A szupermodellek rémisztő dolgokra képesek a szépségért

Neon démon
Vágólapra másolva!
Nicolas Winding Refn legújabb filmjében Elle Fanningra cserélte Ryan Goslingot, most már a 18 éves színésznőt veszi körbe neonfényekkel, majd hagyja, hogy fokozatosan elszabaduljon körülötte az erőszak. A Neon démon előzetesét a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjának a kihirdetéséhez időzítették, a Drive és az Csak Isten bocsáthat meg után a dán rendező ismét a világ legrangosabb mustráján fog versenyezni. Már csak az a kérdés, hogy egy Drive szintű csodát kapunk, vagy egy Csak Isten bocsáthat meg-hez fogható csalódásban lesz részünk? Egyelőre mindenképpen az előbbi felé hajlunk.Elle Fanning eddig a tágra nyílt szemű ártatlanságot képviselte a filmekben, a Neon démon-ban viszont alighanem be kell majd mocskolnia a kezét. Egy Los Angeles-ben szerencsét próbáló modellt alakít, akiben Christina Hendricks látja meg a tehetséget: „Néhány lány megroppan a súly alatt” – mondja, „te viszont nagyszerű leszel”.Elle Fanning a Neon démon című filmbenForrás: Vertigo Médiamiddleon23011535Míg az előzetes első fele egy neonszínekkel megfestett, lélekölő és végtelenített divatfotózáshoz hasonlít, addig a második felében már abból is ízelítőt kapunk, milyen az, ha egy modell „megroppan a súly alatt”. A Mad Max – A harag útjá-ból ismert Abbey Lee társasága nem tűnik éppenséggel életbiztosításnak.Keanu Reeves is szerepel a Neon démon-ban, őt a fenti előzetesben nem szúrtuk ki, viszont kiadtak egy brit piacra szánt rövidebb teasert is, amiben bekukkant egy ajtón a Mátrix-sztárja, sőt abban még meztelenül fürdőző modellek is vannak.Az elmúlt egy-két évben már sok mindent lehetett hallani erről a filmről: a fiatalságuk megtartása érdekében a szupermodellek kannibálokká válnak benne, illetve hogy Báthory Erzsébet volt a rendező egyik ihletforrása. Szerencsére az előzetes nem árult el sokat, így továbbra is csak találgathatunk.A Neon démon-nak már van magyar forgalmazója, de a pontos premierdátum még nem ismert, Amerikában júniusban kerül a mozikba.Keanu Reeves emberevő szupermodellekkel kavarhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150317-emberevo-szupermodellekkel-riogat-a-drive-rendezoje-neon-demon-keanu-reeves-christina-hendricks.htmlHú, de véres vagy, kislányhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151110-hu-de-veres-vagy-kislany-neon-demon-nicolas-winding-refn-elle-fanning-keanu-reeves.htmlEzekről a filmekről szól majd az egész évhttp://www.origo.hu/filmklub/20160414-ezekrol-a-filmekrol-szol-majd-az-egesz-ev-cannes-2016-julieta-elle-personal-shopper-cafe.html
Vágólapra másolva!