Csak ennek a kislánynak ne kerüljünk soha a közelébe!

Morgan
MorgAN
Vágólapra másolva!
"Ilyen Szárnyas fejvadász 2-t szeretnénk" - írtam négy évvel ezelőtt a Loom című hidegrázósan hatásos rövidfilm kapcsán, amit Ridley Scott kisebbik fia, Luke Scott rendezett. A génmanipulációval kísérletező főhős kudarcra ítélt szerelmének története sikeresen idézte meg az 1982-es sci-fi-klasszikus melankólikus hangulatát, és egyfajta előzményfilmként is működött. Azóta persze tudjuk, hogy végül a Sicarió-t és a Fogságban-t jegyző Denis Villeneuve kapta a lehetőséget, hogy Harrison Ford és Ryan Gosling közreműködésével folytassa a sötét jövőben replikánsokra vadászó Deckard sztoriját, de az ifjabbik Scott is megcsinálhatta az első nagyjátékfilmjét. Kate Mara a Morgan című filmbenForrás: 20th Century Foxmiddleoff644362 A Morgan című sci-fi előzeteséről egyből az Ex Machina jutott eszembe. Itt is egy kívülálló (Kate Mara) érkezik az erdő közepén lévő titkos laboratóriumba, hogy üvegfal mögül figyeljen egy különleges képességekkel rendelkező fiatal lányt (a The Witch című horrorszenzációval berobbant Anya Taylor-Joy). Morgan azonban nem robot, hanem génkísérlet útján létrehozott ember, aki villámgyorsan feljlődik: egy hónap alatt megtanult járni és beszélni, fél évvel később pedig már önellátó volt. A lány kiszámíthatatlan viselkedése azonban egy szörnyű balesetet eredményezett, és ezt az ügyet jött felgöngyölíteni a Mara által játszott céges kárfelmérő. A dölyfösen viselkedő Paul Giamatti a lehető legrosszabb módon próbálja megregulázni Morgant, így aztán kis idővel múlva megfigyelés helyett már a saját életét kell mentenie Mara karakterének. Mi pedig azon törhetjük a fejünket, hogy vajon meddig tart a címszereplő rohamléptékű fejlődése, és vajon mi kell ahhoz, hogy otthon kezdje magát érezni a saját bőrében. A további szerepekben Jennifer Jason Leigh-t, Michelle Yeoh-t és a Trónok harca Ygritte-jeként ismert Rose Leslie-t láthatjuk, a film zenéért az a Max Richter felel, aki a Fliegauf-féle Womb és A hátrahagyottak című HBO-sorozatban is nagyszerűen teremtette meg parahangulatot (nem tudom, az ő munkája-e a teaserben hallható, női dúdolásra épülő borzongató aláfestés, mindenesetre az csillagos ötös). A Morgan szeptember 2-án kerül az amerikai mozikba, a magyarországi forgalmazásáról egyelőre nem kaptunk információt, de nagyon reméljük, hogy nem jut az Ex Machina sorsára, amit csak néhány fesztiválon vetítettek itthon. A Morgan plakátjaForrás: 20th Century Foxmiddleon10001480 Ilyen Szárnyas fejvadász 2-t szeretnénkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20120829-luke-scott-loom-ilyen-szarnyas-fejvadasz-2-szeretnenk-ridley.html
Vágólapra másolva!