Ezek a legviccesebb magyar filmek

Az utóbbi évtizedben pár silány komédia elvette sokak kedvét a vicceskedéstől a vásznon, pedig mi, magyarok nagyon jók is tudtunk lenni ebben a műfajban. Hofi és Örkény országában vagyunk, specialitásunk a kesernyés humor, ami mögött rendszerint ott húzódik a nyomorúság és a tehetetlenség, de a tonnányi önirónia és vidámság is. Most talán mégis kezd magához térni a műfaj, ennek örömére összeszedtük, melyek a legviccesebb magyar filmek. A cikk végén szavazhatsz is a kedvencedre. 

Hyppolit, a lakáj (1931)

"Hát hagyom én magam?" - kérdezi dühösen és feleslegesen Kabos Gyula Schneider Mátyásként, a harmincas évek virágzó magyar vígjátékainak első darabjában, a Hyppolit, a lakáj-ban. Úgyis tudja mindenki, hogy a lázadozó, felkapaszkodott fuvarozó végül a védjegyévé vált testtartással, behúzott vállakkal és roggyantott térdekkel oldalog el.

Hyppolit, a lakáj Forrás: Mokép

A verbális, pesti kávéházi humorra építő, kabarészerzők által írt korabeli vígjátékok remek kibontakozási lehetőséget teremtettek a virtuóz komédiás, Kabos Gyula számára, aki lubickolt az alaptörténethez ritkán kapcsolódó vicces epizódokban. Nem Jávor Pál huszáros megjelenésének és büszke sármjának, hanem ennek a pocokszerű kisembernek a hadaró-dadogó habogása és bajsza alatti somolygása teszi a mai napig szórakoztatóvá a Hyppolit-ot.

Schneider úr, a jég hátán is megélő, esendő kisember szerepét eredetileg Kabos egyik legjobb barátjának, Gózon Gyulának szánták, de neki végül Makáts, a férjjelölt karaktere jutott. Makáts a botrányos záróvendégség közepette végül Mimi, a kabarétáncosnő oldalán köt ki ("Én csak téged veszlek el feleségül! Igyál, Cicabogár! Né’, hogy megy bele az ital! Hagyd abba!"). De felejthetetlen az a jelenet is, amelyben Kabossal, a Kolibri bár szeparéjában barátkozós részegen csókolgatják egymás fejét. (Lavicska Zsuzsanna)

+ + +

A tizedes meg a többiek (1965)

A tizedes meg a többiek egy rendkívül fontos film. Fontos, mert kicsiben ott van benne az egész "két front közt ragadt" magyar történelem, és nem az unalomig ismert módon viszonyul hozzá. Nem szalutál előtte tiszteletteljesen, nem siránkozik rajta, hanem viccet csinál belőle: "Mi még megadni sem tudjuk magunkat!" Még hozzá milyen zseniális viccet!

A tizedes meg a többiek Forrás: Mokép

Megfogadtam, hogy a spájzos mondatot nem írom le. És nem is kell, mert bőven van mivel példálózni. Mindig változik, most éppen az a rész a kedvencem, amikor Darvas Iván magyar tiszthez méltó hősi halált akar halni, és megrohamozza a teheneket. Keleti Márton úgy csinálta meg 1965-ben a Kelly hősei-nek a magyar párdarabját, hogy akkor még nem is volt Kelly hősei. Egész szép teljesítmény.

A hol cinikus, hol burleszkszerű, de mindig fergeteges humor tetejébe megkaptuk a magyar film talán legemlékezetesebb antihősét, Molnár Ferenc tizedest. Sinkovits Imre eljátszotta nekünk a nagy túlélőt. Példát mutatott, hogy hagyjuk már a kétségbeesést, kellő csibészséggel - és persze szerencsével -, talán még a leglehetetlenebb helyzet is megúszható. Egy baj van csak a filmmel, hogy azért a végén nagyon kitűnik, hogy a szocializmus idején készült. Az én képzeletemben Molnár Ferenc tizedes sosem állt be a "felszabadító" szovjet hadsereg kötelékébe. Bár még ez a lépése is védhető, hiszen minden bizonnyal csak a jó szíve kerekedett felül, és a társaiért való aggodalmában fut utánuk. Vagy csak rögtön elkezdtek neki hiányozni. (Varga Dénes)

+ + +

A tanú (1969)

Mit kell azon magyarázni, hogy A tanú minden idők egyik legviccesebb magyar filmje, amikor még ma is rendszeresen idézünk belőle, mi több, ma is brandek épülnek az aranyköpéseire! A tanú zseniális, nem fér hozzá kétség. És éppen attól az, amitől az igazi humor él: hogy mögötte irdatlan tragédia, nyomorúság és abszurditás van. Hogy ma is nemcsak pontosan értjük minden sorát, de a bőrünkön is érezzük. Hogy pontosan innen gyökerezik a mi Abszurdisztánunk.

