Melyik pasi a legrondább nő?

legrondább
Vágólapra másolva!
A friss Oscar-díjas Eddie Redmayne az első olyan embert alakítja a The Danish Girlben, aki nemi átalakító műtéten esett át, a héten mozikba kerülő Az új barátnőben pedig az derül ki Romain Duris-ról, hogy titokban imád női ruhákat viselni. Ők azonban  messze nem az elsők: Philip Seymour Hoffman transznemű énektanárként forgatta fel Robert de Niro világát, Hugo Weaving ABBA-ra tátogó transzvesztitát játszott, Kurt Russell pedig csábosan tovalibbenő táncosnőként hergelte a férfiakat. Összeszedtük a filmtörténet tizenhárom legmeghökkentőbb nőnek öltözött férfi színészét. 
Vágólapra másolva!

Férfi színészek általában két fő okból öltöznek be nőnek a filmekben. Abból mindig nevetés lesz, ha egy vígjátékban kisminkelve, magas sarkú cipőben, vagy éppen öregasszonnyá maszkírozva láthatjuk őket szerencsétlenkedni, a céljuk érdekében elhazudni a nemüket és identitásukat.

Néha azonban az történik, hogy maguk mögött hagyva a kettős nemi felosztást és/vagy a heteroszexualitást, a többség számára ismeretlen emberi sorsokat villantanak fel, és fontos társadalmi leckéket adnak az elfogadás fontosságáról. Ritka esetekben pedig összemosódik a két fő ok, és egyszerre lehet meghökkenni, nevetni, meghatódni rajtuk és elgondolkodni a sorsukon.

13. Tony Curtis és Jack Lemmon (Van, aki forrón szereti, 1959)

Tony Curtis és Jack Lemmon kihagyhatatlan egy ilyen listáról, hiszen Billy Wilder klasszikus nőimitátoros vígjátéka a mai napig hivatkozási pont és ihletforrás a férfiakat nőként eladó filmeknek. A két munkanélküli zenész végső elkeseredésében egy női zenekarba jelentkezik, ahol aztán mindketten szerelmesek lesznek Marilyn Monroe-ba. Ugye, hogy ezt a történetet, kisebb-nagyobb változtatásokkal ugyan, de többször is feldolgozták?

Tony Curtis és Jack Lemmon a Van, aki forrón szereti-ben Forrás: Mokép

A két pasi annyira idétlenül néz ki az idejétmúlt apró kalapban, gyöngyökkel, hogy érthetetlen, Marilyn Monroe hogyhogy nem fetreng a röhögéstől a filmben. Lemmonék mulatságos kinézetükkel is irányt szabtak a női ruhás férfiak későbbi ábrázolásának.

- - -

12. Kurt Russell (Tango és Cash, 1989)

A korszak két akcióikonja két egymással konkuráló zsarut játszik, akik állandósuló szájkaratéval próbálják eldönteni, hogy melyikük a főnök. A Tango és Cash annyira túlpörgeti – viccből persze – a keménykedést, hogy nem lehetett kihagyni a ziccert, és a két főszereplő egyikét felöltöztették nőnek. Kurt Russell olyan kecsességgel libben át a rendőrök gyűrűjén, hogy alig tudja magáról levakarni újdonsült udvarlóját. Milyen jó nőt faragtak a kemény vonású színészből – a tupíron ma már röhögünk, de '89-ben a nők is pont ilyen túltolt frizurát viseltek.

Kurt Russell a Tango és Cash című filmben Forrás: Mokép

- - -

11. Johnny Depp (Mielőtt leszáll az éj, 2000)

Javier Bardem alakítja a nyíltan meleg Reinaldo Arenas kubai íróról szóló életrajzi film főszerepét, Johnny Depp két aprócska szerepben is felbukkan, nincs sokat a vásznon, de így is képes nagy hatást gyakorolni. Ő játssza a szadista Victor hadnagyot, és ő lejt érzéki táncot a transzvesztita Bon Bon szerepében. Ha Depp férfiszerepet játszik, akkor is feltűnik, milyen finomak a vonásai. Csoda, hogy csajként is dögös és törékeny egyszerre? Viszont lehet, hogy nem ártott volna megborotválkoznia.

Johnny Depp a Mielőtt leszáll az éjben Forrás: Budapest Film

- - -

10. Michael Caine (Gyilkossághoz öltözve, 1980)

Egy 35 éves film esetében nem követünk el nagy bűnt, ha lelőjük a végső csavart. A Michael Caine által játszott pszichiáter valójában transzszexuális, és ő a női parókát és ruhát viselő gyilkos. Caine utálta, hogy mindennap le kellett borotválnia a lábát, Brian De Palma rendező, hogy még jobban összezavarja a nézőket, többször is a rendőrt játszó színésznőt állított Caine helyébe. Szexinek nem szexi, de hiteles: pont ilyen, amikor a konszolidált tanárnő lelakkozza a frufrut, és bőrkesztyűben ölni indul.

Michael Caine és Nancy Allen a Gyilkossághoz öltözve című filmben Forrás: Mokép

- - -

9. Dustin Hoffman (Aranyoskám, 1982)

Az Aranyoskám-hoz hasonló filmek sokat kérnek a nézőtől: el kell fogadniuk, hogy a szereplők közül szinte mindenki vak, és nem fognak gyanút, hiába találkoznak mindennap a női ruhát, parókát viselő férfival. Hoffman csúnya nőként, de annyira jó színész, hogy neki még ezt is elhisszük. Egy színész mindenre képes azért, hogy gyakorolhassa a hivatását. Az örökös garbóval és az óriási szemüveggel ő is a nagyivonalat képviseli, de már egy korszerűbb kiadásban: ő a feminista középkorú szingli, aki öntudatos és harcias dumájával vonzza a férfiakat.

