Keanu Reeves emberevő szupermodellekkel kavar

Keanu Reeves
Vágólapra másolva!
A Drive rendezője, Nicolas Winding Refn márciusban kezdi forgatni Neon démon (The Neon Demon) című filmjét, Elle Fanning, Christina Hendricks, Jena Malone, Abbey Lee, és Keanu Reeves főszereplésével. A filmet nagy titkolózás övezi, biztosan annyit lehetett tudni eddig a történetről, hogy horror lesz, és gonosz nők fognak benne szerepelni. Most azonban több filmes szaklapban is izgalmas információmorzsák jelentek meg.Állítólag a szűzlányok vérében fürdő Báthory Erzsébet grófnő inspirálta a történetet, a film pedig félúton lesz az Életben maradtak című túlélődráma és a Szépségtépő verseny című fekete komédia között. Az előbbiben egy repülőszerencsétlenség túlélői az Andok hegyei közt ragadnak, és végül arra kényszerülnek, hogy halott társaik testéből egyenek, a másik filmben pedig egy szépségverseny résztvevői halnak meg egymás után titokzatos körülmények között.Christina Hendricks a Drive című filmbenForrás: Fórum HungarymiddleBáthory grófnő, kannibalizmus és gyilkos szépségkirálynők. Hogyan áll ez össze egy filmmé? A What Culture szerint a Neon démon egy csapat szupermodellről szól, akik mindent bevállalnak, hogy megőrizzék szépségüket, még a voodoo-tól és kannibalizmustól sem rettenek vissza. A szupermodelleket minden bizonnyal Elle Fanning (Super 8, Demóna), Jena Malone (Álomháború, Az éhezők viadala-sorozat) és Abbey Lee Kershaw (Mad Max: A harag útja) fogja játszani. Hendricks és Reeves szerepéről továbbra sem lehet semmit tudni.A filmnek már magyar forgalmazója is van, Refn előző rendezése, a Csak Isten bocsáthat meg után a Neon démon-t is a Vertigo Média hozza be, előreláthatólag jövő tavasszal. A Neon démon teaser plakátjaForrás: Vertigomiddle 
Vágólapra másolva!