Még annál is több pénzt hozott A szürke ötven árnyalata

A szürke ötven árnyalata
Vágólapra másolva!
A szürke ötven árnyalata amerikai, hétvégi nyitóeredményét 81,7 millió dollárra becsülték hétfő reggel. Azóta kijött a pontos szám, és kiderült, hogy még ennél is több pénzről van szó. Három nap alatt 85 milliót hozott össze a film, ez minden idők legjobb februári nyitása, Mel Gibson A passió-jától vette el az első helyet, amely 83,8 millió dollárt termelt az első hétvégéjén. Világszinten sem panaszkodhat az erotikus film: 266,6 millió dollárnál tart jelenleg, és nagy esélye van arra, hogy eljusson 500 millióig. Ezek a számok úgy válnak igazán magassá, ha tudjuk, hogy A szürke ötven árnyalata 40 millió dollárból készült el. Igaz, ebben nincsenek benne a marketingköltségek, amire nyilvánvalóan sokat költöttek. Magyarországon is végigsöpört a film, immáron A szürke ötven árnyalata büszkélkedhet azzal, hogy a legtöbb bevételt termelte egy hétvége alatt a hazai mozikban.Jamie Dornan és Dakota Johnson, A szürke ötven árnyalata két főszereplőjeForrás: AFPmiddle Bottal sem piszkálnámA szürke ötven árnyalata rosszabb, mint gondolná. Vontatott, prűd, hamis. Hajmeresztően buta párbeszédek és röhejes szituációk követik egymást. A szexről rezzenéstelen arccal, szinte undorral beszélnek benne. Sok a mellbimbó, kevés az érzelem. Értelme semmi. Ennél rosszabb film nem lesz az idén. Kritikánk A szürke ötven árnyalatáról  
Vágólapra másolva!