Angelina Jolie a világ egyik legjobb egyetemén fog tanítani

Angelina Jolie
Vágólapra másolva!
A nők, béke és biztonság című mesterképzés vendégtanára lesz Angelina Jolie a London School of Economics-on (LSE) - jelentette be hétfőn a nagy tekintélyű londoni egyetem. Az intézmény Center for Women, Peace and Security nevű központja a jövő évben indítja az egész világon egyedülálló, első ilyen jellegű képzést. A nőkre és a nők jogaira összpontosító központot tavaly nyitotta meg Angelina Jolie és William Hague volt brit külügyminiszter. Angelina Pitt beszédet tart a New York-i Museum of Modern ArtbanForrás: AFP/2015 Getty Images/Dimitrios Kambourismiddleon29301950 "Fontos, hogy bővítsük a párbeszédet arról, miként lehet előtérbe helyezni a nők jogait, miként lehet véget vetni a nőket aránytalanul sújtó bűncselekményeknek. Alig várom, hogy taníthassak és tanulhassak a diákoktól, és megoszthassam tapasztalataimat, amelyeket az ENSZ és a kormányok mellett dolgozva szereztem" - fogalmazott hétfői közleményében Angelina Jolie, aki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHRC) különmegbízottja. William Hague volt brit külügyminiszter, aki szintén az intézmény vendégprofesszora lesz, már évek óta szorosan együttműködik Angelina Jolie-val a nemi erőszak felszámolásáért a válságövezetekben. Az együttműködést Jolie A vér és méz földjén című 2011-ben nagy részben Magyarországon forgatott boszniai háborús drámája indította el. Az amerikai színésznő bemutatkozó rendezésében a balkáni háborúban megerőszakolt muszlim nőknek állított emléket. 2014-ben Hague és Jolie csúcstalálkozót szervezett Londonban, hogy véget vessenek a nemi erőszak "háborús fegyverként" való alkalmazásának.
Vágólapra másolva!