Körberöhögnek, ha elmondom, mennyi a fizetésem

Kovács Lehel
Vágólapra másolva!
Mennyit keres egy tehetséges és sikeres színész Magyarországon? Kovács Lehel szerint erről beszélni kell, mert kevesen tudják, milyen helyzetben van a szakma. A Munkaügyek link suhanca főállásban a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, és egy sor emlékezetes filmszerepben is bizonyította már, hogy generációja talán legjobb karakterszínésze. Legutóbb épp a Liza, a rókatündérben játszotta el fantasztikusan a neurotikus balfácánt, aki pánikrohamait szűk szekrénybe bújva kúrálja. 
Vágólapra másolva!

Az interjú röviden:

  • Akkor volt gyerek Jugoszláviában, amikor az a farmer és a rizses csoki hazája volt.
  • Kamaszként jött a Vajdaságból Magyarországra.
  • Most 33 éves, majdnem tíz éve tagja a budapesti Katona József Színház társulatának.
  • Kovács Lehel szerepei: szerelmes meleg rendőr figurája Till Attila Pánik című filmjében, a péniszméretén aggódó lúzer az Intim fejlövésben, és ő volt a nőcsábász bőgős is a Made in Hungáriában.
  • Egy filmszerepért 40 ezer forintot kapott.
  • Felesége bábszínész.
  • Gyerekeik még nincsenek, a mai időkben az "gyomorideggel járna".

Horgosról jössz. Milyen gyerekkorod volt a Vajdaságban?

Nagyon békés időszakban voltam gyerek, amikor Jugoszlávia még a farmer meg a rizses csoki hazája volt. Nyilván apám, aki járt a délszláv háborúban, másképp mondaná, de én gyerekként csak azt észleltem, hogy több dolog van nálunk, mint az anyaországban. Mosópor, csoki, Cartoon Network - ez nálunk mind előbb volt.

A családja még mindig a Vajdaságban él - Kovács Lehel Fotó: Bielik István - Origo

Kettős identitásúnak tartod magad?

Nem, teljesen magyar vagyok, a szüleim is magyarok. Nyilván ragadt rám azért valami a szerb temperamentumból, talán valamennyi ingerültség, hevesség. A küzdés.

A színház hogy kúszott be az életedbe?

Elég szokványosan: elmondtam egy verset az óvodában, aztán mondták, hogy lehet, hogy jól csinálom. Akkor az ember még olyan kis majom, leginkább az tetszik neki benne, hogy szeretik.

Később a környezeted nem furcsállotta, hogy a színház érdekel?

Hamar elkerültem Szentesre gimibe, drámatagozatra, ott pedig nyilván mindenkit az érdekelt.

A családod is Magyarországra költözött veled?

Nem, ők azóta is otthon vannak.

A kollégium megviselte - Kovács Lehel Fotó: Bielik István - Origo

Hogy élted meg, hogy egyedül jöttél Magyarországra?

Főleg a nyelv miatt volt érdekes. A tájszólást nem szándékosan hagytam el, egyszerűen csak, ha otthon akarsz lenni egy közegben, automatikusan idomulsz hozzá. Akkor ez nehéz volt. De leginkább a kollégium viselt meg. Mindegy, hogy másik országba vagy mondjuk csongrádiként Budapestre költözöl, a szülőktől való elszakadás ugyanúgy nehéz.

Szerbiába nem is jelentkeztél suliba?

Nem, mindenképp eljöttem volna.

Rosszul érezted magad ott?

Nem. Faluban éltünk, ott volt a kert, ahol egy gyerek mindig talál valami izgalmasat. Nyilván voltak olyan korszakok, mint a délszláv háború, amikor édesapám fizetése nagyjából egy konzervet jelentett. Vagy mikor megjelentek olyan pénzek, amelyek aztán öt perc múlva nem értek semmit.

Szentesen, a gimnáziumban úgy érezted, hogy végre hasonszőrű emberek közé kerültél, vagy kilógtál?

Először kilógtam. Ott derült ki számomra először, hogy a színészet nem harsány, gyermeki játék pusztán, nem csak az az öröm, aminek hittem, hanem gondolkodni is kell. Aztán amikor bekerültem a főiskolára, egyértelmű lett, hogy leginkább gondolkodni kell.

