Addig nem nyugszik, míg ki nem nyírja a punkokat

Green Room
Vágólapra másolva!
Jeremy Saulnier rendezőnek már a Blue Ruin című bosszúthrillere is gyomorforgatóan intenzív élmény volt, így a következő rendezésétől  joggal várhatjuk, hogy még erősebben felken minket a falra. A Green Room egy vidéki klub helyiségeiben játszódó, horrorelemektől sem visszariadó thriller, amiben feldühödött neonácik törnek egy punkbandára. Most kijött az első előzetes. Anton Yelchin a zenekar vezetőjét, Imogen Poots az együtteshez csapódott lányt alakítja, az X-Men-filmek Xavier professzoraként ismert, most egy vérszomjas neonácit játszó Patrick Stewart pedig egy hosszú monológgal hozza ránk a frászt. „Ennek nem lesz jó vége” – állítja, és az előzetes feszültséggel és rémülettel átitatott képeit nézve tényleg nincs sok esélyük Yelchinéknek, hogy túléljék az ostromot. Imogen Poots a Green Room című filmbenForrás: A24middleoff680478 Cannes-ban "fergetegesen vicces"-nek és "veszettül izgalmas"-nak neveztük a filmet, és azon hüledeztünk, hogy "minden egyes fejlövés, hasfelvágás és torokmarcangolás olyan ütős, mintha a rendező feltalálta volna a filmes brutalitás ábrázolásának az eddiginél egy sokkal effektívebb módját". A magyar bemutatóhoz ne fűzzön senki vérmes reményeket, az ilyen típusú indie-thrillerekkel nem szoktak kockáztatni a hazai forgalmazók, a Blue Ruin-t sem hozták be. A Green Room-ot április 15-től játsszák az amerikai mozik. Ez a jámbor papóka egy brutális neonácihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/riport/filmfesztival/20150517-ez-a-jambor-papoka-egy-brutalis-neonaci-cannes-2015-louder-than-bombs-mon-roi-green-room.htmlKi nyomja le Jennifer Lawrence-t és Ryan Goslingot?http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20140228-miles-teller-shailene-woodley-michael-b-jordan-kate-mara-dane-dehaan-imogen-poots-lena.htmlA távkapcsolat a legszomorúbb dolog a világonhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20110810-elozetes-a-like-crazy-es-az-albatross-cimu-filmhez-anton.html
Vágólapra másolva!