Betiltott iráni rendező filmje kapta az Arany Medvét

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki tevékenysége miatt hazájában elítélt iráni rendező, Dzsafar Panahi Taxi című munkája kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 65. berlini filmfesztiválon szombaton este. Dzsafar Panahi munkája "szerelmi vallomás a filmművészetnek", és egész biztosan bevonul a klasszikusok közé - emelte ki a díjkiosztó gálán a nagyjátékfilmes zsűri elnöke, Darren Aronofsky (A pankrátor, Noé) amerikai filmrendező. A díjat a rendező tizenkét éves unokahúga, Hana Szaeidi (ő is feltűnik a filmben) vette át, aki elsírta magát a színpadon.Panahi - akit az iráni hatóságok az idén sem engedtek el a fesztiválra, mint 2010 óta egyszer sem - nemcsak a rendezője, hanem a főszereplője is a filmnek, amatőr taxisként járja Teherán utcáit, és utasaival beszélgetve bemutatja az iráni társadalom számos rétegét. A Taxi a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte a Berlinalén. Panahi legismertebb korábbi filmje a magyar mozikban is vetített A kör volt, amely Velencében Arany Oroszlánt nyert 2000-ben, de forgalmazták nálunk a rendező Vér és arany, valamint a Pályán kívül című alkotását is.Dzsafar Panahi a Taxi című filmbenForrás: BerlinalemiddleA zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét a chile-i Pablo Larraín The Club című filmjének ítélték oda, amely azt mutatja be, hogyan tusolja el a katolikus egyház a papjai pedofil ügyeit.A legjobb színészi alakításnak járó mindkét díjat a 45 Years (kritikánk) főszereplői kapták: Charlotte Rampling lett a legjobb színésznő, Tom Courtenay pedig a legjobb színész. A legjobb rendezésért két kelet-európai alkotót díjaztak: a román Radu Judét az Aferim! című filmért, illetve a lengyel Małgorzata Szumowskát a Body-ért.Tom Courtenay és Charlotte Rampling a 45 Years című filmbenForrás: BerlinalemiddleA Berlinale többi díjazottját itt tekintheti meg.
Vágólapra másolva!