Most is mindjárt sírni fogok

Simon Kornél
Vágólapra másolva!
A Társas játékkal jegyeztük meg a nevét, Simon Kornél azóta nem tud lekopni a mozivászonról. Legújabb filmje a Víkend, amiben feleségével, Gryllus Dorkával bizonyítják, hogy működik köztük a kémia. Filmrendezésbe még nem vágna bele, Szabó Simont a legjobb tajparasztnak tartja, és már tud rettenetes bunkó lenni. Az Origónak elmondta, miért sírta el magát a bemutatón, szerinte mi kellene a rosszfiús szerepekhez, mi az a lepkefej, és autókereskedés helyett mire is vágyna igazán.
Vágólapra másolva!
  • Ő volt a Társas játék cuki hősszerelmese, ismerős lehet a Coming outból vagy a Megdönteni Hajnal Tímeátból is.
  • A mozikban most futó Víkend című thrillerben Gryllus Dorka tutyimutyi férjét alakítja.
  • Az életben is a férje, de nem tutyimutyi. Van egy hároméves kisfiuk, Soma.
  • A film szereplőválogatása idején még titokban tartották, hogy összejöttek.
  • Mikor a felesége szexjelenetét nézi, arra gondol, hozzábújna szívesen ő is.
  • Csak egy éve tudta magát túltenni azon, hogy nem végzett Színművészetit.

Hosszadalmas és viszontagságos volt a Víkend forgatása. Végig szívesen foglalkoztál vele, vagy egy pont után már pokolba kívántad az egészet?

Nagyon sok volt a jövés-menés, évad közben forgattunk, játszottam a Centrálban, Madáchban. Talán nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy nem az egész forgott Erdélyben, szóval Budapest és számos egyéb helyszín között kellett ingázni. Előadás után kocsiba be, Királyhágón ki. Az utazást a pokolba kívántam, sokkal jobb lett volna csak erre koncentrálni.

Sokat kellett ingázni a Víkend forgatása alatt - Simon Kornél Fotó: Pozsonyi Janka

Mit gondoltál a filmről, amikor végre megnézhetted?

Amikor elkezdődött a vetítés, sírtam kicsit, és a legvégén is. És ha rágondolok, most is mindjárt sírni fogok. Kicsit úgy érzem, hogy ennek a filmnek a sztorija összefonódik Dorka és az én életemmel, mert gyakorlatilag akkor jöttünk össze, amikor kiválasztottak minket ezekre a szerepekre. Aztán többször is be lett húzva a kézifék, hogy mégsem lesz film, mégsem lesz forgatás. Aztán két-három évvel később egyszer csak felbukkant Mátyássy Áron a semmiből, hogy "akkor lesz a Víkend". Furi. Nem hittem, de

valahol volt egy komoly feszültség bennem, és valahogy ez most kijött.

Már egy pár voltatok, amikor kiválasztottak titeket a házaspár szerepére?

Igen, de még teljes titokban, egy hónapja se járhattunk.

Akkor egymástól függetlenül kerestek meg titeket?

Igen. Voltunk castingon külön is, aztán Áron mondta, hogy meg kéne nézni, működik-e köztünk a kémia. Tök vicces volt, mindezt úgy mondta a telefonba Dorkának, hogy közben ott feküdtem mellette az ágyban.

Működött köztük a kémia - Gryllus Dorka és Simon Kornél a Víkend díszbemutatóján Fotó: Marton Szilvia - Origo

Amikor Dorka és Lengyel Tamás szexjelenetét vették fel, te is ott voltál a helyszínen, vagy elmentél egy kicsit sétálni az erdőbe?

Ott voltam, egy házzal arrébb. Már nem azért, hogy őrködjek vagy ilyesmi. Tudtam, hogy benne lesz a filmben, olvastam a forgatókönyvet, volt időm megbarátkozni a gondolattal. Semmifajta negatív érzés nem volt bennem. Meg is veregettem előtte Tomi vállát, hogy "Ügyesen!", aki ettől nagyon zavarba jött.

És mit éreztél, amikor ezt a jelenetet nézted?

Azt éreztem, hogy hiányzik a feleségem, szívesen odabújnék hozzá én is.

Mit gondolsz azokról a színészekről, akik megkérik a szintén színész partnerüket, hogy ne csináljanak mással szexjelenetet?

