Nácivadász főügyésszel rajtol el az idei Szemrevaló

Burghart Klaußner Az állam Fritz Bauer ellen ccímű filmben
Burghart Klaußner Az állam Fritz Bauer ellen ccímű filmben
Vágólapra másolva!
Szeptember 22-én kezdődik és október 1-éig tart a budapesti Művész moziban a Szenrevaló Filmfesztivál. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár ötödik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással. A jegyek árusítása szeptember 13-án megkezdődött, egy kisebb válogatást bemutatva Szegeden, Debrecenben és Pécsett is lesz Szemrevaló.
Vágólapra másolva!

A rendezvényt Az állam Fritz Bauer ellen című alkotás nyitja, amelyet a legjobb filmnek járó Arany Lolával és öt további díjjal jutalmaztak a Német Filmdíj gálaestjén. A film a háborús bűnös Eichmann elfogásának és bíróság elé állításának döbbenetes előtörténetét mondja el.

Lars Kraume alkotásaBurghart Klaußner, Ronald Zehrfeld, Sebastian Blomberg és Lilith Stangenberg főszereplésével 1957-ben az NSZK-ban játszódik. A hesseni főügyész, Fritz Bauer döntő információkat kap Adolf Eichmann tartózkodási helyéről, aki meghatározó szerepet játszott az európai zsidóság tömeges deportálásának és meggyilkolásának előkészítésében és megszervezésében. Eichmann állítólag Buenos Airesben bujkál.

Burghart Klaußner Az állam Fritz Bauer ellen című filmben Forrás:Szemrevaló

A zsidó származású Fritz Bauer szociáldemokrataként céljául tűzte ki, hogy bíróság elé állítja a náci rezsim tetteseit, és azt szeretné, ha Németországban szövetségi szinten indulna per Eichmann ellen. Hivatalában azonban gyakorlatilag teljesen magára marad. Rájön: már sem a német igazságszolgáltatásban, sem a hazai nyomozókban nem bízhat, ezért kapcsolatba lép az izraeli titkosszolgálattal, a Moszaddal, melynek egyik ügynökét a Krétakör Társulat egykori tagja, Tilo Werner alakítja.

Fritz Bauer a náci bűnösök elleni kemény fellépésével a „korszellemmel szembeni provokációvá” vált az Adenauer-korszak éveiben, egy olyan időszakban, mikor az 1963-65 között lezajlott Auschwitz-perbe fogott egykori SS-tisztek jelentős része még az új gazdasági elithez tartozott.

– mondja Bauer a filmben, aki különösen sokat tett az ifjúság nevelése és felvilágosítása érdekében.

Ezt a filmet szeptember 27-én 20 órakor is láthatja a Szemrevaló közönsége. A vetítés után neves jogászokkal beszélgetünkegyebek között arról, mennyire korhoz kötött jelenség, hogy egy államapparátus maga akadályozza saját államügyészét abban, hogy becsületesen végezhesse a munkáját.

„Fritz Bauer nélkül elképzelhetetlen volna a modern Németország” – írta a Die Zeit. Az NSZK története talán legelkötelezettebb államügyésze életét bemutató, a Hivatása államügyész: Fritz Bauer című dokumentumfilmet szeptember 26-án 18 órakor vetítik a Szemrevalón. Az 1968-ban tisztázatlan körülmények között elhunyt jogász a német jogállam kialakításán dolgozott.

Burghart Klaußner Az állam Fritz Bauer ellen című filmben Forrás: Szemrevaló

Tiszta víziója volt arról, hogyan kellene Németországnak szembenéznie a múltjával és közös akarattal egy felvilágosultabb jövőt építeni – mégpedig a német Alaptörvény értelmében, melynek első, Bauer által gyakran hangoztatott mondata így hangzik: „Az emberi méltóság érinthetetlen. Annak tisztelete és védelme minden állami hatalom kötelessége.”

A Szemrevalón 5 tematikus blokkban 18 filmet vetítenek, melyek közül több a legnívósabb fesztiválokon debütált, sőt, díjat is nyert. Jegyek 1100 Ft-os áron szeptember 13-tól vásárolhatók. 4 jegy egy időben történő megváltása esetén 4000 Ft a kedvezményes jegyár. A teljes programot megtalálja a fesztivál honlapján, illetve a Facebook-oldalán is.