Külföldön tombolva ünneplik a magyar rajzfilmeket

Delledera Dávid, Kreif Zsuzsanna
Vágólapra másolva!
Sorra jutnak ki fiatal magyar animációs rendezők a nemzetközi filmfesztiválokra, és nyernek ott rangos díjakat. Pörög a magyar animáció, csak a mezei mozinéző nem lát ebből sokat. Elkapunk híreket egy-egy magyar sikerről, de mikor jön már az igazi áttörés, egy új hőskorszak, a Macskafogó fémjelezte nyolcvanas évekhez hasonló? Erről kérdeztük az Annecy animációs filmfesztiválról épp hazaérkező Kreif Zsuzsannát és Dell’edera Dávidot, akik megnyugtattak minket, „talán most beindul valami”. Addig is elmesélték, miből él meg 2016-ban egy animációs rendező, mennének-e a Disneyhez dolgozni, és milyen furcsaságok vannak a szakmájukban. A Filmklub podcast új adásának két fiatal animációs rendező volt a vendége, a beszélgetést a cikk alján lehet meghallgatni.
Vágólapra másolva!

Annecyben rendezik minden évben az animációs szakma legfontosabb filmfesztiválját, erre a versenyre hívták meg három fiatal magyar rendező filmjét - az egyikük díjat is nyert. A három fiatal rendezőből eggyel, Andrasev Nadjával már beszélgettünk Cannes-ban, most a másik kettőt sikerült egy asztalhoz ültetnünk.

Dell’edera Dávid és Kreif Zsuzsanna Fotó: Pozsonyi Janka

Kreif Zsuzsanna egy gimis kötelező olvasmányból kreált groteszk csodavilágot, Kovásznai György a példaképe, és unalmas neki szép arcokat rajzolni. Most készíti a Candide további részeit az MTVA megrendelésére, tizenkét részes sorozat lesz, hétperces epizódokkal.

Dell’edera Dávid a Balkon című, Annecyben díjazott kisfilmjének vetítése után őrjöngött a fesztivál közönsége. Hatperces alkotását az az olaszországi utca ihlette, ahol a nagymamája lakik. Egy bolondok háza és egy általános iskola is van egymás mellett, fura ott a hangulat – mesélte.

Delledera Dávid és Kreif Zsuzsanna Fotó: Pozsonyi Janka

Ő nem a MOME-n, a magyar animáció fellegvárában tanul, hanem a Budapesti Metropolitan Egyetemen, ahol akkor indult animációs képzés, amikor ő kezdte. A Balkon a múlt hétvégén egy újabb fontos elismerést kapott.

Hogy lehet, hogy animációban olyan jók a magyarok? Zsuzsa szerint a MOME a kulcs, az egyetemen olyan műhely alakult ki, ami nemzetközi kapcsolataival, nyitott légkörével felszabadítja a kreatív energiákat. A magyar animációs boom mégis várat magára, nehéz a filmekre forrást találni. Évente 10-15 rövidfilmet támogat az állam, pályázatokon keresztül.

Régen láttunk már a mozikban egész estés magyar rajzfilmet, de hamarosan úgy beindulnak a dolgok, hogy kapkodhatjuk majd a fejünket. Öt-hat, nagyon izgalmasnak tűnő animációs nagyjátékfilm is készül most, az egyiket épp Kreif Zsuzsa fejleszti, felnőttekhez szólna, a témája a szüfrazsettmozgalom, de még csak az írásnál tartanak.

Amire viszont már jövőre beülhetünk, az a gyerekeket megcélzó Salamon király legendája, egy évvel később pedig érkezik a Ruben Brandt, a gyűjtő, ami egy műkincstolvaj banda lefüleléséről szól.

A Filmalap Inkubátor programjában készül a rövidfilmjeikkel már sok fesztiválon díjazott Bánóczki Tibor-Szabó Sarolta páros animációs sci-fije. A Műanyag égbolt egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

Látványterv a Műanyag égbolt című filmhez Forrás: domesticinfelicity.com

Született terv Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses meséjének megfilmesítéséről, de áll a projekt, mióta Erkel András producer, a film ötletgazdája meghalt. Alakul viszont Nyulász Péter népszerű gyerekkönyvének, a Helka – A burok völgy árnyai-nak a filmváltozata, aminek a forgatókönyvét a stand-upos Kormos Anett és a Saul fia casting directora, Zabezsinszkij Éva írta. De a Verne Gyula világára hajazó Henry Waltz című rövidfilm egész estés verziója, illetve a Piszkos Fred közbelép című Rejtő-könyvből készülő rajzfilm is kapott már támogatást.

Amiben a magyarok ördögien jók

Az animáció a magyarok titkos csodafegyvere, csak valahogy nem tudunk kezdeni vele semmit. Igaz, a fénykor letűnt, Vízipók és Vuk nyugdíjba ment, a nagy stúdiók megszűntek. De a Moholy-Nagy Iparművészeti Egyetem évről évre ontja a tehetségeket, akik fantasztikus kisfilmeket csinálnak, és díjakat nyernek sorban. Vegyük észre őket: egy csomó szenzációs rajzfilm hever az ölünkben, egy csipetnyi Habfürdő, Persepolis és Gusztáv. Kiderül, hogy van humor a magyar filmben, nem is kevés, plusz melankólia, optimizmus és hihetetlen fantázia. Cikkünkben összeszedtük, hogy kik lehetnének a következő Dargay Attilák és Nepp Józsefek, ha divatos lenne megint itthon az egész estés animáció.

Az animáció teljesen más világ, mint az élő szereplős filmek: „túl kicsi a pocsolya” – magyarázzák Dávidék, miért nincs rivalizálás ebben a szakmában, és miért dolgoznak nyakra-főre egymás filmjeiben.

Turkáltunk a fiatal rendezők pénztárcájában is, megtudtuk például, hogy az animációs rövidfilm semmilyen pénzt nem hoz, akkor sem, ha moziban vetítik nagyjátékfilmek előtt. Ha meghívják fesztiválra, még lehet, hogy nekik kell fizetniük a költségeiket. Egyedül a reklámban van pénz.

A beszélgetés közben megkértük Zsuzsannát és Dávidot, hogy rajzolják le a fotósunkat, Pozsonyi Jankát. Íme a kész művek!

Kreif Zsuzsanna és Dell’edera Dávid rajza Pozsonyi Jankáról Fotó: Pozsonyi Janka

A Filmklub podcast adását megtalálja az iTuneson, letöltheti MP3 formátumban, vagy meghallgathatja az alábbi lejátszóban. A podcasthoz tartozó RSS csatornát itt találja.