Rettegjen együtt a kísértetet látó Naomi Wattsszal!

Bezárva
Vágólapra másolva!
Az idei év eddig rendkívül erős volt horrorfilmek terén, The Witch, A zátony és a Vaksötét után most a kísértetet látó Naomi Watts okozhat majd rémálmokat. Aki kíváncsi, pontosan mi vagy ki rejtőzik a magányos anya erdei házában, az játsszon velünk, és jegyet nyerhet a Bezárva című filmre.
Vágólapra másolva!

Ha rettegni támad kedve, jó választásnak tűnik Naomi Watts legújabb, Bezárva (Shut In) című horrorfilmje, amiben egy magányos, kómába esett fiát ápoló anyát játszik a szőke színésznő. Erdei házikóban lakik, a külvilággal jobbára csak a laptopján keresztül kommunikál, elkeseredésében már olyan gondolatok is megfordultak a fejében, hogy megöli a magatehetetlen gyermekét.

Ennek a mentálisan instabil nőnek még a szokásosnál is kevesebben hinnék el, hogy szellemet lát, pedig ő pont ezt bizonygatja, és az egyre vészjóslóbbá váló előzetes is azt támasztja alá, hogy egy kísértet hozza rá a frászt.

Naomi Watts a Bezárva című filmben Forrás: Big Bang Media

A főszereplő úgy próbál változatosságot vinni a monoton hétköznapjaiba, hogy ideiglenes befogad magához egy kisfiút. A gyerek azonban az első perctől kezdve nyugtalanítóan viselkedik, majd pedig nyomtalanul eltűnik egy hóviharban. Vajon ő tért vissza szellemként? Az előzetes ezt próbálja elhitetni velünk.

A kisfiút játszó Jacob Tremblay A szoba című drámában nyújtott alakítása miatt vált híressé, majd ő lett az Oscar-gála egyik legtöbbet fényképezett sztárja, aki cukiságával a legtöbb felnőtt színész elől ellopta a show-t. Van egy sanda gyanúnk, hogy a Bezárva megnézése után már jóval kevesebben fogják cukinak tartani Tremblay-t.

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

Naomi Watts A kör remake-jében szerepelt.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt november 21-én, hétfőn 19 órára a Lurdy moziba:

Agócs Bence, Babik Júlia, Bagyura Ágnes, Balogh Dorottya, Barsvári Tímea, Beregi Dezső, Berg Judit, Berkics Zsuzsanna, Bíró Andrea, Deák József, Dobi Magdolna, Erdei Balázs, Ézsiás Antónia, Farkas Adrienn, Fehér Ildikó, Flórián Károly, Gál Éva, Garamszegi Péter, Gárdonyi László, Grecmájer Ákos, Guraby Judit, Hajnal László, Havalda Eszter, Horváth Herman, Horváth Janka, Horváth Nikoletta, Horváth Zsolt, Jakus Ádám, Jászberényi Dániel, Karikás Antalné, Keresztesi Csaba, Királymezei Richárd, Kondor Jutka, Kovács Csaba, Kozák Tìcia, Köbli András, Lehi Krisztina, Lengyel Andrea, Lestár Barnabás, Madarász Gabriella, Mák Anikó, Mayer László, Miskovics Mihályné, Molnár Zoltán, Nagy Réka, Naszádos Anna, Raguláné Pinczel Ildikó, Rázmán László, Sebestyén Balázs, Stárics Balázs, Szelezsán Tanja, Tóth Hanna, Tucker Dávid, Valkó Adrienn Rita, Vezmár Albert

Amennyiben nem látja a nevét a fenti listában, ne szomorkodjon, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!