Olyan szuper, mint ha nem is magyar lenne

Megérte várni rá. A Liza, a rókatündér egy édes, zseniális kis semmiség, egy bohókás ötletkavalkád, ami után vigyorognánk egész álló nap, és amilyen már rég nem született itthon. Az elsőfilmes Ujj Mészáros Károly teremtette, imádnivalóan geil és bizarr retro világ meghökkentő képzelőerőről tanúskodik, de a film nem csak ettől briliáns. Minden a helyén van benne: habkönnyű, de okos a sztori, remekbeszabott minden karakter, lubickolnak a színészek, elképesztő a zene, és jók a poénok. Itt minden azért van, hogy szórakozzunk. 

Nem okozott csalódást a Liza, a rókatündér. Sőt, nálam például rögtön első helyre ugrott a Vajna-éra filmjeit rangsoroló, képzeletbeli toplistán. A történet egy szimpla Romana-füzet, de leginkább annak agyoncsavart, különleges paródiája: értelmezhető színén és visszáján.

A félénk Liza tizennyolc éve el sem mozdul a japán nagykövet ágyban fekvő özvegye mellől. Ki van éhezve a szerelemre, és különböző férfiakkal próbálkozik - zabagép gyászhuszárral, flepnis szívbajossal, tenyérbemászó amorózóval stb. - nem sok sikerrel. Itt jön az első csavar: a pasik sorban meghalnak. Következő csavar: egy ködös, misztikus japán átok miatt. Ráadásul féltékenykedik Liza láthatatlan barátja, a Tomy Tani nevű japán popénekes szelleme.

A Vajna-éra legjobb filmje eddig - Balsai Móni a Liza, a rókatündérben Forrás: A Company Hungary

Fel van építve a történet, minden szál kibontva, elvarrva, de az első képkockától kezdve nyilvánvaló, hogy úgysem ez a lényeg, hanem a mesebeli, ironikus világ, amiben Ujj Mészáros Károly a szereplőit mozgatja. Wes Andersont emlegették sokan az előzetesek alapján, és nem alaptalanul, az érzés hasonló: el lehet veszni a szemkápráztató, vicces részletekben. Ötletekben éppenséggel tobzódik a film.

A helyszín eleve egy elképzelt város, Csudapest, ahol a hatvanas évek kommunizmus nélkül köszöntött be, két forint a mekkburger, és teleshop-reklám megy a képcsöves tévén. Erre jön még a japán szósz rókatündérestül és cseresznyevirágostul, és akkor még nem is mondtuk, hogy az egyik udvarló a finn western megszállott rajongója. Eklektikus zagyvaság, ami mégis hibátlanul működik, mert végig egyensúlyban van tartva, jó arányérzékkel van adagolva. Sőt, valójában ez a világ épp túlzásainál fogva irtó vicces.

A hatvanas évek kommunizmus nélkül köszöntött be - Liza, a rókatündér Forrás: A Company Hungary

Valószínűleg sokkal nehezebb jó poénokat kitalálni, mint ahogy az a fotelben ülve látszik. Magyar mozivászonra főleg, bizonyíték, hogy kevés magyar film vicces kifejezetten. Nem kesernyésen, édesbúsan, önironikusan, félig-meddig, átvitt értelemben, hanem igaziból, hahotázósan, mégsem alpári vagy bárgyú módon. Nyugodtan vissza lehet menni időben: ugye, hogy nincs sok? Na, ezért is szuper a Liza. Minden egyes jelenetben van vagy tíz poén. Nem eszközéül valami magasröptű társadalmi mondanivalónak, hanem önmagáért, pusztán a mi szórakoztatásunkra.

Mint például a Mekkburger faloda szóviccei. A szívélyes géphang, amitől röhögőgörcsöt kapsz. Schmied Zoltán bájgúnár feje, amikor leandalog a lépcsőn. Vagy ahogy a még érintetlen Kovács Lehel szex előtt esetlenül táncolni próbál álmai nőjével. Bán János zseniálisan perverz hangsúlya, ahogy azt mondja: "intim". A juharszirupos ponty és Cserna Antal görnyedt válla az asztal fölött. A kockás zokniba bújtatott férfilábujjak. Az orrszarvú mellett megcsörrenő utcai telefon. Teleshop Giovanni oltári frizurája, majd váratlan találkozása a trolibusszal. Egyszerűen jól van megírva a forgatókönyv, intelligensen, lendületesen, egymásra épülő poénokkal ("halat nem főzök"), ízléssel, fantáziával.

Kellett hozzá a türkizkék zizzenős öltöny - David Sakurai a Liza, a rókatündérben Forrás: A Company Hungary

A film nagy bravúrja még a zene. Az Amorf Ördögök és a Péterfy Bori & The Love Band zenésze, Tövisházi Ambrus szerezte, hangszerelte és énekelte fel a filmben felcsendülő japán popdalokat, amelyek nemcsak tökéletes illúzióját adják az autentikus japán beatnek (egy laikus számára pláne), de még az irónia törékeny varázslatát is képesek megteremteni pusztán a zene eszközével. Jó, lehet, hogy ez utóbbihoz kell David Sakurai türkizkék zizzenős öltönye és fogpaszta-reklám vigyora is. Mint ahogy az is nagyszerű, ahogy váratlanul humorforrássá válik, mikor a fontosabb szereplőkhöz társuló zenei motívumok fel-felcsendülnek egy jelenetben.

A színészek sziporkáznak, jó az is, hogy végre találkozunk vásznon ritkábban látott arcokkal. Schmied Zoltán például micsoda üdítő színfolt, a Bede-Fazekas Szabolcsé milyen eltökélt fizimiska. Balsai Móninak nehéz dolga lehetett, mert az ő figurája nem tisztán komikus karakter (ellentétben a férfiakkal), melodrámaiba átcsúszni meg nem szerencsés, de rá is érvényes: jó arányérzékkel adagolja a naivitást, mélabút, életörömöt, játékosságot.

Végre nem ugyanazokat az arcokat kell nézni - Balsai Móni és Schmied Zoltán a Liza, a rókatündérben Forrás: A Company Hungary

Szóval egy csomó tehetséges ember itt valami nagyon jót csinált. Hogy vevő lesz-e a hazai közönség erre a szokatlan, bohókás vígjátékra, képtelenség megsaccolni, én legalábbis picit sem igazodom már el a nézőkön. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Viszont rinyálni a magyar film állapotain már nem ér. Itt egy film, ami vicces, szórakoztató, ötletes, közönségbarát, és néha szexi is. Mi kell még?!