Pont kellett már a fásult nőknek egy újabb tonna giccs

Vadon
Vágólapra másolva!
A Napsütötte Toszkána és az Ízek, imák, szerelmek után itt egy újabb film, ami életközepi válságban szenvedő nőknek kínál simogató dajkamesét. A Vadon sztorija ugyan látszatra nyersebb, mert a főhős nemcsak gyönyörködik a természetben, hanem meg is küzd vele, de a lényeget ugyanúgy megússza, mint az elődei, így hozzájuk hasonlóan unalmas és felszínes. Reese Witherspoon csak testileg meztelenedik le. 
Vágólapra másolva!

Úgy látszik, az életükben megrekedt nők, akik újra akarják definiálni önmagukat továbbra is megbízható vásárlóerőt jelentenek a bestsellergyárosoknak és a hollywoodi filmeseknek, és mindig akad újabb sztár is, aki úgy akarja bizonyítani színészi kvalitásait, hogy ledobja a ruháit, és nem visel sminket. Így talált Reese Witherspoon, a producer Cheryl Strayed önéletrajzi regényére, a Vadon-ra, és csípte meg Reese Witherspoonnak, a színésznőnek, hogy a művészi egója is jól lakjon, meg a bankszámlája is.

Amíg azonban ő boldogan fürdőzött a sokszínű színészi feladatban, mi halálra unjuk magunkat egy közhelyes, érdektelen, kiszámítható sztorin. A Vadon ugyanis azt a tévhitet erősíti, hogy bárki élete van olyan érdekes, hogy filmet forgassanak belőle, feltéve, hogy akadnak benne gyerekkori traumák, kamaszkori kilengések, felnőttkori tragédiák, és egy nagy elszánással beindított újrakezdés. Márpedig ezeket a rubrikákat mindenki ki tudná tölteni a saját történeteivel.

Boldogan fürdőzött a sokszínű színészi feladatban - Reese Witherspoon a Vadon című filmben Forrás: InterCom

A gond csak az, hogy ebből legfeljebb akkor lesz érdekes film, ha mindenki meg is találja hozzá a maga forgatókönyvíróját és rendezőjét, aki az ő sorsában meglátja az egyedit. Nick Hornby forgatókönyvíró és Jean-Marc Vallée rendező láthatóan nem találta meg Cheryl Strayed önéletrajzi könyvében. És mi, akik csak az ő munkájukon keresztül ismerjük a történetet, nem is csodálkozunk ezen, hiszen magukban az eseményekben nincs semmi különleges.

Egy harmincas csajnak elege lesz abból, hogy az élete nem tart sehová, a házassága nem működik, perspektívája nincs, és jobb ötlet híján bepakol egy hátizsákba és kisétál az életéből. Azt reméli, ha végiggyalogol Amerika nyugati partvidékén - ami egy több hónapos túra sivatagon, sziklás hegyvidéken, trópusi erdőn és havas tájon át - a végére csak rájön, mit akar kezdeni magával.

Bepakol egy hátizsákba és kisétál az életéből - Reese Witherspoon a Vadon című filmben Forrás: InterCom

Az út során természetesen másra sincs lehetősége, mint hogy magában monologizálva átértékelje élete legfontosabb pillanatait, és szembenézzen a félelmeivel, amik között első helyen áll, hogy minden szembejövő idegenben egy potenciális megerőszakolót vél látni. A flashbackekkel tarkított kirándulás azonban pont úgy néz ki, mintha már százszor láttuk volna, vagyis első percétől az utolsóig klisé.

Hiába választott Witherspoon egy nyersebb stílusú rendezőt (akinek korábbi munkája, a Mielőtt meghaltam kerülte a giccset), Jean-Marc Vallée-t annyira nem mozgatta meg a sztori, hogy Cheryl gyerekkorából csak egy-egy nyálas képeslapot skiccelt fel, az anyja betegségét Hallmark-tévéfilmmé degradálta, a drogos időszaka pedig kész paródia lett.

Az anyja betegségét Hallmark-tévéfilmmé degradálta - Laura Dern a Vadonban Forrás: InterCom

Persze az is lehet, hogy nemcsak az ő hibája, hanem Witherspoon is kevés volt hozzá, különösen a zűrös lány szerepében. Ha már ő választotta magának a szerepet, illett volna belevetnie magát teljesen, és levetkőzni nemcsak testi értelemben, hanem lelkileg is. Ehhez persze le kellett volna mondania a lényét alapjaiban meghatározó összeszedettségről, tartásról is, hogy ezeket az erényeket mindössze a film végére szerezze meg.

Cheryl karaktere ugyanis a labilitásban gyökerezik, a gyengeségben, az elesettségben - innen kell felépíteni addig, míg végül egy öntudatos nő születik belőle. Ez a jellemfejlődés nem sikerült Witherspoonnak, mert nem volt meg az íve, így pedig már túl sok a deficit: sem erős sztorink, sem izgalmas főhősünk nincsen.

Illett volna belevetnie magát teljesen - Reese Witherspoon a Vadon című filmben Forrás: InterCom

Mi marad hát? Szép tájak. Egy tökéletlenségében is vonzó külsejű sztár. Egy rövid jelenet a film elejéről, amikor lerántja a lábkörmét, miközben szakadékba zuhan a fél bakancsa. Ez a nyúlfarknyi epizód többet elmond az egészről, mint a további másfél óra. Utána már csak az unalomig ismert közhelyek maradnak filmvégi katarzis nélkül, mert mire célba érünk, az összes muníció elfogyott. Aki tudni akarja, milyen valójában végigjárni az önismeret útját, kénytelen elindulni rajta maga.