A Viszkis már csinosítja a parókáját a bankrabláshoz

A Viszkis
Vágólapra másolva!
A Viszkis hetven naposra tervezett forgatása már a felénél tart, és most megkaptuk az első jelenetfotókat Antal Nimród filmjéből. Arra még várni kell, hogy akció közben, mozgásban is láthassuk az Ambrus Attilát megszemélyesítő Szalay Bencét (bár a forgatáson mi felvettünk róla egy snittet), de a bankrabló nagyívű élettörténete már úgy is kirajzolódik, ha ezt a pár feszültségtől és szerelemtől izzó képet végigpörgetjük. Szalay Bence és Móga Piroska A Viszkis című filmbenFotó: Szabó Adriennhttp://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1608/Els__2016810152137/gallery.xml&rovat=filmklubmiddleon57603840 A hokikapusok jellegzetes maszkjában pózoló Szalay-ból magabiztosság árad – ez pedig elengedhetetlen tulajdonság ahhoz, ha valaki egy médiaszenzációvá vált, a rendőrséget számtalanszor kicselező bűnözőt játszik el. A Móga Piroskával készült közös fotókon a főszereplő romantikus énje is felszínre jön, illetve azt is látjuk, hogy nem sajnálta a lopott pénzt elegáns ruhákra, illetve a vacsorával egybekötött randevúnak is megadta a módját. Schneider Zoltán és Szalay Bence A Viszkis című filmbenFotó: Szabó Adriennhttp://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1608/Els__2016810152137/gallery.xml&rovat=filmklubmiddleon51683448 Érdekes módon magukról a bankrablásokról nem adtak ki fotót, csak az előkészületekről: egy parókát igazgat kisollóval a Viszkis, akiről köztudott, hogy álcázta magát az akciói közben. A későbbi képeken már egy lejtmenetbe került bűnöző köszön vissza. Bilincs csattan a kezén, majd a Schneider Zoltán által alakított nyomozó faggatja a szemét lesütő, megfélemlített bankrablót. A fenti képekre kattintva a többi fotót is meg lehet nézni. A forgatás kezdete előtt interjút készítettünk Szalayval, aki A Viszkis kedvéért dús arcszőrzetet növesztett. Ettől a képek tanúsága szerint már megvált a színész. 1,1 milliárd forint támogatást kapott a Filmalaptól Antal Nimród filmje, amelyet a tervek szerint 2017 tavaszán mutatják majd be.  Dögmelegben is irtó klassz dolog bankot rabolnihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/forgatas/20160714-dogmelegben-is-irto-klassz-dolog-bankot-rabolni-a-viszkis-forgatasi-riport-antal-nimrod-szalay.htmlA Viszkis-film nem lesz Hollywood-majmoláshttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/sajtotajekoztato/20160602-nem-lesz-hollywood-majmolas-a-viszkis-antal-nimrod-ambrus-attila-szalay-bence-moga-piroska.htmlBankot fogok rabolni pisztollyal! - interjúnk Szalay Bencévelhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160610-basszus-bankot-fogok-rabolni-pisztollyal-szalay-bence-interju-viszkis-antal-nimrod.html
Vágólapra másolva!