Keanu Reeves megint halomra lő mindenkit

John Wick
Vágólapra másolva!
Már februárban bejelentették, hogy folytatást terveznek Keanu Reeves nagy sikerű tavalyi akciófilmjéhez, a John Wick-hez, de most már az is biztos, hogy Reeves, illetve David Leitch és Chad Stahelski rendezők is visszatérnek a második részre.A John Wick egy hosszú, ínséges időszaknak vetett véget Reeves karrierjében, a kutyája halálát az orosz maffia tagjain megtorló bérgyilkos története több mint 78 milliót hozott a világ mozipénztárainál (a film mindössze 20 millió dollárba került), és a kritikusok is imádták (mi is).Keanu Reeves a John Wick című filmbenForrás: InterCommiddleReeves egészen a 2003-as Mátrix - Újratöltvé-ig sikeresen elkerülte, hogy folytatásokban kelljen szerepelnie. A legközelebb ehhez korábban a kilencvenes évek közepén került, de a Féktelenül 2 - Teljes gőzzel helyett ő jó érzékkel Az ördög ügyvédjé-t választotta, így ügyesen kimaradt minden idők egyik legrosszabb filmjéből. Érdemes megjegyezni, hogy a Féktelenül 2 kapcsán több színész is hozot olyan döntést, amire később megkönnyebbüléssel gondolhatott vissza: Reeves helyére Sandra Bullock azt a Matthew McConaughey-t akarta, akivel korábban együtt játszott a Ha ölni kell-ben, de a színész inkább a Kapcsolat-ot választotta, így blamálhatta magát Jason Patric. A főgonosz szerepére Gary Oldmant szemelték ki a producerek, de ő meg inkább Az elnök különgépé-ben főgonoszkodott..vidtxt {font-style: italic;font-weight: bold;width: auto;background-color: #eeeeee;padding: 1em;border-width: 0.5em;border-top-style: none;border-right-style: none;border-bottom-style: none;border-left-style: solid;border-color: #cccccc;}Keanu Reeves összes gyilkossága a John WickbenEgyelőre nem tudni, hogy a John Wick 2 mikor érkezik meg a mozikba.Keanu Reeves emberevő szupermodellekkel kavarhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150317-emberevo-szupermodellekkel-riogat-a-drive-rendezoje-neon-demon-keanu-reeves-christina-hendricks.htmlKeanu Reeves vérszomjas nők közé keveredikhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20150206-keanu-reeves-verszomjas-nok-koze-keveredik-nicholas-winding-refn-the-neon-demon-christina.htmlKeanu Reeves karrierjét egy kiskutya támasztotta felhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20141027-amerikai-boxoffice-ouija-john-wick-harag-holtodiglan-st-vincent.htmlKeanu Reevesre rámászik két bombanőhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150126-keanu-reevesre-ramaszik-ket-bombano-knock-knock-elozetes-eli-roth-lorenza-izzo.html 
Vágólapra másolva!