Most önből is hullagyáros akcióhős válhat!

Hardcore
Vágólapra másolva!
Nem újdonság a filmvilágban, hogy a főhős szemszögéből vesznek fel egyes jeleneteket. Jóval a FPS-videójátékok (Doom, Quake) elterjedése előtt is használták már ezt a technikát, az 1947-es Sötét átjáró-ban egy ideig Humphrey Bogart nézőpontjából láthattuk az eseményeket, de így készült az 1995-ös Strange Days - A halál napja híres nyitójelenete is. A Hardcore című akciófilm viszont egyszer sem lép ki ebből a szemszögből, és az előzetes alapján ugyanolyan őrült és adrenalinbombaként működő akciófilm lesz, mint a Crank - Felpörögve és folytatása.A főszereplő egy műtőasztalon ébred, és egy fehér köpenyes nő szerel rá művégtagokat. A robotzsarus indítás után pár rosszarcú, öltönyös fickó tör be a laboratóriumba, az egyiknek még telekinetikus ereje is van, és aztán az előzetes végéig nem is lassul le az akció.  Kocsiba dobál be gránátot, szálló helikopterből zuhan vissza a földre, vagy éppen a liftben utazó öltönyösöket lepi meg három jól irányzott fejlövéssel a Moszkvát végigpusztító főhős.Képkocka a Hardcore című filmbőlForrás: TIFFmiddleon20001086Ha a teljes film a szédületes tempó fenntartása mellett még kellően változatos is tud lenni, illetve nem válik unalmassá a belső nézet, akkor csudajó szórakozásnak nézünk elébe.A videójátékos hangulatot erősíti, hogy a Hardcore szinopszisa a nézőt szólítja meg, mintha tényleg ő rejtőzne a kamera mögött: "Nem emlékszel semmire. Még hozzá azért, mert a feleséged az imént hozott vissza a halálból. Gratulálunk, immáron kiborg vagy. Öt perc sem telik el, és a feleségedet elrabolják. Úgy gondoljuk, hogy fel kellene tápászkodnod, és kiszabadítanod őt."A Hardcore című film forgatásaForrás: TIFFmiddleon30002000A Hardcore-ban feltűnő színészek közül Sharlto Copley (District 9, Chappie) a leghíresebb, a filmet az orosz Ilyia Naishuller rendezte, aki eddig két nagysikerű, szintén belső nézetű videóklipet készített. A Biting Elbows Bad Motherfucker című klipje úgy kezdődik, hogy egy öltönyös alak leszed egy fekete csuklyát a főszereplőről, hamarosan pedig a Hardcore előzetesében is megtapasztalható őrület veszi kezdetét. Naishuller akciófilmjét a torontói filmfesztiválon mutatták be, magyarországi bemutatóról nincs tudomásunk.Szereztem egy géppisztolyt. Ha-ha-ha!http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150410-dragan-add-az-eleted-bruce-willis-alan-rickman-frank-sinatra-john-mctiernan.htmlA végzet és az asszonyahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150806-a-vegzet-es-az-asszonya-mission-impossible-titkos-nemzet-kritika-tom-cruise-rebecca-ferguson.htmlHa ő lenne a csajom, nem félnék senkitőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20120302-ha-o-lenne-a-csajom-nem-felnek-senkitol-a.html
Vágólapra másolva!