Mel Gibson csúnyán lefikázta a legutóbbi Batman-filmet

Mel Gibson
Vágólapra másolva!
„Egy darab szar lett” – foglalta össze tömören a véleményét Mel Gibson a Batman Superman ellen című filmről. A velencei filmfesztiválon nyilatkozó Oscar-díjas sztár nem érti, miért költ olyan sok pénzt Hollywood a szuperhősfilmekre.
Vágólapra másolva!

Talán már Mel Gibson sem tudja a napját, mikor kapott olyan sok dicséretet a filmes szaklapoktól, mint most, a velencei fesztiválon debütált Hacksaw Ridge című háborús filmje kapcsán. Az egykori akciósztárnak tíz évébe került, hogy maga mögött hagyja a botrányait, és ismét egy általa rendezett filmmel tudjon kiállni a nyilvánosság elé. A forrófejűsége nem múlt el nyomtalanul, ezúttal a hollywoodi szuperprodukciókról nyilatkozott keresetlen őszinteséggel.

Mel Gibson a Hacksaw Ridge című film velencei világpremierén Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Primo Barol

Gibson szerint nem kellene ilyen drágának lenniük a nyári popcornfilmeknek – fejtette ki véleményét a velencei fesztiválon. „Megnézem őket, és tanácstalanul vakarom a fejem. Zavarba jövök tőlük. Úgy gondolom, hogy nagy pazarlás megy ezeknek a filmeknek a készítésekor, de ha én is csinálnék egy ilyen green screen előtt felvett produkciót, talán másképpen gondolnám. Lehet, hogy tényleg ilyen sokba kerülnek, de most úgy tűnik nekem, hogy kevesebből is ki lehetne hozni ezeket a filmeket.”

„Ha borzasztóan nagy összeget teszel fel egy produkcióra, 180 millió dollárt vagy többet, nem tudom elképzelni, hogyan fog ez a pénz visszajönni, miután befizetted az adót, illetve miután a bevétel felét odaadtad a forgalmazóknak” – elmélkedett Gibson, majd megkérdezte a Deadline tudósítóját, hogy mennyibe került a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala.

– szólt a válasz.

– bukott ki Gibsonból az őszinte véleménye.

„Ezek a filmek nem érdekelnek engem. Tudod, hogy mi a különbség az igazi és a képregényes szuperhősök között? Az igazi szuperhősök nem viseltek sztreccsruhát. Szóval nem tudom, talán a sztreccsruhák kerülnek sokba” – az eredeti Mad Max itt nem csak a száját járatta, neki is megvolt arra a lehetősége, hogy egy szuperhősfilmben szerepeljen. Thor apjának, Odinnak a szerepével keresték meg, ő azonban nemet mondott.

Mel Gibson és Andrew Garfield a Hacksaw Ridge velencei világpremierén Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Primo Barol

Ha alaposan körbenézne, valószínűleg találna olyan képregényfilmet a színész-rendező, amelyik tetszene neki, de abban feltétlenül igaza van, hogy Hollywood túlságosan elment a megaköltségvetésű produkciók irányába, és megfeledkezett a közepes költségvetésű, az alkotóknak jellemzően nagyobb szabadságot biztosító filmekről. A Hacksaw Ridge például 40 millió dollárba került, és a kritikák alapján így is rendkívül hatásosan tudta rekonstruálni az okinawai csata poklát.

Andrew Garfield (középen) a Hacksaw Ridge című filmben Forrás: Lionsgate

Gibson legközelebb színészként fog részt venni egy film munkálataiban, az oxfordi angol értelmező szótár (Oxford English Dictionary) készítéséről szóló The Professor and The Madman-ben ő játssza majd a több ezer oldalból álló gigantikus mű első főszerkesztőjét, Henry Murray professzort.