Elfogadom, de hülyeség, az ember így eleve kizárja magát bizonyos dolgokból. Amikor erre a pályára léptem, elkönyveltem magamban, hogy ez is benne van. És amikor Dorkával összejöttünk, elkönyveltem, hogy neki is benne van, hiszen láttam például az Érzékek iskolájá-t, amiben voltak pikáns jelenetei.

Neki is volt szexjelenete a Megdönteni Hajnal Tímeátban - Simon Kornél Fotó: Pozsonyi Janka

A karaktered a feleségével szemben erősen alárendelt figura. Hogyan viszonyultál hozzá? Keltett benned például indulatot, hogy micsoda egy pipogya alak?

Igen. Próbáltam is felhozni, meg keményen odaszólni, de Áron jelezte, hogy ez most nem az. Szerintem a színészek szeretnek "hősleg" gondolkodni magukról, bármilyen szerepről is van szó. Én is próbáltam, de Áron ezt gyorsan kiirtotta, és redukálta a játékomat erre a kis tutyimutyira. Tehát kénytelen voltam megbarátkozni a gondolattal, hogy ezt kell eljátszani.

Szerinted mi vezet ahhoz, ha ennyire aszimmetrikussá válik egy párkapcsolat?

Egy ismerősöm azt mondta, hogy a szerelem elmúltával egy kapcsolat dinamikája úgy alakul, hogy

a szerelemmel a nagy egyenlősdi is elmúlik, és a felek elkezdenek harcolni, hogy ki legyen a főnök.

Ez nagyon sokáig elmehet, vannak, akik egy egész életet leélnek így. Ebben a kapcsolatban nyilvánvalóan kialakult, hogy Márta lett egyszer csak a főnök, László meg ment utána. De ahogy a film is mutatja, nem lehet rossz kompromisszumokba belemenni, mert abból csak a baj lesz.

Ha már nincs szerelem, indul a harc - Gryllus Dorka és Simon Kornél a Víkendben Forrás: InterCom

Volt olyan kapcsolatod, amiben megszívtad, hogy túl jó fej voltál, és túl sokat engedtél?

Volt ilyen, volt, hogy haló poraimból kellett újjáépíteni magamat. Aztán megerősödtem, és most már rettenetesen bunkó is tudok lenni.

Szóval szerinted inkább adott pillanatban kell bunkónak lenni?

Igen. Az egy nagy lecke, ha az embert szőnyeg alá söprik, zsebre teszik, a földbe döngölik, lenyomják, mint a rajzszöget. Én is sokat tanultam belőle, és azt hiszem, hogy most már nem hagynám.

Megtanult bunkónak lenni - Simon Kornél Fotó: Pozsonyi Janka

Tizenhatos korhatárkarika van a filmen. A kisfiadnak hány éves korában engeded majd meg, hogy megnézze?

Ha tizenhat éves lesz. Azaz 12 és fél év múlva. De nagyon aranyos, mert szoktuk látni a plakátokat, én mutatom, hogy ott vagyunk, erre mondja, hogy ő is. Ami teljesen helytálló, mert ő is velünk volt a forgatáson.

A Rio-filmeket látta már? Feltűnt neki, hogy apa hangján beszél a kétbalkezes ornitológus?

Az igazság az, hogy eddig csak adás nem volt a tévénken, de most már effektíve készülékünk sincs, így egyelőre a Rió-t sem tudtuk megmutatni neki. A tesómék gyerekei viszont látták, csodálkoztak is a moziban, hogy de ismerős nekik ez a hang. Egyébként még várnék pár évet. Nem az, hogy Somi nem néz mozgóképet, de

érzékeny kisfiú, még a Bogyó és Babócá-ban is ellapozza, amikor valami rossz történik.

Szóval ráér még egy Rio-szintű csihi-puhival, ráér szembesülni az élet sötét oldalával.

Az utóbbi időben te lettél Benedict Cumberbatch állandó szinkronhangja. Szerinted is zseniális a pali, vagy kissé túl van lihegve?

Nem, tényleg zseniális. Bár a Sherlock, ami nálunk szerintem népszerűbb, "csak" egy figura, de a Kódjátszmá-ban is szinkronizáltam, és az már egy rettenetesen jól felépített, igen komoly jellemrajz. Olyan váratlan aspektusait mutatja meg Alan Turing személyiségének, annyira sokrétűen tárja fel ezt a zárt karaktert, hogy az zseniális.

