Így ölték meg Kim Dzsongunt

The Interview
Vágólapra másolva!
Nyilván az észak-koreai hatalomnak millió problémája van a The Interview című amerikai filmmel, de különösen fájlalhatta azt a jelenetet, amelyben meggyilkolják Kim Dzsongun diktátort. Ez a jelenet - amely most kiszivárgott az internetre - volt az egyik kiváltó oka a filmet gyártó Sony stúdió elleni hackertámadásnak, amely oda vezetett, hogy a stúdió elállt a 45 millió dolláros költségvetéssel készült film forgalmazásától. A december 26-ra tervezett amerikai premiert törölték, és amíg csütörtök délután a film IMDb-oldalán szerepeltek a The Interview nemzetközi bemutatóinak időpontjai, mostanra ezeket is eltávolították (magyarországi bemutatót soha nem jelentettek be). Egyelőre nem tudni, hogy mikor fog - ha egyáltalán fog - a film bármilyen módon közönség elé kerülni.A The Interview-ban James Franco egy idióta műsorvezetőt, Seth Rogen pedig a nem sokkal okosabb producerét alakítja, akiket a CIA azzal bíz meg, hogy öljék meg Észak-Korea diktátorát. A feltehetően a film fináléjában szereplő jelenetben Kim Dzsongun (Randall Park) helikopterét eltalálja egy lövedék, a jármú felrobban, és a diktátor a lángok martalékává válik. Mindeközben Katy Perry Firework (Tűzijáték) című nyálas számának akusztikus verziója szól (egy korábbi jelenetben Franco figurája és Kim Dzsongun azon örvendezik, hogy mindketten mennyire szeretik az énekesnő művészetét). 
Vágólapra másolva!