A Mad Maxnek már a forgatása is őrületes volt

Mad Max - A harag útja
Vágólapra másolva!
Kiadtak egy 18 és fél perces válogatást a Mad Max – A harag útja forgatási felvételeiből (B-roll), és az első dolog, ami szembe tűnik, hogy mennyire keveset adtak hozzá digitális utómunkával a filmhez. Aki látta az új Mad Max-et, az szinte az összes résznél tudni fogja, hogy melyik jelenetet forgatják. A feltuningolt járművek és a velük végrehajtott mutatványok így is döbbenetesek, és sok apró trükkök megleshetünk arról, hogy miképpen vették fel a filmet.A legszembetűnőbb eltérés, hogy a videóban fakó, szürkésbarna színű a namíbiai sivatag, míg a kész filmben már aranysárga és valóssággal ragyog. A színkorrekció mögötti koncepció az volt, hogy a posztapokaliptikus filmekben általában kifakítják a képeket, George Miller és csapata viszont ezzel direkt szembementek, és egy élénk színekben pompázó hellyé változtatták a pusztaságot az utómunka során.Mad Max és a kocsijaForrás: InterCommiddleon1394784Kiemeltem néhány érdekes részt a videóból:Rögtön az elején megcsodálhatjuk Mad Max kocsijának a felborulását.2:50 – Így használták a green screent a filmben. A Charlize Theron által vezetett benzinszállító kamion tetején Tom Hardy verekszik,  póznákon pedig emberek lengedeznek. Ez is ugyanígy benne van a kész filmben, csak értelemszerűen más szemszögből látjuk, illetve vágással és a mozgó háttérrel elhitetik velünk, hogy a kamion nagy sebességgel halad. A green screen helyére egy másik hátteret, vélhetően a üldöző járművek képét illesztették be.3:20 – Láthatjuk a póznák tetejére kikötött embereket: előbb álló helyzetben, ahogy próbálja az egyik Tom Hardyt felkapni, aztán 3:45-től már mozgó járművek felett lengedeznek a magasban. Eredetileg trükkök segítségével akarta a póznás mutatványokat filmre vinni Miller, de a kaszkadőrök ezt is bevállalták, és elképesztő dolgokat műveltek.9:00 – Nem volt semmi trükk a motoros mutatványokkal sem. Nekihajtott a rámpának, és átugratott az alatta elhaladó kamion felett.10:00 – Végignézhetjük a finálé, járműveken és járművekben játszódó jeleneteinek a felvételét. Charlize Theron átmászik az előtte álló autóra, a rázkódás és a szélgép peig azt az érzetet kelti, hogy a kocsik valójában száguldanak. Theron bal alkarját zöld anyagba burkolták, amit később eltüntettek, ezzel megteremtve az illúziót, hogy Furiosának hiányzik az egyik keze és robotkarja van.Póznások a Mad Max - A harag útja című film forgatásánForrás: InterCommiddleon1024611Ez az összeállítás is bizonyítja, hogy a Mad Max alkotói végre úgy használták a CGI-t (mert azért az is van benne bőven), hogy az valóban fokozza a nézői élményt és ne kizökkentsen a filmből.Valós helyszíneken, valós díszletekben rögzített felvételeket finomítottak ezzel az eszközzel (jó példa erre Theron keze), illetve toldottak hozzá olyan dolgokat, amiket más módokon lehetetlen, vagy nagyon költséges lett volna előállítani – ilyen volt például a szélvihar. De az éjszakai jeleneteket is nappal forgatták, és utólag módosították a színeket, adták hozzá a csillagokat.Az új Mad Max most jobb, mint bármihttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150514-az-uj-mad-max-most-jobb-mint-barmi-mad-max-a-harag-utja-kritika-tom-hardy-charlize-theron.htmlKik ezek a szédületes nők a Mad Maxben?http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150523-kik-ezek-a-szeduletes-csajok-a-mad-maxben-zoe-kravitz-abbey-lee-riley-keough-rosie.htmlMagyarország jobban megbecsüli a Mad Maxet, mint Amerikahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150526-magyarorszag-jobban-megbecsuli-a-mad-maxet-mint-amerika-boxoffice-mad-max-a-harag-utja.html
Vágólapra másolva!