Az ember sose találkozzon a bálványaival

Mi vagyunk a legjobbak!, Lukas Moodysson
Vágólapra másolva!
Jó pár évnyi sötét nyomasztás után Lukas Moodysson visszatalált korai filmjeinek (Redvás Amal, Együtt) keserédes, vicces és szórakoztató stílusához - ahhoz, amihez a legjobban ért. A felesége képregénye alapján írt új filmjében három tinilány alapít punkbandát a nyolcvanas évek Svédországában. A Mi vagyunk a legjobbak! hazai mozibemutatója alkalmából e-mailben interjúztunk a svéd rendezővel, akiről számos meglepő dolog derült ki, például hogy egyik kedvenc vígjátéka a Koszorúslányok, vonzódik az egyenruhás hivatásokhoz, és szerinte egy forgatáson a legfontosabb ember a szakács. 
Vágólapra másolva!

A film a Never Goodnight című képregény alapján készült, amit a feleséged, Coco Moodysson 2008-ban írt. Hogyhogy csak most csináltál belőle filmet?

Kicsi az önbizalmam. Eltartott egy ideig, amíg végre meggyőztem magamat, hogy meg tudom csinálni.

Lukas Moodysson Forrás: AFP

Az összes korábbi filmed forgatókönyvét saját kútfőből írtad, ez az első adaptációd. Nehezebb volt amiatt a munka, hogy szem előtt kellett tartanod, hogy mit szól majd a feleséged?

Nem, ellenkezőleg! Sokkal könnyebb volt így. Hiszen a legelején nem egy fehér papír vagy egy üres képernyő állt előttem. Utálom a "tiszta lapot", iszonyat frusztráló a nulláról elindítani valamit. Ez a munkamódszer sokkal jobban bejött: Coco többé-kevésbé szabadkezet adott, így nem éreztem, hogy meg kell felelnem valaminek.

A történet 1982-ben játszódik, amikor 13 éves voltál. Mennyire volt számodra hasonló élmény Svédországban felnőni, mint a két lánynak a filmben?

Nagyon hasonló volt. Kisfiú voltam ugyan, de valahogy sokkal jobban tudtam azonosulni a lányokkal, az ő szemszögükkel, problémáikkal. De igen jelentős különbség Coco és köztem, hogy míg ő Stockholm belvárosában nőtt fel, én a semmi közepén, ezért tájékozódnom kellett, milyen volt Stockholm 1982-ben. Ezt leszámítva nagyon hasonlóak voltunk: ugyanazokat a zenéket hallgattuk, ugyanazokat a frizurákat szerettük volna hordani, de valahogy soha nem sikerült, satöbbi.

Mindhárom főszereplő lány nagyszerű a filmben. Mesélnél róluk egy kicsit?

Nem szeretek embereket pár szóban jellemezni, mindenki egy önálló, fantasztikus és kaotikus univerzum. Csodálatos emberek, akikkel jó volt együtt dolgozni.

Liv LeMoyne, Mira Barkhammar és Mira Grosin a Mi vagyunk a legjobbak! című filmben Forrás: Vertigo Média

Mikor gyerekeket válogatsz egy szerepre, előnyben részesíted azokat, akik még sosem játszottak filmben?

Nem számít. Fontos, hogy meglegyen az a különleges képességük, hogy erős jelenlétük van, és nyugodtak, ellazultak tudnak lenni a kamera előtt. Emellett fontos, hogy szeressék a filmet és a saját karakterüket. Ez kölcsönös dolog. Fontos, hogy élvezettel vegyenek részt a folyamatban - a felnőttek és a gyerekek egyaránt.

Egy interjúban említetted, hogy a szereplőválogatáskor mindig nagyon nehéz közölni a rossz hírt azokkal a gyerekekkel, akiket végül nem választotok. Mit mondasz nekik olyankor? Hogyan segítesz nekik, hogy könnyebben fogadják a visszautasítást?

Megmondom az igazat nekik: hogy nagyon-nagyon tehetségesek, és hogy fontos, hogy higgyenek magukban, de erre a konkrét szerepre nem ők a megfelelők. Mindig minden színészemnek rengeteg pozitív visszajelzést adok. Tudom, milyen nehéz besétálni egy szobába, és előadni valamit, amivel le kell nyűgöznöd másokat. Azt akarom, hogy inkább élvezetes, mint stresszes legyen számukra az élmény, a lehető legmesszebb attól, amilyen egy tévés tehetségkutató.

Amióta gyerekeid vannak, máshogyan instruálod a gyerekszereplőidet a filmekben? Ez kihatott valamilyen módon a munkádra?

