Melyik film volt a legszuperebb a nyáron?

Melyik volt a nyár legszuperebb filmje - Amerika Kapitány
Vágólapra másolva!
A nyári moziszezon sok csalódást hozott: fanyalogva keltünk fel a székből az új X-Men-film, a Tarzan legendája és A függetlenség napja 2 után is, rettenetes volt a Warcraft, a Suicide Squad pedig egyenesen felháborított minket. Volt azért részünk felhőtlen szórakozásban is: imádtuk az új Star Treket, Amerika Kapitány és Vasember viaskodására vagy a magából bohócot csináló Ryan Goslingra évek múltán is örömmel fogunk visszagondolni. Ön másképpen emlékszik a nyárra? Szavazzon, és döntse el ön, melyik volt az elmúlt négy hónap legjobb popcornfilmje! 
Vágólapra másolva!

Amerika Kapitány: Polgárháború (Captain America: Civil War)

Magyarországi nézőszám: 287 405

Nemzetközi összbevétel: 1,15 milliárd dollár

Chris Evans és Robert Downey Jr. az Amerika Kapitány: Polgárháború című filmben Forrás: Forum Hungary

Mit vártunk tőle? Hogy úgy bontsák ki a bizsergetően izgalmas alapötletet, a szuperhősök két táborra szakadását, hogy az egyszerre legyen szívbemarkoló és látványos, és még egy kicsit tépelődni is lehessen, hogy Vasembernek vagy Amerika Kapitánynak van-e igaza.

Milyen lett? A Polgárháború nyitotta a nyári moziszezont, és rögtön olyan magasra helyezte a mércét, hogy azt egyetlen követőjének sem sikerült elérnie: a reptéri csetepatéba beleszédül az ember a gyönyörűségtől, a drámai végkifejletnek pedig olyan erős érzelmi töltete van, amilyet Marvel-filmben még nem tapasztaltunk.

X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse)

Magyarországi nézőszám: 101 927

Nemzetközi összbevétel: 544,6 millió dollár

Jennifer Lawrence és Oscar Isaac az X-Men: Apokalipszis című filmben Forrás: InterCom

Mit vártunk tőle? A film címe és a történet minden eddiginél nagyobb pusztítással kecsegtetett, az észbontóan tehetséges Oscar Isaac szerepeltetése miatt pedig minimum az idei nyár legvérfagyasztóbb gonoszát vártuk.

Milyen lett? Unalmas, összecsapott és lélektelen film lett belőle, amiben a pusztítás fantáziátlan és gépies, és a maszk mögé rejtett Isaacet is elvesztegették.

Rendes fickók (The Nice Guys):

Magyarországi nézőszám: 109 627

Nemzetközi összbevétel: 57,2 millió dollár

Ryan Gosling és Russell Crowe a Rendes fickók című filmben Forrás: Freeman Film

Mit vártunk tőle? Hogy a végére már fájjon, annyit nevessünk, hiszen a Durr, durr és csók zseniális rendezője, Shane Black ismét egy bűnügyi történetbe ágyazott haverfilmet készített, amelyben két nagy kedvencünk, Ryan Gosling és Russell Crowe megy egymás idegeire.

Milyen lett? Így váljon valóra minden álmunk: óriási királyság lett a Rendes fickók. Mindkét színész a legjobb formáját hozza, Gosling nagy kedvvel csinál magából bohócot, Crowe pedig remekel morózusnak tűnő, valójában lágyszívű verőemberként.

Warcraft: A kezdetek (Warcraft)

Magyarországi nézőszám: 226 409

Nemzetközi összbevétel: 433,5 millió dollár

Warcraft: A kezdetek Forrás: UIP-Duna Film

Mit vártunk tőle? Az előzetesek nem hozták meg a kedvet hozzá, de a számítógépes játékkal eltöltött hosszú éjszakák miatt bíztunk egy kisebbfajta csodában, hogy nem lesz kidobott idő beülni rá.

Milyen lett? Az előzeteseknek volt igazuk, ügyetlenül tálalt fantasysablonokra futotta, a CGI-orkok pedig lejátszották a vászonról az emberszereplőket.

Szenilla nyomában (Finding Dory)

Magyarországi nézőszám: 236 552

Nemzetközi összbevétel: 930,8 millió dollár

Szenilla nyomában Forrás: Fórum Hungary

Mit vártunk tőle? A nyár legszívmelengetőbb utazásában reménykedtünk, amely legalább annyira elvarázsol minket, mint a Némó nyomában.

Milyen lett? A mindig magas színvonalon alkotó Pixar egyik legjobb filmjét kaptuk, amely komplexebb, drámaibb, mint az első rész, mégis ugyanolyan derűs, szórakoztató, életteli és vicces.

A függetlenség napja: Feltámadás (Independence Day: Resurgence)

Magyarországi nézőszám: 196 474

Nemzetközi összbevétel: 382,3 millió dollár

Jeff Goldblum és Bill Pullman A függetlenség napja: Feltámadás című filmben Forrás: InterCom

Mit vártunk tőle? Hogy ne merüljön ki a folytatás annyiban, hogy még nagyobb űrhajók támadnak, és még grandiózusabb a pusztítás. És persze az sem baj, ha a nosztalgia kellemes érzete lesz úrrá rajtunk a nézése közben.

Milyen lett? Semmi olyat nem tud felmutatni, amit érdemes lett volna elmesélni, de a kilencvenes évekből átemelt hurráoptimista, patetikus hangvétel frissítően hat a mostanság divatos komor, búsongó popcornfilmek után.

