Borzalmas dolgokat láthatott ez az ember

Saul fia
Vágólapra másolva!
Már csak egy hét van hátra a Cannes-ban versenyző magyar film, a Saul fia első vetítéséig, de három fotón kívül eddig még semmilyen vizuális anyagot nem láthattunk a filmből. Most kijött az első plakát (ami a három kiadott fotó közül az egyiket használja, úgyhogy sokkal nem vagyunk beljebb), és normális esetben ilyenkor megkérnénk állandó plakátszakértőnket, Kenczler Mártont, hogy véleményezze a művet, de mivel ezt a plakátot pont ő tervezte, feltételezhetjük, hogy tetszik neki.Sajnos még nem láttam a filmet, de annyit tudok róla, hogy hosszú, kézi kamerával felvett közeli beállításokban követi az auschwitzi Sonderkommando egyik tagját, mindig csak azt látjuk, ami konkrétan vele történik, és a koncentrációs tábor borzalmai a képek szélén, homályosan szüremkednek be majd a látóterünkbe. A plakáton használt effekt tökéletesen visszaadja ezt.A Saul fia plakátjaForrás: Mozinetmiddleon10001417Nem győzzük hangsúlyozni, milyen óriási dolog, hogy Nemes Jeles László első filmje egyből a cannes-i versenyprogramban mutatkozhat be. Magyar első filmmel ilyen utoljára 46 évvel ezelőtt történt, és az idei felhozatalban is a Saul fia az egyetlen első film. A magyar mozikban június 11-től vetítik majd.A cannes-i filmfesztivál május 13-án kezdődik, az Origo Filmklub újságírói élőben tudósítanak a helyszínről.Ott egy magyar a világ legjobbjai közötthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150416-ott-egy-magyar-a-vilag-legjobbjai-kozott-cannes-2015-saul-fia-nemes-jeles-laszlo.htmlJancsó Miklós előtt duplán tisztelegnek Cannes-banhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150429-meg-egy-magyar-bekerult-a-vilag-legjobbjai-koze-silentium-dei-rostas-attila-jancso-miklos.htmlSírunk, felizgulunk vagy elalszunkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150423-cannes-2015-gaspar-noe-love-chronic-tim-roth.htmlAz igazi filmőrültek itt nyomulnakhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150421-cannes-2015-rendezok-kethete-kritikusok-hete.htmlSophie Marceau és Jake Gyllenhaal megnéznek egy magyar filmethttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150421-sophie-marceau-es-jake-gyllenhaal-megnez-egy-magyar-filmet-cannes-zsuri.html
Vágólapra másolva!