A magyarok is allergiásak az ócska poénokra

Liza, a rókatündér
Vágólapra másolva!
A napsütéssel beköszönő tavasz rosszul jött a magyar moziknak, az előző hétvégéhez képest 28 százalékkal csökkent a jegyeladásból származó bevétel. A premierfilmek szinte kivétel nélkül érdektelenség fogadta, így állhatott elő az a különös helyzet, hogy a SpongyaBob: Ki a vízből! bemutatása utáni negyedik héten a toplista élére ugrott.Negyvennégy moziban kezdték vetíteni a Chappie című robotos sci-fit, és lehangolóan kevés, csupán 12 706 néző volt rá kíváncsi. Háromszor ennyien ültek be Neill Blomkamp előző munkájára, az Elysium - Zárt világ című, tudományos-fantasztikus filmre.A Chappie ellen szólt, hogy ebből már hiányzott egy jelenleg is karrierje csúcsán tartózkodó sztár - a nézőknek Matt Damon helyett Hugh Jackmannel kellett beérniük -, illetve az Elysium-mal ellentétben a Chappie-t nagyon nehéz műfajilag hova tenni.A címszereplő robot a Chappie című filmbenForrás: InterCommiddleVince Vaughn legújabb vígjátéka Amerika után Magyarországon is pocsék eredménnyel nyitott. Az Üzlet bármi áron-ra csupán 11 050 néző vett jegyet, az elmúlt évek hozzánk is eljutott Vauhgn-vígjátékai ha kevéssel is, de mind magasabb nézőszámot értek el a premierhétvégéjükön: a Kertvárosi kommandó előadásaira 12 708-at, a Gyakornokok-ra 15 502-t, az Elpuskázva című filmre pedig 16 768 jegyet adtak el.Még a harmadik hete műsoron lévő Liza, a rókatündér is majdnem megelőzte az Üzlet bármi áron-t, a magyar fekete komédia iránti érdeklődés alig csökkent, most 10 920-an ültek be rá, és ezzel már 47 381 a film össznézőszáma.Dave Franco, Tom Wilkinson és Vince Vaughn az Üzlet bármi áron című filmbenForrás: InterCommiddleA többi premierfilm nem fért fel a toplistára. A Csocsó-sztori 3 518 ember kíváncsiságát keltette fel, Rio, szeretlek-rel 1 652-en tettek egy próbát, A tenger dalá-ra pedig 845-en ültek be. A Tim Burton által rendezett, Amy Adamsés Christoph Waltz főszereplésével készült Nagy szemek-et meglepő módon csak két moziban merték vetíteni, így 845 eladott jegyet hozott össze. A Csajkor-ról egyelőre nem érkeztek adatok.A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. SpongyaBob: Ki a vízből! (20 459 / 181 875)2. Focus - A látszat csal (18 435 /52 520)3. Chappie (12 706 / 12 706)4. A szürke ötven árnyalata (12 645 / 358 858)5. Üzlet bármi áron (11 050 / 11 050)6. Liza, a rókatündér (10 920 / 47 381)7. Kingsman: A titkos szolgálat (10 213 / 99 464)8. Amerikai mesterlövész (8 478 / 64 222)9. Csingiling és a Soharém legendája (4 345 / 54 294)10. Kódjátszma (3 921/ 85 301)
Vágólapra másolva!