Scarlett Johansson végre kiléphet a férfiak árnyékából

Scarlett Johansson
Scarlett Johansson
Vágólapra másolva!
A Scarlett Johansson által megformált Fekete özvegy először a Vasember 2-ben tűnt fel, később alapító tagja lett a Bosszúállóknak, az Amerika Kapitány: Polgárháború pedig már az ötödik Marvel-filmje. Népszerűsége töretlen, férfitársaival ellentétben mégsem kapott eddig önálló filmet, és a következő pár évben sem lesz olyan szuperhősfilm, amelynek az lenne a címe, hogy Fekete Özvegy. Scarlett Johansson az Amerika Kapitány: A tél katonája című filmbenForrás: Photo12/Archives du 7e Art/Marvel Entertainment/Marvel Entertainmentmiddleon57603840 Ennyire nem bízik a női szuperhősökben a stúdió? A 2008-as Vasember-rel lódult meg igazán a szekerük, ehhez képest 2019-ben állnak majd csak elő az első női szuperhősről szóló filmjükkel, a Captain Marvel-lel. Kevin Feige producer, a Marvel stúdió főnöke jó hírrel szolgált Fekete Özvegy rajongóinak, amikor a Deadline riportere a már bemutatott, de önálló filmet még nem kapott karakterek (Sólyom, Hadigép, Sólyomszem, stb.) sorsa felől érdeklődött: Az említett szuperhősök közül Fekete Özvegy önálló filmje felé vagyok a leginkább elköteleződve alkotói és érzelmi szempontból egyaránt. „Lenyűgöző karakternek tartjuk őt” – indokolta meg Feige, hogy miért pont vele akarnak foglalkozni a régi arcok közül. „Scarlett Johansson káprázatos módon játssza el őt, a Bosszúállók fontos tagja, és neki is van pár lenyűgöző története, amelyből jó ötlet lenne különálló filmeket alkotni.” Feige szavajárásánál maradva, van egy lenyűgöző történet, aminek az elmesélésére különösen kíváncsiak lennénk. Arra, hogy mit is csinált pontosan Fekete Özvegy és Sólyomszem Budapesten. Hazánk fővárosát a Bosszúállók fináléjában említették meg, és abban maradtak, hogy nagyon különbözően emlékeznek az ottani eseményekre. Később az Amerika kapitány - A tél katonájá-nak egyik bővített jelenetében Robert Redford emlegeti fel a Fekete Özvegy budapesti kalandjait. Jeremy Renner és Scarlett Johansson 2012-benForrás: AFP/2012 Getty Images/Jason Merrittmiddleon30002136 Négy éve megkértük az olvasóinkat, hogy eresszék szabadjára a fantáziájukat, és írják meg a saját történetüket, hogy mit is csinált a két szuperhős Budapesten. Feige akár innen is inspirálódhat, ha az összes saját ötletük besül. Bármilyen történetet is mesél majd el a különálló Fekete Özvegy-film, minimum négy évet még biztosan várnunk kell rá. 2019 végéig már kihirdették a következő kilenc Marvel-produkciót. Amerika Kapitány minden idők ötödik legjobb rajtját vettehttp://www.origo.hu/filmklub/20160508-amerika-kapitany-minden-idok-otodik-legjobb-rajtjat-vette-boxoffice-marvel-polgarhaboru-chris.htmlScarlett Johansson a Bazilikáról lóghttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20120604-bosszuallok-jatek-eredmenyhirdetes-scarlett-johansson-jeremy-renner.htmlSzédítően izgalmas és megrázó az új Amerika Kapitányhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160503-a-szuperhosok-most-a-szivunkbol-tepnek-ki-egy-darabot-amerika-kapitany-polgarhaboru-chris-evans.html
Vágólapra másolva!