Dustin Hoffman az Aranyoskám című filmben Forrás: Mokép

- - -

8. John Travolta (Hajlakk, 2007)

Erre nincs mentség, és nincsen az a magyarázat, ami értelmet adhatna Travolta kiválasztásának – gondolhatnánk a kép alapján. Pedig az 1988-as eredeti filmben a Divine művésznevű transzvesztita játszotta el a háziasszonyt, és azóta hagyománnyá vált, hogy a musical különböző változataiban egy férfi alakítsa Edna Turnbladet. Szuperül átalakították Travoltát édibédi töltött galambbá, az anyja sem ismerne rá.

John Travolta a Hajlakkban Forrás: InterCom

- - -

7. Arnold Schwarzenegger (Junior, 1994)

Még az izomkolosszus Schwarzenegger is megvillantotta a női oldalát a filmekben. A Total Recall – Az emlékmás-ban túlsúlyos nőnek álcázza magát, hogy bejusson a Mars-bázisra, a Junior című vígjátékban pedig ennél is tovább megy. Ő lesz az első férfi, aki gyereket szülhet. Várandós anyaként visszavonul egy otthonba, hogy ne tudódjon ki idő előtt a forradalmi kísérlet. Arnold úgy néz ki, mint egy szimpatikus, debella német orvosnő; még akár vonzó asszony is lehetne, ha nem úgy közlekedne, mint egy kacsa. A gyöngyöt azért rátették, kötelező kellék, ha egy vígjátékban egy férfi nő akar lenni.

Arnold Schwarzenegger a Juniorban Forrás: UIP Dunafilm

- - -

6. Philip Seymour Hoffman (Hibátlanok, 1999)

A tavaly elhunyt Hoffman egyik leglátványosabb karakterszínészi teljesítménye volt Rusty, a transznemű énektanár eljátszása. Rusty újra tanítja beszélni az agyvérzést kapott és tőle addig elzárkózó, macsó rendőr szomszédot (Robert De Niro). Ez a gyönyörű barátság nagyon messziről indul. És már Hoffman kinézetén látszik, hogy ez a film nem tingli-tangli komédia. Ez egy vígjátéki túlzásoktól mentes nőszemély, még ha nem szép is. Ilyen szőlőfürtszerű fülönfüggői és hippiköntöse van egyébként a szemközt lakó asszonynak is.

Philip Seymour Hoffman a Hibátlanokban Forrás: Budapest Film

- - -

5. Robin Williams (Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van, 1993)

Az elvált apa mindent megtesz, hogy a gyerekei közelében maradhasson, és házvezetőnőnek jelentkezik az exfelesége otthonába. Szürreális történet, amiből kattant pszichothrillert is lehetett volna forgatni, Robin Williams alakítása mégis családi kedvenccé tette. Ha hozzánk fészkeli be magát, gyerekként biztos rettegtem volna Mrs. Doubtfire kinézetétől.

Robin Williams a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van című filmben Forrás: InterCom

- - -

4. Adam Sandler (Jack és Jill, 2011)

Nem az a különös, hogy Adam Sandler nőnek öltözött, ráadásul a saját kiállhatatlan, selypítős ikertestvérének, hanem hogy erre egészen 2011-ig kellett várni. Több mondanivalónk erről nincsen, mindenki látott már filmet Sandlerrel a főszerepben. A didkók mérete sem menti ezt a vigyort.

Adam Sandler és Adam Sandler a Jack és Jillben Forrás: InterCom

- - -

3. Hugo Weaving (Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai, 1994)

Ausztrália belső vidékei nincsenek felkészülve a transzvesztitákra. Legalábbis a Priscillá-ban általában földbe gyökerezik az ottaniak lába, és csak néznek ki dermedten a fejükből, amikor megjelenik Hugo Weaving és két társa (Guy Pearce, Terence Stamp), akiknek az a hivatásuk, hogy csillogó ruhakölteményeikben régi slágerekre tátognak. Eddig fel sem tűnt, milyen ráncos Weaving, a nők számára pedig az lehet tanulságos a filmből, mennyire riasztó a fekete ajakkontúrral kihúzott szájrúzs!

Hugo Weaving a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjaiban Forrás: Flamex

- - -

2. Martin Lawrence (Gagyi mami, 2000)

Klasszikus álruhás, szerepcserés vígjátéki szituáció a teljes hülyeségig eltúlozva. A nagydumás Martin Lawrence felhúzza magára a nagymamák kötelező kellékét, a virágmintás otthonkát, és még szerelmes is lesz a megfigyelt nőbe. Gondolom, mindenki egyetért, hogy ennél bonyolultabb módja nincsen egy bankrabló elkapásának. Az orrlyukak tágassága a homlokba húzott, meghatározatlan színű parókával egészen visszataszító látványt nyújt.

Martin Lawrence a Gagyi mamiban Forrás: Mokép

- - -

1. Sean Penn (Helyben vagyunk, 2011)

A szomorú tekintetű, vastag sminket viselő grufti rockert játszó Sean Pennről nekem mindig Jeanne Moreau jut eszembe A menyasszony feketében volt plakátjáról. Van persze egy fontos különbség: a francia színésznő a bosszú angyalaként is elbűvölő, Penn viszont csak meghökkentő, de annak nagyon. Kicsit csalunk egyébként, mert nem nőt alakít a filmben – na de nála hátborzongatóbb, különösebb nőt lát valaki a listán?

Sean Penn a Helyben vagyunk című filmben Forrás: Mokép