Ismét a bunkó viccekről szól majd a karácsony

Tapló télapó
Vágólapra másolva!
Tizenkét keserves esztendő telt el úgy, hogy nem csináltak folytatást minden idők egyik leggusztustalanabb és legjobb karácsonyi filmjének, a Tapló Télapó című vígjátéknak. Az ügyben végre komoly előrelépést történt, bejelentették, hogy Billy Bob Thornton ismét eljátssza a magát Mikulásnak beállító alkoholista betörőt a második részben. Billy Bob Thornton és Lauren Graham, a Tapló Télapó című film két főszereplőjeForrás: SPImiddleon1000667 A 2003-as kultfilmben Thornton télapónak öltözve, bágyadt alkoholmámorban hallgatja a gyerekek kívánságait a bevásárlóközpontokban, zárás után pedig kirabolja az üzleteket. A karakter mindent megtestesít, ami nem fér bele karácsony fennkölt szellemiségébe, de mégsem lehet őt utálni. Ő egy igazi kiábrándult antihős, akinek hüledezünk és nevetünk a bunkó dolgain, amikor pedig végre megcsillogtat valamit a benne rejlő jóságból, kicsit talán meg is hatódunk. A Tapló Télapó 23 millió dollárból készült, világszinten 76 milliót termelt. A folytatást januárban kezdik el forgatni Montreálban. A Tapló télapó szendvicsmániás kölyke már büszke egyetemistahttps://www.tvgo.hu/cikk/1469470_a_taplo_telapo_szendvics_manias_kolyke_mar_buszke_egyetemistaNem minden karácsonyi film nyálashttp://www.origo.hu/karacsony/otthon/20141208-nem-nyalas-karacsonyi-filmek-101-reyhjavik-durr-durr-es-csok-egy-hijan-tusz-ejfelre-kitisztul.htmlŐskori barátság miatt sírunk majd karácsony előtthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151007-egy-oskori-baratsag-miatt-pityereghetunk-majd-a-moziban-dino-teso-pixar-agymanok.html
Vágólapra másolva!