Ebbe a kísértetházba csak a legbátrabbak lépjenek be

Crimson Peak
Vágólapra másolva!
Guillermo Del Toro a Tűzgyűrű-vel is sok rajongót szerzett magának, de azért az ő filmjei akkor a legizgalmasabbak, amikor visszanyúl a mexikói (Cronos), majd spanyol (Ördöggerinc) kezdetekhez, és kisebb, intimebb, személyesebb hangvételű filmeket készít. Így jött létre a múlt évtized egyik nagy remekműve, A faun labirintusa, és most, a Crimson Peak-kel ismét a szerzői énjét és sötét fantáziáját engedte szabadjára Del Toro. Az előzetes egész egyszerűen káprázatos.Del Toro a horrorfilmek egyik jól bevált helyszínét, a kísértetjárta, a semmi közepén álló ódon házat vette elő, és Hollywood fiatal tehetségeiből négyet megnyert lakóknak. Mia Wasikowska játssza az ártatlan szépséget, Tom Hiddleston a ház sötét múltú urát, Jessica Chastain a karótnyelt nővért, akinek minden megszólalása felér egy hidegrázással, Charlie Hunman pedig a kívülről érkező segítséget alakítja.És persze ott van a kádból kikelő, a padló alól előbújó kísértet. Ha lehet valamit kritizálni, akkor az a szellem kinézete, de emiatt most még kár aggódni, a Crimson Peak október 15-én érkezik a magyar mozikba, addig még bőven van idő a speciális effektusokon dolgozni.
Vágólapra másolva!