A tanú Forrás: Mokép

A magyar naranccsal (ami kicsi és savanyú, de a miénk), a fokozódó nemzetközi helyzettel, az “egyszer majd kérni fogunk valamit"-szerű fenyegetésekkel, és “a jegyszedőt internálták, ő felel az egészért"-típusú igazságtétellel. És hogy ez nem az az igazi, jóízű, önfeledt nevetés? Ez van, barátaim, ez marad nekünk mindig: a kínunkban nevetés, a sírva vigadás. Még mindig jobb, mint öngyilkosnak lenni. Az én kedvencem egyébként Bástya elvtárs szájából hangzik el: “Szerénység, Virág elvtárs, szerénység. Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység." Gyönyörű. (Gyárfás Dóra)

+ + +

Gyula vitéz télen-nyáron (1970)

Rejtély, hogyan születhetett meg ez a film 1970-ben. Igazi gyöngyszem: mintha A tanú folytatódna egy évvel később, ugyanazzal a remek, egy pillanatra sem lankadó, szatirikus, áthallásos humorral - annyi a különbség, hogy ezt a filmet be is mutatták. Valószínűleg az segített rajta, hogy médiaszatírának hitték, de persze nem pusztán az - sőt mai szemmel nézve elsősorban nem az. A tanú Virág elvtársa, Őze Lajos itt egy "hazafias", a végvári időkben játszódó kalandfilmsorozat rendezőjét alakítja garbóban, napszemüvegben, aki kénytelen a forgatókönyvet újra és újra átírni a politikai széljárásnak megfelelően. Kállai Ferenc a televízióvállalat fejeseként osztja a homályos instrukciókat: mikor "törökellenesség van kialakulóban", akkor a főszereplő Gyula vitéz inkább szerelmesen összeborul a félmeztelen török ellenféllel.

A nemzetközi helyzet fokozódásával Őze kénytelen vérpadra küldeni hősét, erre kitör a tévénézők között az elégedetlenség. A stúdióvita a Gyula vitéz egyik legszebb jelenete: a fiatal Vitray olyan gyönyörűen idézi fel beszélgetőtársaival a műfaj modorosságait, hogy beleborzongunk. Címszereplőként Koncz Gábor hibátlan, de az igazi gyönyörűséget az Őze-Kállai páros okozza - akárcsak A tanú-ban. Amúgy is, de ebben a korszakban meg pláne ritka az a magyar vígjáték, amelyik bátran, csuklóból ontja a gegeket. A Gyula vitéz télen-nyáron ilyen: "itt a technika csodája, még föl sem mutattuk a számot, már itt is az első telefon". Bácskai Lauró István rendezte, akinek a Keménykalap és krumpliorr-ot is köszönhetjük. (Dömötör Ági)

+ + +

Családi tűzfészek (1979)

Talán maga Tarr Béla sem tudja, hogy milyen jó humora van neki. Szinte fáj. Első (és számomra a mai napig legjobb) filmje a Családi tűzfészek, amelynek egyik legnagyobb erénye, hogy a rendezés fel is oldódik a jelenetekben: olyannyira mossa el a határt film és valóság közt, hogy ha néhány jelenetét a YouTube-on látnánk bármiféle háttértudás és kommentár nélkül, simán azt gondolnánk, hogy bekapcsolva hagytak egy kamerát egy hetvenes évekbeli lakótelepi lakásban. A film nagy része lényegében egy fekete-fehér reality show, annyira bűnös az élvezete.

