, Ezra R. Bakert említi MacLaine.

Később a magyar rendezőnek négy nagyjátékfilmjét is Oscarra jelölték, a Mephistó-val meg is nyerte a díjat a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában 1982-ben.