Ben Affleck akciókrimijét egészen érdekesen rontották el

Ben Affleck most már akkor is szuperhőst játszik, ha amúgy nincs a keze ügyében Batman-jelmez. A könyvelő autista címszereplőjeként leköti az ember figyelmét, azonban a humornak csak ritkán engedő véresen komoly hangulat, az agyonbonyolított történet és a harakirinek is felfogható filmvégi csavar fokozatosan elidegeníti a nézőt. Anna Kendricket viszont tovább is elnéztük volna.

A könyvelő készítői valamiért jó ötletnek találták, hogy véres komolysággal mutassanak be egy karikatúraszerűen eltúlzott hőst. Márpedig nehéz komolyan venni egy olyan fickót, aki Dustin Hoffman Esőemberének, egy morózus szuperhősnek és egy Excel-táblázatokkal álmodó, szürke aktakukacnak a bizarr keveréke.

Ben Affleck A könyvelő című filmben Forrás: InterCom

Christian Wolff a számokhoz és a fegyverekhez kiválóan, az emberi kapcsolatteremtéshez viszont egyáltalán nem ért. A gazfickókat megdöbbentő magabiztossággal ártalmatlanító Wolffnak tényleg csak a latexruha hiányzik ahhoz, hogy szuperhős legyen. Figuráját az is a szuperhősök kasztjához kapcsolja, hogy a Batman szerepét megöröklő Ben Affleck formálja meg.

Ben Affleck A könyvelő című filmben Forrás: InterCom

Gavin O’Connor rendező humorral, a tempó felgyorsításával enyhíteni tudta volna a címszereplő és a feleslegesen agyonbonyolított történet abszurditását, ehelyett azonban szenvtelen, ráérős stílusban bontja ki a személyes drámát, katartikus pillanatoknak próbálja eladni az erőltetett fordulatokat, és túlságosan ritkán enged meg magának egy-egy poént. Így aztán akkor is nevetés szakad fel az emberből, amikor a rendező teljesen más érzéseket akart volna közvetíteni.

Meglepő hiba ez tőle, hiszen a Warrior – Az utolsó menet-ben még mesterien irányította két színészét, Tom Hardyt és Joel Edgertont, és képes volt érzelmileg durván felkavarni a nézőt. Most viszont elidegeníti a közönséget, hiszen rendező létére nem vette észre azt, ami amúgy a legtöbb embernek le fog esni. O’Connornak figyelembe kellett volna vennie azt, hogy A könyvelő története oltári nagy marhaság.

Wolff nehézsúlyú bűnözők pénzügyeit intézi, és közben egyre forróbbá válik a lába alatt a talaj. Ezért aztán úgy dönt, hogy egy legális melót vállal el, és egy robottechnikai cég könyvelésének az átvilágításához kezd hozzá. Amit talál, az sokaknak nincs ínyükre, így nyugodt munkahelyi kávézgatás helyett még nagyobb bajba kerül: most már nemcsak a Pénzügyminisztérium állhatatos kopója (J. K. Simmons), hanem egy bérgyilkos (Jon Bernthal) is a nyomában van. Még szerencse, hogy indonéziai tartózkodása alatt mesterévé vált egy távol-keleti harcmodornak.

J. K. Simmons A könyvelő című filmben Forrás: InterCom

Hiába próbálta O’Connor, ebből az alapanyagból nem sikerült nyomasztó bűndrámát csinálnia. Próbált súlyt adni a történetnek, A keresztapa 2 mintájára ugrált az idősíkok között, de a drámai hatás növelése helyett inkább csak felesleges időhúzásnak tűnt a visszaemlékezések többsége.

A film szerencséje, hogy két olyan figura is van benne, aki leköti az ember figyelmét. Ben Affleck végig azon van, hogy semmilyen érzelem ne tükröződjön az arcán, és ezt nagyszerűen csinálja, mintha csak saját, barátságtalan képet vágó szobrát alakítaná. Így aztán önkéntelenül is fürkésszük minden egyes apró mozdulatát, jelek után kutatva, amelyek elárulják, mikor mozdul meg benne valami, kutatjuk, hogy a kifejezéstelen felszín alatt vajon milyen érzések bujkálhatnak.

A könyvelő nyilván nem egy autista ember hiteles portréja, de így is el lehet mondani róla, hogy a legsikerültebb pillanatai közül a legtöbb azt örökíti meg, hogyan viszonyul ez a fickó a „normális” többséghez.

Ben Affleck és Anna Kendrick A könyvelő című filmben Forrás: InterCom

Sajátságos módon, de végeredményben bájos pillanat például az, amikor néhány bérgyilkos likvidálása után eszébe villan, hogy a legtöbb ember igényli, hogy köszönjenek neki, így aztán egy gépies kézmozdulattal int búcsút a lövöldözésbe belesodródott, döbbenettől lebénult házaspárnak. Ez a rövidke snitt gyönyörűen összegzi a karakterben rejlő ellentmondásokat, kár, hogy a fekete humor helyett inkább a melodráma irányába ment el A könyvelő.

Anna Kendrick színre lépésével egy kis szertelenség költözik a filmbe, az általa eljátszott fecsegő, érdeklődő, érzelmeit nyíltan kimutató irodista üdítően hat a sok búvalbélelt férfi között. A vele elindított romantikus akciófilm is megérhetett volna egy próbát, de ez a szál egy idő után elsikkad, és helyette egy olyan, meghökkentőnek beállított csavarra futtatják ki a filmet, amelyet csak az nem fog előre látni, aki egész idő alatt a mobilját nyomogatja a teremben.

Anna Kendrick A könyvelő című filmben Forrás: InterCom

A könyvelő a hibái ellenére is egészen sokáig érdekfeszítő marad. Ennek az az oka, hogy hibái nem szokványosak, túlzásba vitt ambícióból fakadnak, és ez érdekesebb annál, mintha csak egy újabb jellegtelen hollywoodi akciófilmet bámulnánk. De aztán a fináléban olyan öngyilkos zuhanórepülésbe kezd, hogy az elhomályosítja az összes örömöt, amit addig adott.