Az ósdi űrlény még mindig a frászt hozza ránk

A nyolcadik utas: a Halál
Vágólapra másolva!
A héten ismét bemutatják a magyar mozik a világ egyik legfélelmetesebb filmjét, A nyolcadik utas: a Halált. Ridley Scott első igazi mesterművében az a különös, hogy bár azóta rég többet tud a technika, a film förtelmes alienjénél vérfagyasztóbb látványt azóta sem láttunk. Mi a titka? Csirkebelsőség, egy őrült svájci, a becsvágyó Ridley Scott és egy kétméteres nigériai kellett a sikerhez. 
Vágólapra másolva!

1. A nyolcadik utas: a Halál erejét nem halványította el az idő. Manapság hiába tudja mindenki előre a hátborzongató fordulatokat - még azok is, akik sohasem látták a filmet -, nem lehet úgy végignézni ezt az űrben játszódó horrort, hogy közben ne érintsen meg minket a félelem. Legtöbbünk viszont kimaradt abból a sokkhatásból, amit A nyolcadik utas: a Halál okozott a bemutatója idején.

Teljesen felkészületlenül érte ugyanis az akkori nézőket. Bent ültek a moziban, és sokáig lövésük sem volt, hogy ki lehet ennek a filmnek a főszereplője. Nem volt internet, a moziban szembesültek először John Hurt irtózatos halálával. A zseniálisan megszerkesztett előzetes hatásosan érzékelteti az egyre fokozódó terrort, de a szörnyből nem látunk semmit. Érdemes belegondolni, hogyan hatott volna ránk A nyolcadik utas: a Halál, ha mindössze ennyit látunk belőle előtte.

Na de a mi a titok?

2. Mitől vált két különböző zsáner (a horror és a sci-fi) időtlen klasszikusává A nyolcadik utas: a Halál? A titok annyi, hogy ezt az alapjában véve B filmekbe illő szörnytörténetet végig egy A kategóriás produkció alapjaként kezelték. A készülő film minden egyes részét - a forgatókönyvtől kezdve a lény kinézetéig tényleg mindent - odaadó maximalizmussal és a lehető legmagasabb művészi fokon alkották meg. Így lehet az, hogy ez a horrorfilm mindmáig iszonyú erővel képes szembesíteni minket legbensőbb félelmeinkkel. Ott van benne a félelem a képzeletünktől, a bezártságtól, az ismeretlentől, és ott van benne gyakran gyötrelmes viszonyunk a saját testünkkel.

A szörny A nyolcadik utas: a Halálban Forrás: Mokép

3. Az alien nem a semmiből bújt elő. Több fontos inspirációt és előképet szoktak emlegetni, de mind közül talán a legizgalmasabb az 1964-es Planet of the Vampires, amely gyanúsan sok egyezést mutat A nyolcadik utas: a Halál-lal. A film elején két űrhajó egy ismeretlen bolygó felé veszi az irányt, hogy kivizsgálják az onnan jövő vészjelzés eredetét. A bolygón aztán egy idegen és ellenséges létformával találkoznak. Nem lövünk le minden poént, a remekművek sokaságát gyártó Mario Bava ugyanis megérdemli, hogy minél többen nézzék meg a filmjeit.

A Planet of the Vampires plakátja Forrás: Castilla Cooperativa Cinematográfica

4. A nyolcadik utas: a Halál megvalósulásának története is ékesen bizonyítja azonban, hogy hiába van egy rendező, aki irányítja a folyamatot, egy film mindig csapatmunka eredménye. Vegyük példának a sok változatot megélt forgatókönyvet: a szöveg jelentős részét Dan O'Bannon írta, de a szörny születésének az ötlete írótársának, Ronald Shusettnek a fejéből pattant ki egy álmatlan éjszaka, Ash-t, a multinacionális vállalat beépített, konspiráló robotját pedig Walter Hillnek és David Gilernek köszönhetjük. Persze mindez régen történt, és hogy pontosan mekkora szerepük is volt ezeknek az embereknek A nyolcadik utas: a Halál megírásában, azt mindegyik résztvevő másként meséli.

