Ez az ember csinált dühöngő őrültet Ryan Goslingból

Ryan Gosling
Vágólapra másolva!
Nicolas Winding Refn dán rendező karrierje legnagyobb sikerét érte el a Drive című neonfényes thrillerrel, a következő filmjét viszont a többség értetlenséggel fogadta. A bizarr hangvételű és ultraerőszakos Csak Isten bocsáthat meg sokaknak megfeküdte a gyomrát. Refn alkotói nyűglődéseit és a film forgatási körülményeit örökítette meg a My LIfe Directed By Nicolas Winding Refn című dokumentumfilm, amelyet egy Refnhez igazán közel álló személy készített, Liv Corfixen, a rendező felesége.Ennél intimebb szemszögből egyszerűen képtelenség figyelni egy rendezőt, ahogy az a saját kételyeivel, vagy a főszereplőjével, jelen esetben az értetlenkedő Ryan Goslinggal hadakozik. A kanadai színésznek van is oka tanácstalan tekintettel a kamerába nézni,ugyanis Refn azt magyarázza neki, hogy „az erőszak olyan, mint a szex”. Egy őszintén kitárulkozó, önmarcangoló művész portréja családi perpatvarokkal és a gyerekekkel játszadozó Goslinggal - túlontúl is izgalmas ez ahhoz, hogy szó nélkül menjünk el mellette. A My LIfe Directed By Nicolas Winding Refn Dániában már elérhető, Nagy-Britanniában március 2-tól vásárolható meg DVD-n.Leragadt annál a mondatnál, hogy az erőszak olyan, mint a szex? Ebben a videóban Refn részletesen elmagyarázza, hogyan értette ezt, Gosling pedig nem győz pajkosan a kamerába tekintgetni. 
Vágólapra másolva!