A Saul fia nem nyerhet semmit a Magyar Filmhéten

Free Entry
Vágólapra másolva!
Kiderült, milyen filmeket lehet megnézni a március első hetében megrendezett második Magyar Filmhéten. A nagyjátékfilmes versenyprogramba némi izgalmat csempésztek a Saul fia alkotói azzal a kérésükkel, hogy a Golden Globe-nyertes, Oscar-jelölt filmet versenyen kívül mutassák be a rendezvényen (az lesz a nyitófilm is), így a többieknek is esélyük lett elnyerni a fődíjat. A Liza, a rókatündér és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan küzdelmére számítok, de mivel nem ismerem a díjakról titkos szavazással döntő Magyar Filmakadémia tagjainak ízlését, simán előfordulhat, hogy Az éjszakám a nappalod vagy a Dumapárbaj tarol majd. Pálos Hanna Az éjszakám a nappalod című filmbenForrás: A Company Hungarymiddleon48962760 Huszonnyolc tavalyelőtti és tizenhat tavalyi film méri össze az erejét a versenyszekcióban, a Filmalap által támogatott alkotásokon kívül többek között itt van Vidnyánszky Attilától A szarvassá változott fiú, a pár millióból készült Fekete leves, az Álom.net rendezőjének Pillangó című társadalmi drámája, a Szigeten pörgő csajokról szóló Free Entry, a Drága Elza! című világháborús dráma, két szkeccsfilm (Couch Surf, Nekem Budapest) és két ifjúsági film (Sherlock Holmes nevében, Berosált a rezesbanda), illetve Az erdő, amit kritikánk címében Andy Vajna rémálmának neveztünk. Free EntryForrás: HvD Produkciómiddleon1300731 A listát átböngészve a Magánterület című alkotáson akadt meg a szemem, ugyanis erről a filmről még életemben nem hallottam, de aztán utánaolvastam, és roppant érdekes dolgok derültek ki róla. Ez az első magyar film, amit teljes egészében egy darab GoPro-kamerával vettek fel, a rendezője pedig Kécza András, aki 1989-ban végzett a Főiskolán, és az osztálytársai között volt az első Fidesz-kormány két országimázs-felelőse, Káel Csaba és a hat évvel ezelőtt elhunyt Dr. Wermer András. A Filmvilág már írt kritikát Kécza filmjéről, amikor megnyitottam a cikket, ezt a mondatot sikerült elsőként elolvasnom belőle: "A Magánterület is az értelmiségi rossz közérzet, beszorítottság, elkárhozottság, élve elrohadás, az efölött érzett leplezett vagy leplezetlen önsajnálat tragikus lenyomata." Nézős! MagánterületForrás: Kécza Andrásmiddleon1366768 A kisfilmes programban befogadhatatlan mennyiségű alkotás kapott helyett, de a legjobb hír, hogy végre láthatjuk Ferenczik Áron évek óta készülő Szabó Úr című opuszát. Ferenczik volt VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan főszereplője, és ő rendezte a Nekem Budapest messze legviccesebb epizódját, egy teljesen öntörvényű és kiszámíthatatlan alkotó, alig várom, most mivel fog előrukkolni. Már az előzetes is parádés. Szabó úr Trailer from Daniel Balint on Vimeo. A Magyar Filmhét teljes programját itt lehet megtekinteni.
Vágólapra másolva!