Till Attilának ma is iszonyú jó napja van

Till Attila
Vágólapra másolva!
Még alig telt el 24 óra azóta, hogy kiderült, Magyarország a Tiszta szívvelt küldi a jövő évi Oscar-versenybe, de Till Attilának máris újabb oka akadt az örömre: kerekesszékes gengszterfilmjét beválogatták a nagy presztízsű londoni filmfesztivál programjába, amit csütörtökön délelőtt hoztak nyilvánosságra. Tilla akciókomédiáján kívül még két másik magyar film is ott lesz Londonban.
Vágólapra másolva!

Az október 5-én kezdődő londoni filmfesztiválon vetíteni fogják Till Attila Oscar-díjra nevezett Tiszta szívvel című kerekesszékes gengszterfilmjét, illetve két magyar animációs rövidfilmet: Bucsi Rékától a LOVE-ot és Bárczy Örs Hey Deer! című hétperces alkotását.

Thuróczy Szabolcs a Tiszta szívvel című filmben Forrás: A Company Hungary

Till Attila második nagyjátékfilmje, a Tiszta szívvel április vége óta fut a magyar mozikban, eddig közel harmincezren ültek be rá. A Thuróczy Szabolcs főszereplésével készült akcióvígjáték nemzetközi premierjét a Karlovy Vary-i filmfesztiválon tartották július elején, ahol ugyan díjat nem nyert, viszont nagyon jól szerepelt a közönségszavazáson, és lelkes kritikákat kapott a brit és az amerikai sajtóban.

A Sight & Sound című brit magazinban – amit ugyanaz a brit filmintézet ad ki, amelyik a londoni filmfesztivált is rendezi – például fantáziadús filmnek nevezték a Tiszta szívvel-t, és a szerző külön méltatta az alkotókat azért a döntésükért, hogy valódi fogyatékos embereket választottak a főbb szerepekre.

Till Attila jó úton van az Oscar-jelölés felé

A Tiszta szívvelt telt házas vetítéseken, ujjongó nézők előtt játszották Karlovy Varyban, és a rangos amerikai szaklapok kritikusai is oda vannak Till Attila filmjéért. Olvassa el, hogyan ajnározták az amerikai kritikusok a Tiszta szívvelt!

A két évvel ezelőtt a Symphony No. 42-vel Oscar-közelbe került Bucsi Réka legújabb animációs kisfilmje a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be idén februárban. A LOVE azóta közel harminc filmfesztiválon szerepelt, vetítették többek között Hongkongban, Peruban, Amerika több városban is, és gyakorlatilag Európa összes országában.

- írta kritikusunk a 14 perces kisfilmről.

Bucsi Réka Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A magyar mozinézők legközelebb az október 28-án induló Mozinet Filmnapokon tudják elkapni Bucsi alkotását, jövő januárban pedig rendes moziforgalmazásba is kerül a magyar kisfilm, a japán Ghibli stúdió legújabb animációs filmje, A vörös teknős kísérőfilmjeként fogják vetíteni.

A Budapesti Metropolitan Egyetemen tanuló, 22 éves Bárczy Örs munkája is már úgy érkezik Londonba, hogy előtte parádés kört futott egyéb nemzetközi fesztiválokon. A Hey Deer!-t tavaly beválogatták a torontói programba, az idén Clermont-Ferrandban szerepelt - hogy csak a két legrangosabbat említsem (a film honlapja több tucat fesztiválszereplésről számol be) -, de díjazták a manchesteri filmfesztiválon és a romániai FfeST-en is.

A 3D-s technikával készült kisfilm főhőse egy cuki, kakaót iszogató szarvas, akinek az egész napja rendrakásból, takarításból és a háza előtti hólapátolásból áll. Minden éjszaka különös földrengés rázza meg otthonát, míg fény nem derül a rejtélyre, amely örökre megváltoztatja az agancsos életét.

A korábbi évekhez hasonlóan a londoni filmfesztivál válogatóinak most is sikerült belerakniuk a programba az összes menő filmet, ami az idei nagy fesztiválokon feltűnt. Ott lesz a Sundance-t leigázó The Birth of a Nation, a cannes-i közönséget maximálisan felvillanyozó Toni Erdmann, de Ryan Gosling varázslatos musicalje, a Kaliforniai álom is, amitől pont tegnap durrant el a velencei filmfesztiválról tudósító kollégák agya.

Ryan Gosling és Emma Stone a Kaliforniai álom című filmben Forrás: Freeman Film

Az idei londoni filmfesztivál teljes programját itt lehet átböngészni.