A nyolcadik utas: a Halál Forrás: Mokép

Zsákbamacska volt Ridley Scott, de bejött

5. Sok rendező neve felmerült, mielőtt megkeresték volna az akkoriban még zöldfülűnek számító Ridley Scottot. Megkörnyékezték Walter Hillt (48 óra, Vörös zsaru), ha már eleve bábáskodott a film születésénél, de ő nem akart szöszölni a speciális effektekkel, valamint Robert Aldrich (Kiss Me Deadly, A piszkos tizenkettő), Peter Yates (Bullitt, Támadás a Krull bolygó ellen) és Jack Clayton (Az ártatlanok, Gonosz lélek közeleg) is szóba került. Miután mindannyian elutasították a felkérést, a producereknek eszükbe jutott Scott Párbajhősök című filmje, amit a cannes-i filmfesztiválon láttak. Bár semmi köze nem volt a sci-fihez, a napóleoni háborúk idején játszódott, annyi mindenesetre kiderült belőle, hogy Scott rendkívüli módon ért erős képi világok megteremtéséhez.

Ridley Scott és Sigourney Weaver A nyolcadik utas: a Halál forgatásán Forrás: Mokép

6. Miután Scott elvállalta A nyolcadik utas: a Halál rendezését, elvonult három és fél hétre, és megrajzolta a film teljes storyboardját. A képes forgatókönyv olyannyira meggyőzte a stúdiót, hogy rögtön megduplázták a költségvetést, és így már 4,2 millió helyett 8,4 millió dollárból gazdálkodhatott a rendező. A stúdió örült, hogy végre volt egy világos elképzelés, amely mentén megvalósíthatónak tűnt a filmterv. Scott elmondása szerint sokat merített a 2001: Űrodüsszeia, illetve a Csillagok háborúja látványvilágából, és A texasi láncfűrészes mészárlás sci-fi változataként képzelte el a filmet.

Milyen lett volna a szex?

7. Scott storyboardjában több érdekes le nem forgatott jelenetre is lelhetünk. Eredetileg a tojások nem az elhagyatott űrhajóban, hanem egy mellette lévő, piramisszerű építményben lettek volna. Megtervezte Kane temetését is, akinek a holttestét kilökték volna az űrbe, hogy később a tetem az egyik ablaknak csapódva hozza a frászt az életben maradtakra. És talán a legérdekesebb: papíron létezik egy jelenet, amelyben Ripley felkeresi Dallast, és lefekszik vele. Vajon hogyan nézett volna ki egy szexjelenet A nyolcadik utas: a Halál-ban? Nehéz elképzelnünk.

Két panel a A nyolcadik utas: a Halál storyboardjából Forrás: Mokép

8. Az alien, vagy másik nevén xenomorph megalkotója H. R. Giger svájci képzőművész volt. Műveiben bizarr és egyedi ötvözetét teremtette meg a természetes és a gépi formáknak, és mindezt szexuális tartalmú utalásokkal tette még furcsábbá és felejthetetlenebbé. Dan O'Bannon a Jodorowsky-féle Dűne előkészületi munkálatai során találkozott Gigerrel, és pár évvel később, amikor megmutatta Ridley Scottnak a svájci művész Necrocomicon című albumát, a rendező rögtön tudta, hogy végre megtalálták a szörnyet a filmhez. Egyszerre találta agresszívnek, erotikusnak és gyönyörűnek Giger teremtényét:

H. R. Giger egyik terve A nyolcadik utas: a Halálhoz Forrás: Taschen

Csak pletyka volt, hogy csontvázat rejteget

9. A stúdió sokáig nem ment bele, hogy Giger alkossa meg a szörnyet, túl visszataszítónak találták a xenomorphot. Végül nemcsak a szörnyet, de az idegen űrhajót is Giger tervezte meg, és a forgatásokon is ott volt a londoni Shepperton Stúdióban. A stábtagok féltek tőle, rémtörténeteket terjesztettek az állandóan fekete ruhát viselő képzőművészről: az a hír járta, hogy Giger magánál tartja öngyilkos menyasszonyának a csontvázát.

