A kínai nagy falat nem azért húzták fel, amit eddig hittünk

A nagy fal
Vágólapra másolva!
Különös hibrid a jövő év első felében érkező A nagy fal című szuperprodukció. Matt Damon a főszereplője, az eddig csak kínai nyelvű filmeket, például a Hős-t és A repülő tőrök klánjá-t jegyző Yimou Zhang rendezi, ezer évvel ezelőtt játszódik, a kínai nagy falról szól, de nem történelmi film, hanem fantasy. Egy hollywoodi típusú szörnyfilm, amibe viszont belevegyítették a kínai kultúra egyes elemeit. Zhang reménye szerint A nagy fal attól lesz egyedi, hogy a világ egyik csodáján áthatolni szándékozó képzeletbeli teremtmények a kínai mitológiából származnak. Az első előzetesben csak röpke pillanatokra válnak láthatóvá ezek a szörnyek, de az általuk okozott pusztítás már így is döbbenetes. Matt Damon ellenben sok képkockán szerepel, és még azt is megnézhetjük, ahogy hős harcosként a mélybe veti magát. Matt Damon A nagy fal című filmbenForrás: © Universal Pictures/Jasin Bolandmiddleoff900565 A nagy fal a becslések szerint 160 millió dollárba került, ezzel minden idők legdrágább teljes egészében Kínában forgatott produkciójának számít, ez a kockázatos vállalkozás csak akkor hozhat hasznot, ha Amerikában és a Távol-Keleten egyaránt közönségsikert arat. Matt Damon a legnagyobb húzónév benne, de a helyi nézőkre gondolva több kínai sztárt, például a Szigorúan piszkos ügyek-ből ismert Andy Lau-t is megnyerték a filmhez. Tetszetős gondolat, hogy a kínai nagy falat valójában szörnyek ellen húzták fel, és remélhetőleg akkor sem fogunk csalódni, amikor majd ezeket a teremtmények rendesen is szemügyre vehetjük. Erre 2017 februárjában kerülhet sor, akkor mutatják be a magyar mozik Matt Damon kínai szörnyvadászatát. A nagy fal plakátjaForrás: Universalmiddleon12932048 Hollywoodnak lőttek, Kína visz mindenthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160614-jackie-chan-hollywood-uralmanak-megdonteserol-almodozik-warcraft-a-kezdetek-the-mermaid.htmlMagyarok nélkül Matt Damon el sem jut a Marsrahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20151001-a-mentoexpedicio-magyar-vonatkozasai-matt-damon-balna-mupa-oroszlan-szonja-horich-nora-lili.html
Vágólapra másolva!