A legjobb barátnők is lehetnek még jobb barátnők

Lovesong
Vágólapra másolva!
A tavalyi Sundance fesztiválon mutatták be, majd egy év elteltével idén februárban kerül az amerikai mozikba a Lovesong című romantikus dráma, ami az Adéle élete és a Carol nyomdokain haladva két nő konfliktusos szerelméről szól.Riley Keough a Jena Malone a Lovesong című filmbenForrás: Strand Releasingmiddleon18001200A film előzetese több idősík között ingázik: az elsőben Sarah, a férje által elhanyagolt kisgyerekes anyuka autós kirándulásra megy legjobb barátjával, Mindyvel, és útközben a vártnál közelebb kerül hozzá. Évekkel később Mindy férjhez megy, és Sarah az esküvőn próbálja kinyomozni, miért szívódott fel annak idején a barátnője.A film a kritikák alapján főleg arra a feszültségre épít, hogy vajon egyoldalú-e a kapcsolat, vagy mindkét fél átlépte a barátság és a szerelem közti határvonalat. Az előzetes magán hordozza az összes tipikus indie-s ismertetőjegyet – szomorkás vágyódás, fakó Polaroid-színvilág –, szakajtónyi hasonló témájú és megközelítésű film kerül ki a Sundance-ről; a mezőnyből a két rendkívül tehetséges fiatal színésznő párosa emelheti ki a Lovesong-ot.A töredezett hajú anyukát játszó Riley Keough-t legutóbb Halhatlan Joe háreméből szöktette meg Mad Max A harag útjá-ban, azóta pedig jobbnál jobb fő- és mellékszerepekben remekel (a tévében a The Girlfriend Experience, a moziban az American Honey). Az éhezők viadala Johannája, a hol szőke, hol vörös Jena Malone pedig olyan filmek hűvös jelenettolvaja volt az elmúlt évben, mint a Neon démon és az Éjszakai ragadozók.A Lovesong plakátjaForrás: Strand Releasingmiddleoff9281375A filmet So Yong Kim rendezte, aki vágóként dolgozott a hasonszőrű 2012-es Jack & Diane-en, szintén Riley Keough-val, csak ott Juno Temple volt a partner. További érdekesség, hogy Mindy vőlegényét Cary Joji Fukunaga, a True Detective első évadának rendezője alakítja. Magyar bemutatóról nincs információnk.
Vágólapra másolva!