Az új Tarzan kaland helyett csak erőlködést mutat

Tarzan
Vágólapra másolva!
Az idei nyár bemutatásra váró látványfilmjei közül a Szellemirtók-at övezi a legnagyobb bizalmatlanság, én viszont a Tarzan legendájá-tól várom a legkevesebbet. Még egyetlen pillanatot sem láttam az előzetesekben, ami azt bizonyította volna, hogy érdemes volt újból feldolgozni az egyik kedvenc gyerekkori hősöm történetét.A legújabb trailerben annyi hősiességet, pátoszt és kétes minőségű CGI-t zsúfoltak össze, hogy akaratlanul is nevetni támadt kedvem látva ezt a sok erőlködést. Meglepő részletességgel tárgyalja az előzetes azt, hogyan került az embergyermek a gorillákhoz, aztán egy hirtelen ugrással már ott tartunk, hogy az esőerdőt Angliára váltó Tarzan (Alexander Skarsgard) kénytelen visszatérni Afrikába. Ez egy kalandfilm akar lenni, akkor viszont nem értem, miért bújik össze a főhős egy oroszlánnal, ez inkább a gyerekeknek készült A dzsungel könyvé-be illett volna.Alexander Skarsgard a Tarzan legendája című filmbenForrás: InterCommiddleon1200520Az előzetesek alapján Margot Robbie-nak annnyi feladata lesz, hogy várjon a megmentőjére, és közben dacos, gyűlölködő arcot vágjon, Christoph Waltz sem erőltette meg magát, ugyanazt a saját maga gonoszságát élvező karaktert hozza, akit a Becstelen brigantyk óta már vagy fél tucatszor láthattunk tőle, egyedül Samuel L. Jackson szerepe kérdőjeles számomra, ő lesz Tarzan hű barátja? A filmet június 30-án mutatják be a magyar mozik.Tarzan most a tökéletes hasizmával hódítja meg Jane-thttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151210-tarzan-most-a-tokeletes-hasizmaval-hoditja-meg-jane-t-the-legend-of-tarzan-margot-robbie.htmlHúsz film, amit muszáj látni nyár végéighttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160421-ezektol-indul-majd-be-a-fantaziank-a-nyaron-rendes-fickok-jason-bourne-suicide-squad.htmlÉrdemes volt még egy bőrt lehúzni A dzsungel könyvérőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160420-a-dzsungel-konyve-kritika-jon-favreau.html
Vágólapra másolva!