Az év legjobb pasijai

Legjobb pasik 2014
Vágólapra másolva!
2014-ben Ryan Goslingot végleg letaszította trónjáról egy szívdöglesztő guatemalai, felfedeztünk egy orosz szexistent, a szemünk előtt cseperedett fel egy amerikai kissrác, Kelet-Európában pedig az értelmiségi fazon hódított. Lássuk idei kedvenceinket!
Vágólapra másolva!

5. Ellar Coltrane (Sráckor)

A tehetséges gyerekszínészek felnövését filmjeiken keresztül dokumentálja az élet, láttunk már ilyet. Megszeretjük őket gyerekként, majd szép lassan elengedjük az első emlékeket, és felnőtt színészként tekintünk rájuk. A tizenkét éven keresztül forgatott Sráckor ebből a szempontból is különleges: a fantasztikus Ellar Coltrane egyszerre imádnivalóan cuki kisfiú, a film végére pedig a kritikus kamaszkorból és a pelyhedző bajuszból épphogy kinőve, a felnőttkor küszöbén álló klassz pasi.

Ellar Coltrane a Sráckor című filmben Forrás: UIP Dunafilm

- - -

4. Dawid Ogrodnik (Szavak nélkül, Ida)

A világ fesztiváljait és díjkiosztóit végigtaroló Ida, és a kevésbé ismert, de szintén csodálatos Szavak nélkül című filmet a lengyel mozi legújabb sztárja, Dawid Ogrodnik köti össze, aki hihetetlen bravúrt hajtott végre. A Szavak nélkül külvilággal kommunikálni képtelen, súlyos beteg Mateuszaként olyan mértékben azonosult szerepével, hogy leesett állal döbbentünk rá, hogy az Idá-ban ő a sármos szaxofonos, akivel a fogadalomtétel előtt álló Ida belekóstol a szerelembe, a szexbe, és gyakorlatilag az életbe. És bár nem tudjuk, hogy Idát meggyőzte-e arról, hogy a zárdafalakon kívül mégis szebb az élet, a kelet-európai értelmiségi sármjával rendelkező Ogrodnikot mi mindenestre megjegyeztünk.

Dawid Ogrodnik az Ida című filmben Forrás: Mozinet

- - -

3. Ferenczik Áron (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan)

Ha már kelet-európai értelmiségi sárm, akkor ennek megtestesítője nálunk Ferenczik Áron volt. Reisz Gábor filmjének kordgatyós, széttaposott cipős, bölcsészszemüveges hőse mindenekelőtt azért lopta be magát a szívünkbe, mert ismerős. A gimiből, az egyetemről, a banda törzshelyéről. Mivel Ferenczik nem színész, félő, hogy most először és utoljára láttuk a filmvásznon, de ez az egyszeri alkalom is elég volt, hogy emlékezetes nyomot hagyjon maga után.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film

- - -

2. Grigoriy Dobrygin (Az üldözött)

A komor, szomorkás hangulatú kémfilmből néhány pillanatra kénytelen voltunk kizökkeni, amikor a megkínzott csecsen menekültet alakító 28 éves Dobrygint megpillantottuk. Minden tisztelettel a film iránt, elnéztük volna még néhány percig azt a jelenetet, amikor Dobrygin megszabadul koszos szakállától, és a fürdőszobából sima arccal bújik elő. Megtört, rettegő tekintete így is, úgy is hipnotikus.

Grigoriy Dobrygin Az üldözött című filmben Forrás: Fórum Hungary

- - -

1. Oscar Isaac (Llewyn Davis világa, Kétarcú január)

Egy csomó filmben (Drive, A Bourne-hagyaték, Álomháború) felbukkant már az utóbbi években, de a Coen fivérektől végre megkapta azt a ritka álomszerepet, amellyel egycsapásra szupersztárrá vált. A szupersztárság mostanában csalhatatlan jele, ha egy színész bekerül a Csillagok háborúja és/vagy az X-Men legújabb fejezetének színészgárdájába. Isaac mindkettőt kipipálta, de mellette jutott ideje drámákat is forgatni (a Kétarcú január-t már láttuk, az A Most Violent Year-t pedig nagyon várjuk). Egyelőre azonban Llewyn Davisként él bennünk: meg kellett a szívnek szakadnia érte, ahogy szexi szakállal, kócos hajjal, szomorú maciszemekkel, kivert kutyaként rótta Greenwich Village utcáit. Ráadásul saját maga adta elő a film gerincét adó folkszámokat, méghozzá olyan hangon, hogy abba beleborzongott a moziterem.

Oscar Isaac a Llewyn Davis világa című filmben Forrás: Vertigo Media