Közel tíz éve van a Katonában - Kovács Lehel Fotó: Bielik István - Origo

Másodjára vettek fel a Színművészetire, Lukáts Andorék osztályába. Mit csináltál a kimaradó egy évben?

A Keleti István Művészeti Iskolában töltöttem azt az egy évet. Nagyon sokat tanultam ott egy Lengyel Pál nevű nagyszerű embertől, aki azóta elhunyt. Meg akart engem változtatni, és abból az ember mindig tanul, ha meg akarják változtatni. Vagy azt dönti el, hogy márpedig én ilyen vagyok, vagy megérti azt, hogy mit is akarnak tőle.

Gyakorlatias, racionális színésznek tűnsz. A művészi elemelkedettség, allűrök, stb. szokott idegesíteni?

Nem igazán ismerek olyan kollégát, akinek allűrjei lennének. Nyolc-kilenc éve dolgozom a Katonában, és az egy háztömbnyire lévő bioboltos a pár éve futó Munkaügyek miatt ismert fel, nem a színházból. Ma ennyit jelent a színház, bárki bármit mond. Tehát ha valaki felvesz allűröket, az vagy tök hülye, vagy alkalmatlan a pályára.

Szerinted téged milyennek ítélnek meg az emberek?

Őszintén nem tudom. Azt tudom, hogy a rendezők hogy ítélnek meg, azt is csak abból saccolom, hogy milyen szerepeket adnak. Legutóbb, amikor Ascher Tamás rendezte a Pinokkió-t, nekem kellett megint a harsánynak, az energikusnak lennem, legalábbis ezt gondoltam. Jó, mondtam magamban, én már nem az a huszonéves Lehel vagyok, de kezdjünk vele valamit. Gyakorlatilag belebuktam. Rájöttem, hogy így nem lehet csinálni dolgokat.

Kovács Lehel és Keresztes Tamás a Pinokkió című előadásban Fotó: Dudás Ernő

Most már lassan tíz éve vagy a Katonában. Soknak érzed néha?

Néha anyagi okok miatt gondolkodom, hogyan tovább. Elvileg az ország legjobb színházában vagyok, és körberöhögnek, ha elmondom, mennyi a fizetésem. De tényleg körberöhögnek. Amióta elmondtam, mennyit keresek, állandóan meg akarnak hívni a barátok. Lehetetlen helyzet.

Beszéltek erről egymás közt?

Muszáj róla beszélni. Nem a kölcsönkérés miatt, hanem, hogy "neked is ennyi jött? uh". Tudjuk, hogy ez nem azért van, mert valaki gonosz, és eltesz egy összeget, hanem, mert a színház kénytelen ennyi támogatásból gazdálkodni.

A Pánik című filmből a mai napig sokan emlegetik az alakításodat: egy szerelmes meleg rendőrt játszottál. Általában a jeleneteid, bármekkorák is, emlékezetesek; nagyon nagy alázattal odateszed magad. Ez honnan jön?

Szerintem színészként ez jó esetben természetes. Aztán idővel egyre kopik. A Pinokkió idején például rossz időszakot éltem, úgy éreztem, nincs értelme. És néha tényleg nincs értelme, pontosabban csak magad miatt van értelme. De erre rá kell jönni, el kell fogadni.

A Pánik plakátjára például nem rakhattak fel minket a Szabival (Thuróczy Szabolcs színész, a Pánik-ban ő alakította a másik meleg rendőrt - a szerk.), mert nem ismerik a nevünket. Rátették viszont Kolovratnik Krisztiánt, akinek kisebb volt a szerepe, viszont a neve ismert. Ebben is kell gondolkodni, hogy mit jelent később egy-egy munka. Ha ma elmész egy tehetségkutatóba, akkor lehet, hogy előbb kerülsz színpadra, mintha elvégeznél egy egyetemet.

Thuróczy Szabolcs és Kovács Lehel a Pánik című flmben Forrás: Budapest Film

Zavar, hogy a színházi szakma társadalmi megítélése ennyit változott?

Ha anyagilag nem változott volna, és meg tudnék élni a munkámból, akkor nem lenne bajom. Arra nincs igényem, hogy konflisban vigyenek végig a városon. De mivel pénzből élek, pénzre van igényem, és arra is, hogy valamelyest megbecsüljék, amit csinálok.