H. R. Giger és Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál forgatásán Forrás: Mokép

10. Manapság Ripleyhez mérjük az összes többi női akcióhőst, de ez alakulhatott volna egészen másképpen is. A film készítésének kezdeti szakaszában még férfiként képzelték el a főszereplőt, és csak később jött az ötlet, hogy egy női Ripleyvel még egyedibbé tehetnék a filmet. A hetvenes évek végén Sigourney Weaver még csak minimális filmes múlttal rendelkezett, például Woody Allen Annie Hall-jában játszott egy nagyon pici szerepet (az Annie-vel való szakítás után vele jön össze Alvy), de egyetlen közeli felvétel sem jutott neki a filmben.

Sigourney Weaver (drapp ballonkabátban) az Annie Hall című filmben Forrás: Mokép

Rossz hotelbe ment Sigourney

A nyolcadik utas: a Halál meghallgatására sem érkezett nagy lelkesedéssel, a forgatókönyv elolvasása után úgy képzelte, hogy egy nevetséges, trutyiszerű szörny elől kell majd menekülnie. Miután először rossz hotelbe ment el, csak az ügynöke unszolására ment át a másik, a meghallgatásnak valóban helyet adó szállodába. Magas sarkú csizmát viselt, ruházata miatt nem is különbözhetett volna jobban Ripleytől. Scott azonban ahogy meglátta, rögtön tudta, hogy Weaver fogja játszani Ripleyt.

11. Véletlenek sorozatán múlt, hogy végül kiből kelt ki a szörny. Hurtöt akarta eredetileg Kane szerepére Scott, de a színész már elígérkezett egy dél-afrikai produkciónak, ezért Jon Finch-et (Téboly, Macbeth) szerződtették helyette. Finch rosszul lett a forgatás első napján, kiderült róla, hogy súlyos cukorbeteg. Hurt közben szabaddá vált, mivel a dél-afrikai film mégsem valósult meg. Scott még aznap meglátogatta a színészt, és egy egész éjszakán át mesélt neki a filmmel kapcsolatos elképzeléseiről. Hurtöt meggyőzte a beszélgetés, ugyanis a következő forgatási napon már ő is ott volt a Nostromo űrhajó díszletei között.

John Hurtre rakják rá a szkafandert A nyolcadik utas: a Halál forgatásán Forrás: Mokép

12. A forgatás légköre végig feszült volt. A producerek Scottot nógatták, hogy miért nem forgat gyorsabban, a színészek pedig azért elégedetlenkedtek, mert szerintük a rendező nem foglalkozott eleget velük, és a minél tökéletesebb illúzióteremtés érdekében inkább a világításra, a füstre, a díszletekre koncentrált. A színészeknek leginkább a szkafanderrel gyűlt meg a bajuk. Iszonyú melegük volt benne, ráadásul a zárt sisak hamar megtelt szén-dioxiddal, így rendszerint az ájulás kerülgette őket, ha túl sok ideig viselték. A bezártság több színészből is előhozta a klausztrofóbiát.

Még jó, hogy nem volt allergiás

13. Sigourney Weaver az első héten rögtön együtt forgatott Jonesyval, a macskával. A bőrét glicerinnel kenték be, ezzel imitálták az izzadtságot. Weaver arca bepirosodott, olyan érzése volt, mintha égne a bőre. A színésznő megrémült, rögtön arra gondolt, hogy számára ennyi volt a forgatás, mehet haza, hiszen allergiás a macskára. Szerencsére kiderült, hogy csak a glicerinre allergiás.

Sigourney Weaver és a cica A nyolcadik utas: a Halálban Forrás: Mokép

Roncsokat guberáltak

14. Az űrhajó tervezésekor szakítottak azzal a felfogással, hogy egy sci-fiben legyen minden újszerű, ragyogjon minden a tisztaságtól. Indusztriális rémálomként képzelték el a Nostromót, fémhulladékot gyűjtöttek, külön elmentek repülőgép-temetőkbe, és az onnan szerzett tárgyakból, például sugárhajtóművek darabjaiból építették fel az űrhajó berendezéseit. A Nostromo Joseph Conrad azonos című, egy fiktív, korrupt latin-amerikai országban játszódó regénye után kapta a nevét, azonban a két mű közötti konkrét kapcsolódási pontokat a mai napig is inkább csak találgatják a rajongók.