Tarzan legendája (The Legend of Tarzan)

Magyarországi nézőszám: 110 298

Nemzetközi összbevétel: 354,6 millió dollár

Margot Robbie és Alexander Skarsgard Tarzan-legendája Forrás: InterCom

Mit vártunk tőle? Sokat nem szabad remélni egy olyan filmtől, amely még mindig jó ötletnek tartja Christoph Waltz szerepeltetését intrikus gonoszként.

Milyen lett? Kísérletet tettek a majomember modernizálására, de csúfos kudarcot vallottak: a zagyva történet még zagyvább megvalósítással párosult.

Star Trek: Mindenen túl (Star Trek Beyond)

Magyarországi nézőszám: 112 229

Nemzetközi összbevétel: 467,4 millió dollár

Chris Pine a Star Trek: Mindenen túl című filmben Forrás: UIP-Duna Film

Mit vártunk tőle? Aggódtunk, hogy J.J. Abrams lelépésével a Halálos iramban-sorozat három részét is jegyző Justin Lin egy jellegtelen akciófilmmé zülleszti a nagy hagyományokkal bíró sorozatot.

Milyen lett? Laza és humoros kalandfilm lett belőle, amelyben ott dobog az eredeti sorozat szíve.

Szellemirtók (Ghostbusters)

Magyarországi nézőszám: 35 029

Nemzetközi összbevétel: 217,6 millió dollár

Szellemirtók Forrás: InterCom

Mit vártunk tőle? Hogy megmutassa, nem volt ördögtől való ötlet nőkre cserélni a szellemirtókat, és ezzel betapassza a sok gyűlölködő száját.

Milyen lett? Felemás kísérlet lett belőle, amiben az új csapat belevaló és rokonszenves, de túlzásba vitték a tisztelgést az eredeti előtt, és az akciójelenetek is felejthetőek.

Jason Bourne

Magyarországi nézőszám: 110 965

Nemzetközi összbevétel: 347 millió dollár

Matt Damon a Jason Bourne című filmben Forrás: UIP Dunafilm

Mit vártunk tőle? Újból át akartuk élni azt az eksztatikus élményt, amit a korábbi részek féktelen hajszái okoztak, illetve reménykedtünk, hogy Bourne továbbra is korunk hőse marad, és egy ijesztően valóságos világban tevékenykedik tovább.

Milyen lett? Nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet, de az utolsó akciójeleneten konkrétan unatkoztam. Sosem történt még ilyen Bourne-filmet nézve. Úgy tűnik, ebbe az évtizedbe már nem tudja átlopni magát a szuperügynök.

Suicide Squad – Öngyilkos osztag

Magyarországi nézőszám: 233 920

Nemzetközi összbevétel: 636,7 millió dollár

Margot Robbie a Suicide Squad című filmben Forrás: InterCom

Mit vártunk tőle? Éjsötét, morbid viccekkel kibélelt, pörgős látványorgiában reménykedtünk, amely feledteti a Batman Superman ellen-t, és végre megajándékoz minket egy jól sikerült DC-képregényfilmmel.

Milyen lett? Gyalázatosan rossz. A bepánikolt stúdió addig foltozgatta a filmet, amíg létre nem hozott egy ritmustalan kuszaságot.

A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets)

Magyarországi nézőszám: 515 223

Nemzetközi összbevétel: 724,9 millió dollár

A kis kedvencek titkos élete Forrás: UIP Dunafilm

Mit vártunk tőle? Őszinte leszek, nem vártunk tőle semmit, kívül rekedt a radarunkról ez az animációs film.

Milyen lett? Kellemes családi szórakozás egy meleg nyári estére. A Vivaldira otthon hagyott, majd System of a Downra váltó díszebre elég csak rágondolni, és máris mosolyogni támad kedvünk.

Ben-Hur

Magyarországi nézőszám: 24 183 (de még csak két hete fut)

Nemzetközi összbevétel: 41,4 millió dollár

Jack Huston a Ben-Hur című filmben Forrás: Fórum Hungary

Mit vártunk tőle? A legrosszabbra készültünk, vagyis hogy katasztrófába torkollik ez a teljesen feleslegesnek tűnő történelmi eposz.

Milyen lett? Együgyű párbeszédekkel operáló, halovány szereplőkkel benépesített tinifilm lett belőle, a fogathajtó verseny viszont ebben a feldolgozásban is nagyot szól.

Elliott, a sárkány (Pete’s Dragon)

Magyarországi nézőszám: 30 469 (de még csak két hete fut)

Nemzetközi összbevétel: 76,8 millió dollár

Elliott, a sárkány Forrás: Fórum Hungary

Mit vártunk tőle? Úgy akartam felkelni a székből, hogy minden vágyam egy plüss-sárkány legyen.

Milyen lett? Magamnak azért nem mernék Elliott játékbábut venni, de ha karácsonyra kapok egyet, nagyon boldog leszek. Ez a mese kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a felnőttek leküzdjék a bennük munkáló cinizmust, a gyerekek pedig elmerülhetnek az erdő által kínált kalandokban.

A barátságos óriás (The BFG)

Magyarországi nézőszám: 13 455 (de még csak egy hete fut)

Nemzetközi összbevétel: 153,7 millió dollár

Ruby Barnhill és Mark Rylance A barátságos óriás című filmben Forrás: Freeman Film

Mit vártunk tőle? Hogy ismét működjön a spielbergi mágia, és felnőttfejjel is elvágyódjunk az óriások földjére.

Milyen lett? Ez az ártalmatlan, kedves kis mese az egészen kicsiket szólítja meg, de aki rá tud hangolódni, az varázslatos élménnyel gazdagodhat.

Szavazzon!

Ön szerint melyik volt a nyár legszuperebb filmje?