Jó kérdés, nem tudom. Azt hiszem, amióta apa lettem, különösen nagy figyelmet fordítok arra, hogy a gyerekszínészek akkor is jól érezzék magukat a forgatáson, ha éppen nincsenek a kamera előtt. Óriási felelősség egy gyereket bedobni abba az őrületbe, amivel egy film készítése jár. Nagyon fontos, hogy mindig jól bánjunk velük, érezzék, hogy törődünk velük, hogy számíthatnak ránk. Továbbá rendezőként azt is érzem, hogy sokkal jobb lesz a felvett anyag, ha vidám és barátságos a hangulat a forgatáson. Néha azt gondolom, a forgatáson a legfontosabb ember Sebastian, a cateringes, aki gondoskodik róla, hogy a stábnak és a színészeknek legyen mit inniuk és enniük, és ellát minket gyümölcsökkel. Az ilyen apróságokról meg szoktunk feledkezni, amikor a színészetről és a rendezésről beszélünk, de számomra nagyon fontosak. Sokkal fontosabbnak tartom a jó hangulatot, mint hogy hogyan rendezem a színészeket, és milyen szavakat használok, amikor egy jelenetről magyarázok nekik.

Szerinted egészséges egy fiatal tinédzser számára, ha minden idejét a színészetnek szenteli?

Nem.

Ha a főszereplőid a tanácsodat kérnék, hogy érdemes-e folytatniuk a színészkedést, mit mondanál nekik?

Azt, hogy érdemes, de csak hobbiszinten.

A tízéves lányod, Lily Moodysson játssza Hedvig húgát a filmben. Ez kinek az ötlete volt? Élvezte a munkát?

Nekem jutott eszembe, és nagyon élvezte. Csak egy napot forgattunk vele, és az egyszerre volt jó és furcsa. Általában nincsenek velem a gyerekeim, amikor dolgozom, mert olyankor szeretek teljesen a munkára koncentrálni. Meg persze azért sem, mert nem akarnak ott lenni, szerintük a filmkészítés rémesen unalmas, de ez egy másik kérdés. A nap végén a lányom azt mondta, hogy nagyon szeretne idősebb lenni. Nagy hatással voltak rá az idősebb lányok.

Mira Barkhammar, Lukas Moodysson, Lily Moodysson, Liv LeMoyne és Mira Grosin a 2013-as velencei filmfesztiválon Forrás: AFP

Minden rendező máshogy dolgozik a színészekkel a forgatáson. A Dardenne testvérek rengeteget próbálnak, és mindent százszor vesznek fel, Judd Apatow pedig a jelenet közben kiabál be új szövegeket a színészeknek. Hogyan jellemeznéd a te módszeredet?

Először is, megpróbálok mindenkihez a lehető legkedvesebb lenni. Vagy legalábbis a színészekhez. A stábbal gyakran viselkedem hajcsárként, mert sokat várok el tőlük. Egy csomó emberre számítok, hogy segítsenek jó hangulatot teremteni a forgatáson, például a sminkesre, mert vele találkozik először a színész reggelente, a jelmezesekre, a rendezőasszisztensemre, és persze Sebastianra, a cateringesre.

Nem próbálok sokat a színészekkel, mert attól félek, hogy csinálnak valami fantasztikus dolgot, amit aztán nem tudnak megismételni a kamera előtt. Bár a castingolás hosszú folyamatát is nevezhetjük egyfajta próbának.

De nincs egyszerű recept, minden jelenetet másképp kell kezelni. Egyes jelenetekhez teljes káosz és improvizáció kell, másokhoz pedig feszült koncentráció, és a forgatókönyv szó szerinti követése. Néha sokat magyarázok, máskor meg egy szót sem szólok, csak filmezünk, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Liv LeMoyne, Mira Barkhammar és Mira Grosin a Mi vagyunk a legjobbak! című filmben Forrás: Vertigo Média

Szerinted egy mai fiatal számára mi egyenértékű azzal, ami a punk volt 1982-ben? Ha most volnál 13 éves, milyen zenét hallgatnál?

Ha lenne hozzá bátorságom, hallgatnék olyan zenéket is, amit mainstreamnek tartanak, és olyanokat is, amiket alternatívnak. Amikor én voltam 13 éves, nem volt átjárás a kettő között, vagy az egyiket hallgattad, vagy a másikat. De úgy gondolom, hogy ha az ember tényleg hű akar lenni magához, akkor nem muszáj választani. Például hallgatnék Miley Cyrust és valami totál obskúrus indusztriális zajzenét.

A kétezres évek közepén csináltál két filmet (Lyukat ütsz a szívembe, Container), amelyek sokkal keményebbek, nehezen befogadhatóbbak voltak, mint az addigi munkáid. Most hogyan tekintesz vissza a karrierednek erre az időszakára? Sikeresnek tartod azt a két filmet abban az értelemben, hogy meg tudtad velük valósítani azt, amire vágytál?