15. A Giger tervei alapján elkészített Space Jockey és a megkövesedett holtestet tartalmazó hatalmas terem A nyolcadik utas: a Halál talán leglélegzetelállítóbb díszlete. A stúdió azonban sokáig nem engedélyezte a megépítését, mondván, nagyon sokba kerül, és csak egy jelenethez kell. Azt tanácsolták Scottnak, hogy elég, ha helyette óriási lábnyomokat találnak az elhagyatott űrhajót kutató emberek.

A Space Jockey A nyolcadik utas: a Halálban Forrás: Mokép

Miután már látták a napi forgatási anyagokat, és elégedettek voltak vele, engedélyezték a terem és a lény megépítését. Scottnak erről viszont sokáig nem szóltak, nehogy azt higgye, hogy mostantól minden kívánságát teljesítik. A rendező képzeletét azóta is foglalkoztathatta ez a titokzatos, Space Jockeynak nevezett teremtmény, hiszen visszatért hozzá 33 évvel később a Prometheus című filmjében.

A Space Jockey a Prometheusban Forrás: InterCom

16. Egy roppant ügyes trükkel hitette el Ridley Scott a díszletekről, hogy azok a valóságos méretüknél is nagyobbak. A saját gyerekeit, Jake-et és Luke-ot öltöztette be szkafanderbe, és több jelenetben is igazából őket látjuk sétálni a bolygó felszínén vagy a Space Jockey termében, és nem a Nostromo legénységét játszó színészeket. A rendező perfekcionizmusát mutatja, hogy a gyerekek számára külön készíttetett kisebb méretű fegyvereket.

Ridley Scott fiai A nyolcadik utas: a Halál forgatásán Forrás: Mokép

Most kiderül, mire kellett a belsőség

17. Scott és emberei gyakran jártak a henteshez és a halashoz a forgatás során, de nem maguknak vásároltak ebédet, hanem különböző belsőségek felhasználásával igyekeztek minél gusztustalanabbá tenni az alien ciklikus fejlődésének korai formáit. A szétnyílt tojás fölé hajoló John Hurt tehéngyomrot lát, a tojásból kicsapódó csápos lény pedig valójában birkabél. Ugyanennél a résznél, csak kicsit előbb, a szemfülesek kiszúrhatják Scott kezét is, ugyanis az mozog a tojás belsejében, azt a képzetet keltve, hogy van valami élő odabent.

18. A John Hurt feje köré tekeredő, rákszerű lényt (facehugger vagy arctámadó) is H. R. Giger tervezte. Hogy még félelmetesebbé tegye, emberi ujjakat adott neki. Az arctámadó boncolásakor is válogatott finomságok kerülnek terítékre: osztriga, kaviár és halak egyéb részei.

A facehugger A nyolcadik utas: a Halálban Forrás: Mokép

19. Az Ash nevű humanoid (Ian Holm) az arctámadó módszeréhez nagyon hasonlóan jár el, amikor Ripleyt a száján ledugott pornómagazinnal próbálja elhallgattatni, áttételesen orálisan megerőszakolni. Scott szerint érdekes felvetés, hogy egy olyan robotnak, amit úgy terveztek, hogy minél jobban hasonlítson az emberekre, vannak-e vajon szexuális vágyai?

Ian Holm A nyolcadik utas: a Halálban Forrás: Mokép

20. Úgy tartja a legenda, hogy az alien születésének körülményeibe nem avatta be előzetesen a színészeit Scott, és a filmen valódi rettegés látható az arcokon. Ez így ebben a formában jelentős túlzás. Többen már a műhelyben is látták a készülőfélben lévő, pirinyó szörnyet. Azt viszont tényleg titkolta előlük Scott, hogy mennyire lesz véres is a jelenet, és azt sem kötötte az orrukra, hogy valódi állati belsőségeket is fog használni. A Lambertet játszó Veronica Cartwright borzasztóan megijedt a sugárban ráfröccsenő művértől, olyannyira, hogy elcsúszott, és egy hatalmasat esett.

