Vágólapra másolva!
Kedveli a megelevenedet festményekre emlékeztető kosztümös drámákat? Kíváncsi arra, hogyan talál rá a feminin oldalára Eddie Redmayne? Érdekli a transzneműek közösség egyik nagy úttörőjének az élete? Képben akar lenni az Oscar-esélyes filmeket illetően? Ha bármelyik kérdésre igen a válasza, játsszon velünk, és jegyet nyerhet A dán lány premier előtti vetítésére.
Vágólapra másolva!

Eddie Redmayne A mindenség elmélete főszerepéért Oscar-díjat kapott, és most ismét esélyes a díjra Lili Elbe eljátszása miatt. A dán tájképfestőt Einar Wegenerként anyakönyvezték, ám idővel rájött, hogy ő valójában egy férfi testében élő nő, és az elsők között vetette alá magát nemátalakító műtéteknek.

Eddie Redmayne A dán lány című filmben Forrás: UIP-Duna Film

„A legfontosabb célunk az volt, hogy emléket állítsunk úttörő szerepének a transzneműek mozgalmában, illetve hogy közvetítsük a bátorságát” – mesélte a főhősről Tom Hooper rendező, aki A dán lány előtt A nyomorultak című musicalt és A király beszéde című Oscar-kedvenc drámát rendezte.

Hooper már akkor Redmayne-t látta a főszerepben, amikor először elolvasta a forgatókönyvet. Az angol színésznek mindig is volt egy feminin oldala, iskolai előadásokban már játszott nőket, például a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare-darab színpadra vitelekor ő formálta meg Violát.

Hopper azt akarta, hogy „ásson le minél mélyebbre magában, találja meg ezt a feminin oldalt”. Redmayne egy éven át készült a szerepre, transzközösségeket látogatott meg, a nővé átoperált Lana Wachowskival is hasznos beszélgetéseket folytatott, aki a Jupiter felemelkedésé-ben rendezte őt.

Alicia Vikander A dán lány című filmben Forrás: UIP-Duna Film

A dán lány egyúttal egy házasság története is, melyben a tavaly berobbant Alicia Vikander játssza Lili feleségét. Gerda akkor sem hagyja el házastársát, mikor az rájön, hogy ő valójában nő. Mellette marad, és támogatja őt az átalakulás során. A dán lány-t összesen négy Oscar-díjra jelölté, Redmayne mellett Vikander is ott van kategóriája döntősei között.

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a B) válasz volt:

A felsorolt filmek közül a Tangerine főszereplője volt transznemű.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt január 27-én, szerdán 19 órára a Mammut moziba.

Ábrahám Enikő, Bakonyi Melinda, Balogh Dorottya, Berente Mariann, Csirke Kata, Gál Éva, Gyuga Judit, Halmai Rebeka, Herbert Tímea, Herpai Vivien, Homoki Dóra, Jászberényi Valéria, Katrinecz Krisztina, Kenéz Attila, Khéli Dávid, Király Anita, Kovács Julia, Krall Bernarda, Kun-Bartos Dóri, Laczkó Gergő, Majorné Judit, Martin Marcell, Müller Petra, Nagy Mihály, Nagy-Pfenning Tímea, Ozvaldi Réka, Reszler Gergely, Rózsás Emilia, Sárközi András, Sass Viktória, Schmehl Henrik, Solti Attila, Spitzer Tamás, Szabó Krisztina, Szabó Nikoletta, Sztanics Gábor, Tóth Tibor Áron, Veszprémi Mónika, Vinklárik Lászlóné

Amennyiben nem látod a nevedet a fenti listában, ne szomorkodj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!