Olyan bombasztikus a magyar előzetes, hogy Michael Bay sírva jegyzetel

Szerdai gyerek
Vágólapra másolva!
A Veszettek hatalmas bukása miatt eléggé berezelhetett a Szerdai gyerek forgalmazója, ugyanis a társadalmi dráma legújabb előzetesét olyan mértékben turbósította fel gyomorremegtető basszuseffektekkel és dübörgő technóval, hogy azt látván maga Michael Bay is elégedetten csettintene. A trailer hatásos, de nem árt megjegyezni, hogy a Szerdai gyerek egy érzékeny, visszafogott, karakterközpontú film, amelyre nem igazán jellemző a trailer által sugallt bombasztikusság. Az előzetes tehát némileg félrevezető, de ha a moziba csábítja az embereket, annak mi örülni fogunk, mivel az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmjéről van szó. Októberben sorba állítottuk a Filmalap felállása óta elkészült hazai alkotásokat, és a Szerdai gyerek-et az ötödik legjobbnak választottuk meg, csupán az olyan kritikus- és közönségkedvencek előzték meg, mint az Utóélet, a Liza, a rókatündér, a Saul fia vagy a VAN. Horváth Lili egy állami gondozásból frissen kikerült kamaszlány megpróbáltatásainak szentelte elsőfilmjét. A kilátástalan és szürke magyar valóságban játszódó felnövéstörténet fókuszában Maja áll, aki egy mosodát nyit állami kölcsönben, ezzel próbálja bizonyítani, hogy elég érett ahhoz, hogy saját maga nevelhesse a kisfiát. A két főszerepben az újonc Vecsei Kingát és a jelenleg az Aranyélet című HBO-sorozatban a lelkiismeretével küszködő maffiózót játszó Thuróczy Szabolcsot láthatjuk. Az előzetes végén említett nemzetközi sikerszéria Karlovy Varyban vette kezdetét, ahol az alkotás elnyerte a szekciója egyetlen díját, most hétvégén pedig Indiából hozta el a legjobb filmnek járó Arany Bengáli Tigris díjat. A kalkuttai nemzetközi filmfesztivál fődíját Fehér Károly, a film producere és Vecsei Kinga személyesen vették át. Fehér Károly és Vecsei Kinga a kalkuttai filmfesztiválonForrás: Filmuniómiddleoff949960 "Az, hogy a miénktől ennyire távoli kultúrában is utat tör magának a Szerdai gyerek, döbbenetes és megható számomra. Azt remélem, a hazai közönség is szeretni fogja a filmünket" - reagált a hírre Horváth Lili, aki mindeközben a stockholmi filmfesztiválon mutatta be a filmjét.  A magyar mozikban december 3-tól lesz látható a Szerdai gyerek. Megmondjuk, melyik volt a legjobb magyar film mostanábanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20151012-van-saul-fia-liza-a-rokatunder-utoelet-swing-argo-2-feher-isten-coming-out-szerdai-gyerek.htmlNagyon meglepett ez az ellenállás - interjú Horváth Lilivel a Szerdai gyerekrőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20150713-horvath-lili-interju-szerdai-gyerek-karlovy-vary-vecsei-kinga.htmlSzép ez a lány, de marha unalmas - kritikánk a Szerdai gyerekrőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150707-szep-ez-a-lany-szerdai-gyerek-kritika-horvath-lili-vecsei-kinga-thuroczy-szabolcs-nagy-ervin.html
Vágólapra másolva!