Mila Kunis vécét pucol a mozikban

Mila Kunis
Vágólapra másolva!
Nem az a legmegalázóbb, hogy a 179 millió dollárból készült Jupiter felemelkedése mindössze 19 milliót tudott elhozni a mozipénztárakból, hanem hogy milyen filmmel szemben maradt alul. A legidiótább rajzfilm címére nagy eséllyel pályázó SpongyaBob másodszor jelentkezett mozis kalanddal, és bőven a várakozások felett teljesítve, 56 millió dolláros bevételével a legnézettebb film volt a hétvégén az amerikai mozikban.A Jupiter felemelkedésé-ről már messziről látszott, hogy ebből baj lesz. Eredetileg múlt nyárra volt a premier kitűzve, de hetekkel a kihirdetett időpont előtt bejelentették, hogy fél évvel elcsúsztatják a bemutatót. Próbálták összefoltozni a filmet, de nem jártak sikerrel, a Jupiter felemelkedése egy következetlen és bárgyú sci-fi, ami még feleslegesen túl is van csicsázva. Hiába válik Mila Kunis vécét pucoló takarítónőből az univerzum királynőjévé, ez a nagyszabású mese nem csábította be az embereket. A Wachowski testvéreknek ez a harmadik bukásuk sorozatban (Speed Racer, Felhőatlasz), úgy tűnik, a Mátrix-filmek után elveszítették a kapcsolatot a közönséggel.Douglas Booth és Mila Kunis a Jupiter felemelkedése című filmben.Forrás: InterCommiddleA Jupiter felemelkedése ugyan nem érdemelt sikert, de bukása abból a szempontból mindenképpen sajnálatos, hogy egy eredeti ötletre épülő látványfilm sült fel a pénztáraknál. A stúdiófőnökök fejében emiatt csak tovább erősödhet az a meggyőződés, hogy folytatásokba, remake-ekbe érdemes befektetni, friss dolgokra nem kíváncsiak az emberek. Azt nem veszik figyelembe, hogy attól hogy valami eredeti, az még nem garancia arra, hogy az ötlet jó. Okosan kell tudni válogatni. Viszont eredetiség nélkül hosszútávon ki fognak szeretni az emberek a hollywoodi produkciókból.A Magyarországon decemberben mozikba küldött A hetedik fiú című fantasy bemutatója észrevétlen maradt, csupán 7,1millió dollár értékben vettek rá jegyet. Ennek a filmnek a premierjét két éven át tologatták, és mire bemutatták, már alig érdekelt valakit. Csak lassanként csökken az Amerikai mesterlövész iránti érdeklődés, most 280 milliónál jár, reális esélye van arra, hogy 2014 legnagyobb bevétellel rendelkező filmjévé váljon.  Jelenleg a 335 milliót kaszáló Az éhezők viadala harmadik része bitorolja ezt a címetA tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. SpongyaBob: Ki a vízből! ($56/$56) 2. Amerikai mesterlövész ($24,2/$282,3) 3. Jupiter felemelkedése ($19/$19) 4. A hetedik fiú ($7,1/$7,1) 5. Paddington ($5,4/$57,3) 6. Project Almanac ($5,3/$15,8) 7. Kódjátszma ($4,9/$74,7) 8. Bérhaverok ($4,8/$55,1) 9. Black or White ($4,5/$13,1) 10. A szomszéd fiú ($4,1/$30,9)
Vágólapra másolva!