Mit is mondott Bob Dylan? Akkor vagy sikeres, ha felkelsz reggel, lefekszel este, és a kettő között azt teszed, amihez kedved szottyan. Valami ilyesmit. A Lyukat ütsz a szívembé-t és a Container-t is nagyon nehéz végignézni, viszont a múltkor láttam egy részletet az utóbbiból a YouTube-on, és az fantasztikus volt. Szóval részleteiben működnek. Általában véve egyik filmemmel sem vagyok tökéletesen elégedett, csak kis részleteikkel. Nem létezik száz százalékos film, csak kis csodák itt-ott.

Miután a Container-rel tényleg teljesen befurcsultál, nehéz volt megint hagyományos, narratív filmet csinálni?

Nem volt nehéz. A jövőben is szeretném ezt váltogatni.

Azt mondtad, hogy a Mammut című 2009-es filmed után fontolgattad, hogy otthagyod a filmszakmát, és keresel egy másik elfoglaltságot. Említetted, hogy tűzoltó vagy esetleg mentős lehetnél. Mennyire volt komoly ez a terv?

Semennyire. Gyenge vagyok és zavarodott, én lennék a világ legbénább tűzoltója. De néha az ember azt kívánja, bárcsak kibújhatna a bőréből. És ha lehetne választani, mindenképpen egyenruhás munkát szeretnék.

Eldöntötted már, hogy miről fog szólni a következő filmed?

Talán.

A Redvás Amal-ban volt az a csodás jelenet, amikor a lányok stoppolnak, felveszi őket egy fickó, és mikor rövid időre egyedül maradnak a kocsi hátsó ülésén, elkezdenek csókolózni, miközben szól az a nyálas Foreigner-szám. Már attól is libabőrös leszek, ha csak rágondolok. Emlékszel még, hogy hogy jutott eszedbe az a jelenet?

Arra sajnos már nem emlékszem, de a forgatására igen. Nagyon kevés időnk volt aznap este, és valamiért tök stresszes volt a helyzet. Emlékszem, egyik helyről a másikra szaladgáltam, vadul gesztikuláltam, instrukciókat üvöltöztem, és sürgettem mindenkit, hogy haladjunk már. Nagyon jó rendező voltam aznap este, mert egy rendezőnek az a dolga (kivéve, ha hatalmas hollywoodi költségvetés és végtelen idő áll a rendelkezésére), hogy minden másodpercben a lehető legjobb döntést hozza meg vacillálás nélkül. Persze, a legtöbbször nem mennek ilyen simán a dolgok, de az egy kivételes este volt. És pont az ilyen kivételek miatt alakulhat egy film szerencsésen, vagy változhat rémálommá. Azon az estén akár tűzoltóként is megálltam volna a helyemet!

Amikor 11 évvel ezelőtt interjúztunk veled, azt mondtad, hogy értéktelen egy filmet tévén vagy számítógépen megnézni. Azóta annyi minden megváltozott. Még mindig így gondolod?

Rövid filmrészleteket vagy videoklipeket szívesen nézek számítógépen, de nem teljes filmeket. Teljesen más élmény beülni egy moziterembe egy csomó idegennel. Az valahogy még mindig annyira különleges számomra.

A Tumblr-öd alapján úgy tűnik, hogy egy 45 éves családapához képest szokatlanul sokat foglalkozol Rihannával és Miley Cyrusszal. Mit szeretsz bennük annyira?

Igazából naponta változik, hogy mire vagyok rákattanva, ma például a táskákra. Jó érzékem van a megszállottsághoz, könnyen be tudok lelkesedni dolgoktól.

Néha gondolsz arra, hogy milyen lenne találkozni Rihannával és Miley Cyrusszal? Mit mondanál nekik?

Általánosságban azt gondolom, hogy az ember sose találkozzon a bálványaival. Érdemes biztonságos távolságot tartani tőlük.

Azért jól esne, ha kiderülne, hogy ők is annyira nagyra tartják a dolgaidat, mint te az övékét?

Furcsán érezném magam. Nem is tudom, hogy örülnék-e neki. De hogy miért érzem így, azt nem tudnám elmagyarázni.

Lukas Moodysson a 2013-as velencei filmfesztiválon Forrás: AFP

A feleséged azt mondta egy interjúban, hogy idén utcai zenészként akarja bejárni Európát, és kizárólag a The Cure-tól fog számokat játszani. Hülyéskedett?

Nem tudom. Már hosszú évek óta tervezi ezt.

Te is vele tartanál?

Inkább próbálom lebeszélni róla.

Ha egy karaoke bárban lennél, és a The Cure-tól kéne énekelni egy számot, melyiket választanád?

Sosem énekelek.

Láttál valami jó filmet mostanában?

Valamelyik este újranéztem a Koszorúslányok-at, az az egyik kedvenc vígjátékom.