Alattomosan és lelkiismeret-furdalást keltően vicces párbeszédekkel van tele, ezt a hatást ráadásul úgy éri el a film, hogy az elfojtott indulatok, a szomorú kilátástalanság és a lappangó gyűlölet határozzák meg szereplői életét. Elképesztően vicces, amikor Kun Gábor (Laci apja) azt magyarázza a fiainak, hogy az ő idejében nem ám hogy a repülőgépek leszálltak, amikor elromlottak, hanem röptükben kellett kimászni belőlük, és úgy meghúzni a csavarokat. Vagy amikor ugyanő a kocsmában lealjasodva és urizálva épp házasságtörésre készülődik, és Marlboro típusú cigarettájával kérkedik. Vagy amikor a hívatlan családi vendéget fél méterre beszélik ki, majd kínálják meg pörkölttel. És kevés megrázóbb van annál, mint amikor öt perccel később a két testvér megerőszakolja. Majd rögtön utána hármasban kocsmáznak. Tarr Béla humora kegyetlen. (Puskár Krisztián)

+ + +

Indul a bakterház (1979)

Az Indul a bakterház mezei tévéfilmnek indult, de a maga 66 percébe több poén van belesűrítve, mint egyes rendezők teljes életművébe. Internetes fórumok tucatjain idézgetik a film mára klasszikussá vált mondatait (azaz szinte a komplett forgatókönyvet), de nem is csoda, manapság maximum a South Park-ban van ennyi vicces és goromba beszólás.

Indul a bakterház Forrás: Mokép

Persze nem lehet rossz film, amiben a főszereplő és a filmet végig narráló Bendegúz a második percben olyan tockost kap, hogy lefejeli a tányért, és amiben ez után láthatunk még klasszikus szénakazlas szexet, burleszkszerű gyorsításokat, kísértetet és gatyamadzaglevest, de feltűnik benne a Büdös Banya, Tés asszony, a szexi Csámpás Rozi, a Patás Ördög és maga a Bakter is.

A film legnagyobb erénye azonban kétségtelenül a Bendegúzt játszó Olvasztó Imre, aki az anekdoták szerint úgy rúgta seggbe Koltai Róbertet a szereplőválogatáson, hogy az orra esett, illetve aki szintén szegény Koltait úgy hajította pofán a film végi apokaliptikus szilvásgombóc-csatában, hogy az a fejét fogva tántorgott ki a jelenetből - az alkotók meg szerencsére ezt egy az egyben benne is hagyták a filmben. Nem lehet elégszer újra és újra megnézni ezt a filmet, és ami a legfontosabb: embert olyan boldogan kacagni, mint ahogyan Bendegúz teszi ezt mások nyomorán, ritkán hall az ember. (Madarász Isti)

+ + +

Ripacsok (1980)

Jó vígjáték? Harsány, pergő helyzetkomikumok és burleszkbotladozások, a végén vicces feloldozással. Kár, hogy a Ripacsok amúgy az egyik legszomorúbb film, amit valaha készítettek. Széjjelhullott, elhagyott művészek, tönkrement házasságok, összeomlott barátságok, a hideg, lepusztult, de mégis tartását őrizni vágyó, műanyag fényű pesti éjszakában, a legreménytelenebb, önmagába forduló nyolcvanas évek idején. De mégis, a legdrámaibb helyzeteket is felülírja a túlélés egyetlen stratégiája, az abszurditás és a humor.

Ripacsok Forrás: Hunnia Filmstúdió

Ami miatt ez a film az egyik legtökéletesebb vígjáték, az Sándor Pál rendező és Tóth Zsuzsa forgatókönyvíró összjátéka a korszak legnagyszerűbb színészeivel. Teljesen felesleges elismételni, mennyire csodálatos Kern és Garas, ahogy minden pillanatukban meszelt arcú harlekinek, méltatni Major Tamást, vagy akár csak az egy pillanatra feltűnő Máriáss Józsefet, Pécsi Ildikót, mindenki tökéletesen érzi a komédia ritmusát.

A legerősebb érdem persze, a csodálatos, frappáns és elképesztően abszurd dialógusoké. A film minden mondata egy-egy bonmot, lehet és ajánlott is idézni, mondjuk leittasodva egy-egy konyhabuliban. ("Ede, amikor neked tíz fényes orrod volt, én akkor is a barátod voltam!", "Úristen, két féldeci, dobjuk be!") (Jóri Balázs)

+ + +

Egészséges erotika (1985)

Szerencsére Tímár Péter első egész estés filmje, a szocializmus abszurditását kifigurázó Egészséges erotika fölött nem járt el az idő, ma talán még frissebbnek hat, mint a rendező '97-es Csinibabá-ja.

Egészséges erotika Forrás: Mokép

Rajhona Ádám egy "ladagyár" igazgatóját alakítja, aki a találékony tűzvédelmi biztossal (Koltai Róbert) együtt kisüti, hogy kamerát szerelnek a munkásnők öltözőjébe, és onnantól izgatott kefirrázással kísérve kukkolják a csajokat az igazgatói irodából. Később még azt is kitalálják, hogyan lehet pénzt csinálni a dologból, ami rövid időre roppantul fellendíti az amúgy senkinek sem kellő ládák eladási számait.