Jó pár olyan kollégád, aki hozzád hasonlóan nem járt Színművészetire, beszélt arról, hogy milyen nehezen fogadta be a szakma. Te is szenvedtél emiatt?

A szakma befogadott, magam miatt szenvedtem. Nem volt könnyű ezzel megbirkózni, körülbelül egy éve tettem túl magamat rajta.

Akkor érezted úgy, hogy már egyenrangúként kezelnek?

Sosem éreztette velem senki, hogy nincs diplomám. Néha megkérdezik, hogy melyik osztályba jártam, de ennyi.

Havi tizenöt előadásnál nem szeretne többet játszani - Simon Kornél Fotó: Pozsonyi Janka

A felkapott magyar színészekhez hasonlóan te is agyondolgozod magadat. Érzed néha úgy, hogy jobbak lehetnének az alakításaid, ha nem egyik melóból esnél be a másikba?

Az biztos, hogy limitált, az ember mennyit tud játszani. Mindenkinek más. Én például nem tudnék harminc színházi előadást jól lejátszani egy hónapban. Nekem kábé tizenöt a személyes határom felső értéke, amíg úgy érzem, minőségi munkát vagyok képes letenni az asztalra.

A nagyobb filmes munkák az utóbbi években kezdtek megtalálni. Ebben mekkora szerepe volt szerinted a Társas játéknak? Azt tekinted a nagy áttörésednek?

Igen, a Társas játék kifejezetten ugródeszka volt, sokan is mondták, hogy végre egy olyan szerep, amiben meg is jegyeznek.

A szerep, amiben megjegyezték a nevét - Simon Kornél és Martinovics Dorina a Társas játékban Forrás: HBO Magyarország

Szerintem az első évad nagyszerű volt, a második pedig...

Kicsit szódával, nem?

Igen, kevésbé sikerült jól. Szerinted kéne harmadik?

Igen, de csak ilyen nagyon durván széttekert harmadik évadot tudnék elképzelni, amiben mindenki darkba fordul, ilyen ölőset, mint a Víkend. Volt is egy ilyesmi terv, azt hiszem. Legutoljára azt hallottam, hogy dolgoznak rajta. Hát nehéz lesz, kicsit úgy érzem, már kétszer is elvarrtuk a szálakat. De fel lehet bontani, szerintem meg lehet tekerni még a sztorit. Rajtam mindenesetre nem múlik, szívesen állok elébe.

A Megdönteni Hajnal Tímeát nézése közben úgy éreztem, hogy Osvárt Andrea egy pillanatra sem tudta elengedni magát. Ha így viselkedik a partnered, az a te játékodra is hatással van?

Ezt érdekes hallani. Nagyon megmaradt, amikor azt a jelenetet vettük föl, hogy megmondom, nekem tulajdonképpen menyasszonyom van.

Akkor egy világ omlott össze Osvárt Andi szemében, az egy komoly színészi pillanat volt.

Én jól éreztem magam vele, ő is kicsit olyan self-made man, mint én. Vagyis woman.

A Tea című tévésorozatban már játszottatok együtt tíz éve. Nagyon megváltozott?

A forgatáson beszélgettünk, kivel mi történt, és akkor csodálkoztam rá, hogy ne már, a Teá-ban volt egy közös jelenetünk. Nekem teljesen kiesett. Szerintem az az első szerepei között volt, a karrierje legelején. Megfutott egy picikét azóta, de én semmi sztárságot nem éreztem rajta. Az volt még az érzésem vele kapcsolatban, hogyha neki betelik a computer, becsukja az ajtót-ablakot. Szóval, ha elege lett a stábból, ő bezárt. De állítólag Mastroianni is ilyen volt, két beállítás között elszívott egy doboz cigit a nyugágyon ülve, elkülönülten.

Nem érzett rajta sztárallűröket - Simon Kornél és Osvárt Andrea a Megdönteni Hajnal Tímeát forgatásán Forrás: InterCom

Fórumos hozzászólások alapján a kritikusok talán jobban bírták a Hajnal Tímeát, mint a közönség.

Igen?

A film alpári humora például sok embernek nem jött be. Te mit gondoltál arról?