Kocsmában találták meg a szörnyet

21. Az volt a terv, hogy a kifejlett alien minél kevésbé hasonlítson a horrorfilmekben addig látható szörnyekre, de azt azért nem tudták elkerülni, hogy ne egy ember bújjon bele a xenomorph jelmezébe. Scott először kosárlabdázók között keresgélt, még a Csubakkát alakító Peter Mayhewt is kipróbálta, de végül egy londoni kocsmában akadtak rá az ideális férfira. A 213 centiméter magas, nigériai Bolaji Badejo öltötte magára a xenomorphjelmezt. Vékony, nyúlánk termete, valószerűtlenül hosszú végtagjai tették tökéletessé a feladatra. Badejónak azóta is ez az egyetlen filmszerepe.

22. A magyar mozikban csütörtöktől nem az 1979-es eredetit, hanem a 2003-as rendezői változatot láthatjuk majd. Scott elégedett volt az eredeti verzióval, az újban mindössze néhány kimaradt jelenetet próbált úgy visszacsempészni, hogy közben ne rontsa el a film tempóját. Néhány újdonság: láthatjuk, ahogy a legénység próbálja megfejteni a bolygóról érkező rádiójelzést, Lambert felpofozza Ripleyt, amiért az nem akarta őket visszaengedni az űrhajóra, a leghíresebb visszaillesztett jelenetből pedig fény derül arra, milyen szörnyű módon használta fel Brett és Dallas testét a xenomorph. A rendezői változatból ki is kerültek részek, így amellett, hogy ötpercnyi újdonságot tartalmaz, pár másodperccel rövidebb lett az 1979-es verziónál.

Sokan hánytak a moziban

23. A nézők reakciói minden előzetes várakozást felülmúltak. Gyakorta végig sem merték nézni az emberek a filmet, és inkább kimentek a teremből, de olyanok is voltak többen, akikre rátört a hányinger, és egyenesen a vécébe rohantak. A legjobban a harmincas és negyvenes nőket sokkolta a film, különösen attól az ikonikus jelenettől lettek rosszul, amelyben John Hurt mellkasából kitörve megszületik a szörny. Egy texasi mozitulajdonos barbár módon oldotta meg, hogy ne hányják össze többé a mozi fürdőszobáját: egyszerűen kivágta az alien születését a náluk vetített kópiából.

A nyolcadik utas: a Halált játszó amerikai mozi 1979-ben Forrás: Mokép

24. Az Űrgolyhók még a világ egyik legfélelmetesebb filmjéből is viccet csinált. John Hurtből ismét kikelt az aprócska szörny, csak most nem rohan el köszönés nélkül, hanem elénekel egy régi slágert, és csak ezután hagyja magára a megdöbbent publikumot. 2014-re sem fáradtak el az alienes poénok: a 22 Jump Street - A túlkoros osztag-ban egy polip ugrik Jonah Hill fejére, amitől annyira bepánikol a színész, mintha tényleg egy arctámadó csavarodott volna rá.

25. Nézve a korabeli magyar és lengyel plakátokat, az ember elgondolkodik, hogy vajon a rajzolóik látták egyáltalán a filmet? A zöld, jetiszerű lény pontosan olyan tradicionális szörnyábrázolás, amitől A nyolcadik utas: a Halál alkotói el akartak szakadni. A másik magyar próbálkozás távolról már hasonlít a xenomorphra, csak azt nem értjük, hogy miért repül az űrben. Egy tüdő és egy madárkalitka ötvözetére hasonlító, különös lénynek úgyszintén semmi köze az Alien-filmekhez, viszont simán el tudnánk képzelni a Szellemirtók harmadik részében.

A nyolcadik utas: a Halál két magyar és egy lengyel plakátja Forrás: Mokép