Tímár sajátos, a mondatokat kitekerő, elharapó, széttrancsírozó nyelvezetet talált ki a filmhez, ami nagyon szellemesen parodizálja a szocializmus művilágának műnyelvét: "Kompromittáció!", "Irodista némbert távolítsd!", "Jut eszem, haza kell szólnom magamnak.", "Kielég? Nem elég. Maszturbázis." És hogy az egész még furcsább legyen, úgy vette fel a filmet, hogy a színészek hátrafelé jártak, majd ezt játszotta le fordítva, és ettől kicsit úgy érezzük magunkat, mintha valami nagyon bizarr álomban lennénk. Kifejezetten jó érzés most újranézni a filmet, és felidézni, hogy az azóta meglehetősen cikivé vált Tímár és Koltai egykor milyen megnyerőek voltak. (Bujdosó Bori)

+ + +

Macskafogó (1986)

"Egy aprócska kalapocska, benne csacska macska mocska." Ezzel a kifinomult jelszóval juthatunk be a szigorúan titkos Intermouse főhadiszállásra, ahol Bob Poljakov és magasan képzett titkos egér ügynökei a faj megmentésén és a macskák uralmának visszaszorításán munkálkodnak. Az 1986-ban készült Macskafogó, amelyben a "multinacionális bandákba tömörülő macskák pimaszul semmibe veszik a jogot és a rendet", az ország olyan kult-animációs filmjévé vált, amelynek ironikus humora és szarkazmusa semmit sem kopott az eltelt évek alatt.

Macskafogó Forrás: Mokép

Mindenki tudja, ki az a Grabovszky, a kiégett és flegma szuperegér, aki annyira menő, hogy a rendőrségi adóvevővel kapja le a borostáját. Vagy a négy gengszterpatkány: a parázna, a kimérten szakszerű, az ostoba lúzer és az indulatkezelési problémákkal küzdő főnök. ("Te állat!") És persze felejthetetlenek a tökéletesen eltalált magyar hangokon előadott szállóigék. "Mit hoztál nekünk, Pedro, amigo mío?" Bodrogi Gyula kéjesen dörmögő orgánumával, vagy Kállai Ferenc megfontoltan parancsoló mondatai: "Ne csigázzon Edlington, ne csigázzon, mert lerágom a farkát!"

A Macskafogó titka, hogy legalább annyira komolyan veszi a karakterábrázolást és a szellemes párbeszédeket, mint a feszesre megírt cselekményt. A Mr. Gatto puccos partiján tökéletesen kivitelezett fergeteges leszámolásjelenet mellett például épp ezért engedhet meg magának a film néhány olyan elszállt, igazán őrült ötletet is, amelyek egészen egyedülállóvá teszik a humorát. Mennyire menő már Thoreau-t, a polgári engedetlenség filozófiájának megalkotóját belecsempészni egy szórakoztató rajzfilmbe. "Á, Grabovszky kész, kilépett, meghasonlott. Thoreau-t olvas, és nyers koszton él." (Lavicska Zsuzsanna)

+ + +

A legényanya (1989)

Két lehetőség áll előttünk, ha A legényanyá-t nézzük: vagy a Monty Python-filmeknél ismerőssé vált érzéssel, gyomorfájdítóan és hangtalanul röhögünk, vagy ülünk pókerarccal és negyedóránként artikulátlan röhögésben törünk ki. Én a második típusba tartozom, a legutóbbi nézéskor a nyolcadik percnél nyerítettem fel először, a "Nemdohányzó falu" feliratnál. Garas Dezső miért nem rendezett több filmet? Miért?

A legényanya Forrás: Hunnia

Garas egyetlen rendezése időtlen és kultúrkörökön átívelő. A magyar mesei hagyományban a világ ostobáit megtestesítő rátótiaknál áll a bál: nem elég, hogy Rozi szembement a népakarattal, és nem a nagyvezérről, Béláról nevezte el fiát, hanem ezzel meg is pecsételi a fiú sorsát. Józsi furcsa fiatalemberré cseperedik, ráadásul egy többszörösen kifordított “szeplőtelen" fogantatás is megesik vele. Az anyja ugyanis arra kéri Szűz Máriát, beszélgessen már el a fiával a lányokról, hogy az ne legyen annyira mulya. Mária pedig olyan jól elbeszélget a férfi és nő csodájának mibenlétéről, hogy Józsi a végén várandós talál lenni.