Feleséged, Mórocz Adrienn bábszínész. Aggaszt, hogy a színészházasságok legendásan nem egyszerűek?

Én ebben nem hiszek. A szüleim teljesen civilek, és harminchat év után kitalálták, hogy külön élnek, Kun Vili és az Olsika (Kun Vilmos és Olsavszky Éva, a Katona színművészei) meg talán negyven éve már együtt vannak. Semmi köze a szakmához. Nem kell ettől annyira megijedni, lesz, ami lesz.

A Liza, a rókatündérben a szokásos balfék figurát viszed tovább, csak most kicsit öregebb kiadásban. Ezt már szinte előveszed a fiókból?

Hát, azért nem. A Lizá-ban túlzóak, karikatúraszerűek voltak a figurák: műhasat raktak rám, kezdjük itt. Közösen kellett kitalálni a karaktert.

Közösen? Akkor te is tettél hozzá?

Például a furcsa, vakkantós hangokat én tettem hozzá. Nem tudom, hogy benne maradt-e a filmben, de a forgatás alatt jó ötletnek tűnt, hiszen kicsit zakkant figurát alakítok amúgyis. Amikor játszottam a Diploma előtt-et, mondta a Vinnai (Vinnai András, dramaturg), hogy nézzem meg a filmben, ahogy Dustin Hoffmann Mrs. Robinsonnal telefonál, és amikor leteszi, van egy ilyen furcsa hangja, és abban a hangban annyi minden benne van. Eszembe jutott, hogy ennek a figurának is lehetnének ilyen hangjai.

Nagyon kíváncsi vagyok egyébként a Lizá-ra, egyedi filmnek gondolom, képi világában és forgatókönyvében biztosan. Most láttam Gárdos Péter új filmjét is, a Hajnali láz-t, Péter megmutatta nekünk, gyönyörű, nagyon szépen játszanak benne emberek.

A Munkaügyekbe mi vitt bele? A tévés szereplés önmagában csábító, vagy a készítők jelentettek garanciát? A magyar szitkom nem rendelkezik túl pozitív hagyománnyal.

Egyrészt a kollégák. Tudtam, hogy benne van az Elek Feri, meg Kapa, Molnár Piroska, Fodor Ancsi, velük azért nehéz mellényúlni. Meg egy barátom az operatőr. Jó, hogy az emberek a tévében színészeket látnak, hátha így bejönnek a színházba is. Bizonyos dolgain persze lehetne javítani.

Sokan kedvelik a sorozatot, de a humorát még a rajongók is kifogásolják időnként - például azért, mert nem vicces, blőd, túlparodizált, hullámzó minőség jellemzi. Szerinted jogosan?

Én nagyon sokat szoktam nevetni a kollégáimon, Kapán például egyszerűen sírva kell röhögnöm. Ha közelről az arcomba beszél, akkor végem. A hullámzó színvonal igaz, mivel a részeket különböző emberek írják. Nyilván mi is szólunk, meg a stáb maga is érzi, ha valami nem jó.

Amúgy a magyar stand up-féle humor bejön neked?

Nem, bevallom. Ez a vicctől viccig dolog engem nem érdekel. Azért a Litkaiék igazán tehetségesek, ezt nehéz vitatni. A múltkor voltam egy Litkai-estén, szenzációs volt. A műfajt magát nem szeretem, de becsülöm, amit csinálnak, én nem lennék rá képes. Egy órát egyedül lenyomni, úgy, hogy közben a közönségben esznek is - hát tiszteletreméltó, ha valaki tudja ezt csinálni.

Amikor időpontot egyeztettünk, arra gondoltam, vajon minden ismeretlen hívószámnál az az első gondolatod, hogy hátha egy jó szerep miatt hívnak?

Persze, minden színésznek ez. "Hátha egy filmrendező, hátha egy állásajánlat!" Ez borzasztó. És nyilván, ha szabadúsznék, még szörnyűbb lenne, vagy ha lesz két gyerekem, akkor még gyomorideg is jön hozzá. Tök hülyeség az egész. Azt már tudom, hogy a gyerekemet teljesen le fogom beszélni erről a pályáról. Azt fogom mondani, hogy "Fiam, csinálj valamit, aminek van értelme, de legyen belőle pénzed is. Csinálj színházat, ami nagyon jó dolog, csak ne függj tőle!"