Amikor olvastam a forgatókönyvet, én betegre nevettem magamat rajta. Például Nikkin vijjogva röhögtem éjszaka. Alapvetően azért paraszt vagyok, egy bunkó, nekem a bazmegelés, ha indokolt, totál belefér. Márpedig ott indokolt volt, Bőgöcs figuráját tulajdonképpen a káromkodások alkották. De tudom,

kollégák mondták, hogy őket is keresték a szereppel, de annyira ordenárénak találták, hogy inkább nem akarták.

A Simon meg egy garancia. A Zuhanórepülés-ben láttam először - akkor még nem láttam a Moszkva ter-et - és néztem, honnan akasztották le ezt a csávót. Komolyan összeszedtek egy heroinistát valahonnan? Engem ott ragadott meg Szabó Simon, és azóta is nyomon követem a munkásságát. Mondhatom, egy ilyen tajparasztot nála jobban senki nem tud eljátszani. Holott egyébként nem az.

A kollégáid közül kinek a pozitív véleményének örültél a legjobban?

Van Szente Vajk barátom, akivel sokat dolgoztunk együtt, ő általában jókat mond rólam. Az ember meg nyilván szereti, ha jókat mondanak róla, szóval én is szeretem, amikor Vajk jókat mond rólam. Meg egy öltözőben öltöztem Verebély Ivánnal, ő a jót és a rosszat is el szokta mondani. Tök jó, hogy a rosszat is.

A feleségem a legnagyobb kritikusom, a lehető legjobb értelemben. Kőváry Katalin, Dorka mamája ugye rendező, az ő véleményét is meg szoktam hallgatni. De szerintem az ember ezt alapvetően belül tudja, én legalábbis a saját mércémnek próbálok megfelelni. És általában érzem is, amikor összejön. Ha meg nem, mondhat úgyis bárki bármit.

Ő szokott neki szépeket mondani - Szente Vajk és Simon Kornél az Agyeldobás próbáján Forrás: Madách Színház

A Vajna-korszakban szerencsésen alakult a mozikarriered, már a második filmben játszol főszerepet. Fontosnak érzed, hogy mindig bebiztosítsd a következő filmes munkát?

Fontosnak érezném, de hogyan?

Egy ilyen kis országban, ahol ennyire kevés film készül, szerinted nem érdemes rácsörögni azokra a rendezőkre, akikkel szívesen dolgoznál, hogy hahó, itt vagyok?

Én soha nem kerestem se rendezőt, se producert. Egyedül Herendi Gábort hívtam fel egyszer Berlinből, hogy hazajöjjek-e egy Társas játék-os castingra, tényleg annyira fontos-e, és azt hiszem, végül nem jöttem haza.

Ez presztízskérdés? Vagy szemérmesség?

Igazából a sorsra vagyok kíváncsi, hogy mit dob még. Az érdekes, hogy valami összejön-e, vagy sem. Alapvetően a színházi pályára lépésemet sorsszerűen élem meg. Mert akkor már felvettek a pszichológia szakra, amikor egy hívásnak eleget téve úgy döntöttem, inkább színész leszek. Ott elengedtem a gyeplőt.

Ha a Jóisten azt akarja tőlem, hogy legyek színész, akkor rábízom.

Lássuk, mit hoz ki ebből a dologból, vagy mihez kezd velem a színészetben.

Elégedett vagy a filmes szerepeiddel? El fogsz vállalni még több jólelkű, nyámnyila pasit, vagy most már eleged van ezekből?

Bíztam benne, hogy ezzel a filmmel kicsit kitörök a skatulyából. Egyelőre a színházban adatott meg a rosszfiú szerep. Pedig már meghíztam, szakállat növesztettem. Esetleg leborotválom még a hajamat, vagy egy sebhely valahol az arcomon segítene.

Meghízott, szakállat növesztett - Simon Kornél Fotó: Pozsonyi Janka

A női magazinok többször is besoroltak a legsármosabb magyar férfiak közé. Ha az érettségi idején (láttuk a fotódat a Megdönteni Hajnal Tímeát elején) valaki azt mondja neked, hogy húsz év múlva ez fog történni, mi lett volna a reakciód?

A lepkefejre gondolsz? Mondjuk sosem vágytam ilyen címekre, de nem tudom, hogy a lepkefej mit szólna ehhez.

