Arról szól az életük, hogy benne voltak a Star Warsban

Greedo
Vágólapra másolva!
Az Elstree 1976 című dokumentumfilm olyan emberek előtt tiszteleg, akikre amúgy egy félmondatot sem szoktunk vesztegetni, amikor egy filmről beszélünk. Statiszták, maszkot viselő mellékszereplők, apró fogaskerekek egy nagy gépezetben. A Star Wars köré viszont akkora kultuszt épült az évek során, hogy még azzal is képes csodálatot kiváltani a rajongók körében, ha valaki kiderül, hogy egy X-szárnyú pilótát játszott az egyik részben.Képkocka az Elstree 1976 című filmbőlForrás: The Worksmiddleoff740493Ez a keserédes, nosztalgikus hangvételű film tíz mellékszereplőt mutat be, akik mesélnek az 1977-es Egy új remény forgatásáról, és abba is beavatják a nézőt, mi történt velük az űrfantasy bemutatása óta eltelt majdnem negyven évben.Pam Rose egy vendéget formált meg a Mos Eisley kocsmájában játszódó jelenetben, John Chapman lázadó pilótát játszott el, a doksi legizgalmasabb történetszála pedig David Prowse-é, aki Darth Vader jelmezébe bújt bele. A későbbiekben több színésznek is fontos bevételi forrást jelentettek a közönségtalálkozókon való részvétel, illetve a karakterüket ábrázoló fényképek aláírása.„Eljátszottam Macbeth-et, játszottam a Royal Court Theatre-ben, de a sírfeliratom az lesz, hogy itt nyugszik Greedo” – mondja viccesen Paul Blake, rávilágítva a filmben szereplő színészek személyes tragédiájára. Olyan karakterrel azonosítják őket, aminek az Egy új remény forgatása idején még semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak, csak egy munka volt a sok közül.Az Elstree 1976 című film plakátjaForrás: The Worksmiddleon21001418Az Elstree 1976 (a film címe arra az észak-londoni kerületre utal, ami a Csillagok háborúja egyik forgatási helyszíneként szolgált) nemrég került fel az amerikai és a kanadai Netflix kínálatába, remélhetőleg a magyarországi felhasználók is belátható időn belül megnézhetik a filmet.A Disney már most szólt, hogy nem lesz bombasiker az új Star Warshttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160923-a-disney-nem-var-bombasikert-a-zsivany-egyestol-star-wars-bob-iger-felicity-jones-gareth.htmlNézze meg magyarul a Zsivány Egyes legújabb előzetesét!http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160825-nezze-meg-magyarul-a-zsivany-egyes-legujabb-elozeteset-rogue-one-gareth-edwards-felicity-jones.htmlAz új Star Wars olyan, amilyennek régen megszerettükhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20151217-star-wars-az-ebredo-ero-kritika-harrison-ford-carrie-fisher-mark-hamill-oscar-isaac-daisy.html
Vágólapra másolva!