A Trónok harca szépsége beszállt a Han Solo-filmbe

Emilia Clarke
Vágólapra másolva!
A Trónok harca sorozat Daenerys Targaryenjeként ismert Emilia Clarke fontos szerepet kapott a Han Solo fiatalkoráról szóló második különálló Star Wars-filmben - jelentette be a produkció a Twitteren. A 2018-ban érkező film szereposztásáról eddig annyit lehetett tudni, hogy Alden Ehrenreich alakítja Solót, Donald Glover pedig Lando Calrissiant. Emilia Clarke a Trónok harca című sorozatbanForrás: HBOmiddleoff666444 Korábban arról szóltak a hírek, hogy három afroamerikai színésznő közül választják majd ki a által alakított Solo barátnőjét, a stúdió nem hozta nyilvánosságra, hogy ezt a szerepet csípte meg végül a brit színésznő, vagy egy másikat. A tavalyi és az idei Star Wars-film női főszerepét is brit színésznő játssza (Daisy Ridley Az ébredő Erő-ben és Felicity Jones a Zsivány Egyes-ben), tehát ezt lassan már hagyománynak lehet nevezni. A hetedik évada előtt álló, hihetetlenül népszerű Trónok harca tette ismertté Clarke-ot, de az HBO-sorozat mellett szakított időt a mozis karrierje építgetésére is. Például Jude Law lányát játszotta a Dom Hemingway című komédiában, a Mielőtt megismertelek című romantikus drámája pedig az idei nyár nagy meglepetéssikere volt (húszmillióból készült, több mint kétszázat hozott). Sam Claflin és Emilia Clarke a Mielőtt megismertelek című filmbenForrás: MGMmiddleoff680478 Van tapasztalata gigantikus franchise-ok terén is: ő alakította a fiatal Sarah Connort a Terminátor-sorozatot kivégző tavalyi Genisys-ben. Remélhetőleg a Star Wars-szal nagyobb szerencséje lesz. Emilia Clarke a Terminátor: Genisys című filmbenForrás: Melinda Sue Gordon/© 2015 Paramount Pictures. All Rights Reserved./Photo Credit: Melinda Sue Gordonmiddleon57603840 Az egyelőre cím nélküli Han Solo-filmet Phil Lord és Christopher Miller (A LEGO-kaland, 21 Jump Street) rendezi, a forgatókönyvet Lawrence és Jon Kasdan írta, az operatőr Bradford Young (Érkezés) lesz. A forgatás 2017 januárjában kezdődik, a premier időpontja 2018. május 25-re van kitűzve. Addig még két Star Wars-filmet láthatunk a mozikban: a Zsivány Egyes-t az idén decemberben, a fő sorozat nyolcadik epizódját pedig jövő decemberben. Végre kiderül, hogyan került Han Solóhoz a Millennium Falconhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20161024-a-han-solo-filmbol-kiderul-hogyan-landolt-nala-a-millennium-falcon-alden-ehrenreich-donald.htmlMegvan a Han Solo-film Lando Calrissianjahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20161022-megvan-a-han-solo-film-lando-calrissianja-donald-glover-star-wars-alden-ehrenreich.htmlA fiatal Han Solo közülük hajt rá az egyik csajrahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20161006-a-fiatal-han-solo-kozuluk-hajt-ra-az-egyik-csajra-tessa-thompson-zoe-kravitz-naomi-scott-star.html
Vágólapra másolva!