A gimiben ezzel a lepkefejjel amúgy jóképűnek számítottál?

Igen. De amikor megmostam a hajamat, és befésültem. Alapvetően nem úgy néztem ki, mint az érettségifotón. Inkább, mint a rongy, lógott a fejemen a hajam, és alá volt nyírva, olyan irokéz módon.

Ott a lepkefej! - Simon Kornél érettségifotója a Megdönteni Hajnal Tímeát főcímében Grafika: Nyolczas István - Focus Fox Studio

Rengeteg színházi szerep után elkezdtél színházban rendezni is. A filmrendezés is érdekel?

Nyilván érdekel, azért az valaminek mégiscsak a csimborasszója. Nagyon nehéz, nagyon sok energiát kivesz az emberből. Sajnos én eleve nagyon szét tudok esni, nem tanultam meg fókuszálni az energiáimat, amit például Áron nagyon tud. Sosem pörgött nagyon, sosem volt szétesve. Mint egy gőzmozdony vagy egy hosszútávfutó. Attól félek, hogy ha belefognék valami ilyesmibe, nem lenne energiám befejezni. Szóval először meg kéne tanulni beosztani az energiámat. El kéne mennem jógázni.

Ez nem személyiség kérdése? Vagy más filmrendezőnél is ezt figyelted meg?

Más rendezőknél is tapasztaltam, néztem is mindig, hogy honnan töltik magukat, lehet, hogy valamikor pihennek forgatás közben? Együtt filmeztem Haumann Péterrel, és róla például tudom, hogy nagyon gyorsan ki tud kapcsolni és elaludni. Elképzelhető, hogy ez személyiség vagy energiaszint kérdése. Mindig irigyeltem a nagy energiájú embereket, mert

én kábé hatéves korom óta, mióta iskolába járok, gyakorlatilag mindig fáradtnak érzem magamat.

Ezért is nem mernék belevágni a filmezésbe, azt hiszem. De lehet, hogy egy forgatókönyvet még ettől össze lehetne hozni.

Harminchárom éve fáradtnak érzi magát - Simon Kornél Fotó: Pozsonyi Janka

Nyáron műsorvezetőként is kipróbáltad magad az MTV-n. Nem tudtam eldönteni, hogy jól érzed-e magad benne.

Azt én se nagyon. Hol igen, hol nem. Nehezen tudok érdeklődést tettetni, amikor valami nem érdekel. És voltak ilyen témák, lássuk be, a pulitenyésztést például nem nekem találták ki.

Mondták mások is, hogy összeszedhettem volna magamat, és igazuk volt.

De nem akartam műsorvezetősködni, mert az csak balul sülhet el. Próbáltam színész maradni a műsorvezetésben is.

A Víkend forgatása alatt azt nyilatkoztátok, hogy elképzelhető, hogy kiköltöztök Berlinbe. Ez még opció?

Úgy, hogy itthagyunk csapot-papot, kimegyünk Berlinbe, és hátra sem nézünk, úgy semmiképp. Ha a kétlakiságot sikerülne kialakítani, az jó lenne.

El tudod képzelni, hogy németül játssz?

Még most nem, de talán ha kicsit jobban felkészülnék, el tudnám. Angolul már inkább, úgy fogok is egy kicsit játszani, ha minden igaz.

Nem fognak itt hagyni csapot-papot - Gryllus Dorka és Simon Kornél a Víkend díszbemutatóján Fotó: Marton Szilvia - Origo

Van a szakmádon kívül B-terved?

Mármint autókereskedés, horgászbolt, ilyesmi?

Arra gondolok, álmodozol-e mondjuk egy saját kávézóról valami tengerparti faluban?

Igazából nem. Persze az ember mindig gondolkozik erről-arról, de csapnivaló üzletember vagyok, de facto nem vagyok egy főnök típus. Maximum a színészeknek tudom mondani, hogy jöjjenek erre meg arra,

de hogy lecsesszem az alkalmazottakat, hogy dolgozzanak jobban, azt nem tudom elképzelni.

Láttál valami jó filmet mostanában?

Legutoljára a Víkend-et. Az a furcsa, hogy nagyon régen nem láttam mozgóképet, de nagyon régen. Most a vetítésen lement a fény, és már az izgalomba hozott, hogy végre moziban ülök.