Vágólapra másolva!
Idén mintha új életre kelt volna a tavaly 50. jubileumát ünneplő Karlovy Vary-i filmfesztivál. Pillanatok alatt elfogynak a jegyek a vetítésekre, órákkal a kezdési időpontok előtt már hatalmas sorok kígyóznak a mozitermek előtt, és esténként egymást érik a hangos partik a kisváros korzóján. Még a fesztivál félidejénél sem tartunk, de már itt koptatja a vörös szőnyeget, az életműdíjjal jutalmazott Willem Dafoe, a hihetetlenül szívélyes Jean Reno, és az Oscar-díjas amerikai forgatókönyvíró, Charlie Kaufman (Adaptáció, Egy makulátlan elme örök ragyogása) is.
Vágólapra másolva!

Jean Reno, a Léon, a profi ünnepélyes vetítése előtt vette át a fesztivál elnökének díját, és társalgott egy kedélyeset a cseh tévé egy pirospozsgás műsorvezetőjével. A mozi közönsége állva köszöntötte a francia színészt, aki egy Csehországban forgó kínai akciófilm forgatásáról kapott kimenőt. Reno mesélt A nagy kékség merüléseiről, arról, hogy a francia kritikusok egy részének nem tetszik az amerikai karrierje, és szóba került az is, hogy megpróbált ugyan nyugdíjba vonulni, de rövid úton rájött, hogy nem tud a munkája nélkül élni.

Jean Reno a Karlovy Vary-i beszélgetésen Forrás: KVFF

Charlie Kaufman, A John Malkovich menet, az Adaptáció, és az Egy makulátlan elme örök ragyogásá-nak Oscar-díjas forgatókönyvírója az idén Oscar-díjra jelölt csodálatos Anomalisa című animációs filmjét kísérte el a fesztiválra, és egy szakmai beszélgetésen válaszolgatott a The Hollywood Reporter újságírójának kérdéseire.

A kanapéra törökülésben felkuporodó, fesztelenül sztorizgató filmes először élete első eladott forgatókönyvéről, A John Malkovich-menet-ről nosztalgiázott. Kaufman elmesélte, hogy amikor Malkovich elolvasta a könyvet, és meglátta, hogy szerepel benne egy 7 és feledik emelet, azt hitte, hogy Kaufman titokban követni szokta őt, ugyanis a színész történetesen akkoriban a 7 és fél szám alatt lakott egy New York-i épületben.

Charlie Kaufman (balra) a Karlovy Vary-i beszélgetésen Forrás: KVFF

Kaufman legutóbbi filmje, az általunk is zseniálisnak tartott Anomalisa tavaly díjat nyert a Velencei filmfesztiválon, idén pedig Oscar-díjra jelölték a legjobb animációs film kategóriában. Kaufman nem csak íróként, hanem rendezőként is jegyzi az animációs filmet, amit elmondása szerint három évig készítettek a folyamatos pénzhiány miatt.

Az író őszintén beszélt arról is, hogy csalódást okoztak neki a film amerikai bevételei (3.75 milliót hozott, míg a produkciós költségek 8 millió dollárra rúgtak), főleg azért, mert a kizárólag pozitív kritikai fogadtatás miatt nagyobb nézői érdeklődésre számított.

Duke Johnson társrendező és Charlie Kaufman az Anomalisa forgatásán Forrás: Collection Christophel/© Paramount Animation / Starburns Industries/Paramount Animation / Starburns

Az Oscar-díjas forgatókönyvíró a szakmai jövője tekintetében sem volt éppen optimista. Mint kiderült, hiába a sok korábbi sikeres forgatókönyv, még egy Oscar-díjas írónak is nehéz finanszírozót találni a következő tervéhez. Kaufman hat évig próbálta összegyűjteni a pénzt a Frank or Francis című filmjére, de nem járt sikerrel. Hasonlóan szerencsétlen helyzetbe került akkor is, amikor az HBO a pilot elkészülte után dobta vissza egy sorozattervét, és ezután már a többi szolgáltatónak sem kellett a sorozat.

Kaufman egyébként nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy négyszer jelölték Oscar-díjra, amelyből egyet, az Egy makulátlan elme örök ragyogásá-nak forgatókönyvéért meg is kapott. Az író szerint ugyanis az égvilágon semmit sem változtatott a díj az életén, viszont az még szerinte is elég menő, hogy az emberek menőnek hiszik, mert van egy Oscarja.

Charlie Kaufman, Michel Gondry és Pierre Bismuth az Egy makulátlan elme örök ragyogása forgatókönyvéért elnyert Oscar-díjakkal a 2005-ös gálán Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Carlo Allegri

Végezetül válaszolt arra a kérdésre, hogy miért kezdett el az írás mellett rendezni. „Biztos vagyok benne, hogy a könyveimet más rendezők jobban megrendeznék, de mivel én is szeretek rendezni, néhány filmet megtartok magamnak" - adta meg az érthető magyarázatot.

A Charlie Kaufmannal folytatott Karlovy Vary-i beszélgetést teljes terjedelmében megnézhető a fenti videóablakban.