Rettenetesen dühös - Kovács Lehel Fotó: Bielik István - Origo

Általában mennyire vagy kibékülve a színészi lét ilyen formájú bizonytalanságával?

Nyilván érzed rajtam, hogy most kevésbé, rettenet dühös vagyok dolgokra. Ha valaki színházcsináló ember, mondjuk egy Schilling Árpád, az jó dolog lehet. Főleg úgy, ha van elég tehetséged, hogy létrehozz valamit önállóan - én nem vagyok biztos benne, hogy nekem van. Az is lehet, hogy sokkal simulékonyabb ember vagyok. Arra gondolok, hogy lehet, hogy elvállalok majd dolgokat pusztán azért, hogy a családomnak jobb legyen. Ez nem fér össze azzal a rockandroll-lal, amit egy színházcsináló képvisel.

Gyakran előfordul, hogy olyan projektekbe hívnak, ami nem fizet?

Mostanában nem. Azt elhatároztam egyszer, hogy főiskolás filmbe már nem megyek. Volt egy nagyon jó barátom, akinek a főiskolás filmjeiben nagyon hosszan szerepeltem, aztán elkészítette az első nagyjátékfilmjét - nélkülem. Fájt. De nem is nagyon hívnak fel, szerintem azt hiszik, hogy nem vagyok egyeztethető. Pedig az elkövetkező két hónapban alig játszom, kábé tizenkettőt. Az nem sok.

Láttalak Lengyel Adél Az utolsó parti című vizsgafilmjében. Azt miért vállaltad el?

Teljesen őszinte leszek: a kollégám lányáról volt szó, szóval rögtön úgy tűnt, hogy ezt megcsinálom, mert szeretem annyira, hogy segítek. Persze, mivel szerbül játszódik, a nyelv miatt voltam különösen fontos.

Segítettél a fordításban?

Igen, de ha rosszul sikerült, akkor inkább azt mondom, hogy nem.

Vicces volt Mészáros Bélával szerbül jelenetezni?

Persze, de főleg az volt vicces, amikor elkezdtem szerbül improvizálni, ő meg nyilván csak a szöveget tudta, nem értette, mit mondok, akkor nagyon nagy bajban lett, és az csodálatos volt.

A kisfilm a délszláv háború idejébe ágyazva beszél a barátságról. Erről, ezekről az időkről van személyes élményed?

Emlékszem egy olyanra, hogy nem szabadott volna hazamennem, mert lehet, hogy bevisznek tartalékosnak vagy otthon tartanak. Én meg mégis hazamentem. Megvan a kép, ahogy egy ilyen régi, határtól vezető úton gyalogolok haza. Emlékszem, hogy kivágták az összes fát, sétálok haza, eltűntek a fák, és szól a légi riadó, ami egészen elképesztő hang. Ha valaki még nem hallotta, annak elmondhatatlanul elképesztő. De ennyi, erre emlékszem. Ez inkább a Keszég Laci generációjának a története.

A fizetések csúsznak egyre lejjebb - Kovács Lehel Fotó: Bielik István - Origo

Olvastam, hogy az Intim fejlövés kis gázsiját Szabó Győzővel ellentétben elfogadtad, mert jól jött a bringád szervizéhez. Most is meglepően nyíltan beszéltél a pénzről. Az őszinteség fontos, vagy arcoskodni nem szeretsz?

Azért kell erről beszélni szerintem, hogy mindenki tisztán lássa, milyen helyzetben van a szakma. A fizetések csúsznak egyre lejjebb. Lehet, hogy most már én sem fogadnám el az Intim fejlövés-ért járó gázsit, annyira dühítene ez a fajta tendencia, amit ma már értek. Akkor nem dühített - éppen kijöttem a főiskoláról, kaptam egy jó szerepet, az a negyvenezer nagyon jól jött. Nem éreztem, hogy milyen, mikor egyre kevesebb pénzt mondanak, miközben társulatok szűnnek meg, színházak zárnak be. Többször felhoztam ezt a témát, de azért, mert az ember mindig arról beszél, ami foglalkoztatja, és engem most sajnos ez foglalkoztat leginkább.