A plébános mérhetetlen potenciált lát a különös esetben: "Béláim az Úrban, hát mivégre vagyunk mi a Földön? Ebben a faluban még a gyorsvonatok se állnak meg, de most végre az Isten kiragadta ezt a falut a posványból! Egy új Jeruzsálem, egy új Mekka, egy új Róma lesz Rátót! - vázolja a pap a fényes jövőt. Az, hogy végül Rátót mégsem ünnepli, hanem kiveti magából Józsit, nemcsak a sok kocsmai gondolkodás és a balszerencse az oka, hanem az, hogy itt mindenki menthetetlenül hülye. Ahogy azt Rozi szépen össze is foglalja nekünk: "Nem lenne semmi hiba, ha csak egy kis eszünk volna, de a legnagyobb baj az, hogy az elöljáróink még hülyébbek, mint mi vagyunk. Így volt ez mindig is felséges király uram. Akár főispánt, akár bírót, akár tanácselnököt választottunk, hiába választottuk a legeszesebbet, amint beleült a hivatali székibe, rögtött kezdett hülyülni elfele mind." (Szekeres Dóra)

+ + +

Csapd le, csacsi! (1990)

Az őrült munkásőr szomszédtól kezdve a hálós nejloncekkeren át az olyan briliáns beszólásokig, mint a "sokkal egészségesebb jó levegőn oszlatni", a Csapd le, csacsi! remekbe szabott, már-már megható tablóját adja a rendszerváltás környéki Magyarországnak. Valószínűleg ezért is imádjuk olyan nagyon.

Csapd le, csacsi! Forrás: Kinowelt

Slamovits Bea (Papp Vera) és Huszár Géza (Gáspár Sándor) házassága még az építkezési nehézségek ellenére is idillinek mondható, csak a vakolást nem sikerül sehogy se befejezniük. A fényes jövő akkor látszik összetörni, mikor érkezik egy levél a bőr- és nemibeteg gondozóból. Bea rögtön kérdőre is vonja Gézát, hogy ugyan miért is kellett neki hatévi házasság után akkora penicilininjekciót kapnia a seggébe a rendelőben, mint egy lórúgás, de a férfi nem annyira érzi a probléma súlyát. Sokkal nagyobb baj, hogy Bea nem főzött vacsorát, meg hogy egyáltalán éhesen kell ilyen hülyeségeket hallgatnia, így végül ezzel a már szállóigévé vált mondattal zárja le a vitát: "Az a te bajod, hogy sokat voltál vidéken, nem fejlődött ki az agyad". Persze több se kell Beának, “ha harc, hát legyen harc" felkiáltással bosszút esküszik.

Van is itt minden, ami egy igazi házastársi perpatvarba kell: kettéfűrészelt bútorok, eltorlaszolt szobák, gondosan eldugott késkészlet (a vérengzést elkerülendő), álszeretők bevonása (Eszenyi és Koltai zseniálisak), hogy aztán a házastársi háború egy, a konyhakőre kiöntött óriási bödön mézben és egy hatalmas berúgásban kulminálódjon. (Szekeres Dóra)

+ + +

Roncsfilm (1992)

- Béla! Béla, én vagyok!
- Béla én vagyok.

És ez csak egy a Roncsfilm sok-sok zseniális párbeszéde közül. Nem csoda, hogy egyik-másik egy idő után már elkoptatottá is vált, annyit idéztük mindenhol. Persze volt más film is a magyar rögvalóságról, amiből szerettek idézgetni az emberek, na de tegyük egymás mellé a Roncsfilm-et meg mondjuk az Üvegtigris-t, és ordító lesz a különbség - természetesen nem az utóbbi javára. Szomjas György egyszerűen fogta az összes klisét a magyar külvárosi proletárlétből, és nagyon szórakoztatóan nyúlt hozzájuk, a Szigony utcai nyomasztástól kezdve az agresszív taxisokon át a tehetetlen rendőrökig.

Olyannyira jól kimerítette ebben a miliőben rejlő összes poént, hogy az utána következő, hasonló hangvételű szocio-filmvígjátékok már kezdtek egyre unalmasabbnak hatni, a Roncsfilm-en viszont még ma is lehet röhögni. Arról nem is beszélve, hogy ez a film mutatta be a szélesebb közönségnek Mucsi Zoltánt, Szőke Andrást, Badár Sándort vagy éppen Fábry Sándort, miközben Szirtes Ági vagy Gáspár Sándor is talán a legemlékezetesebb alakításukat nyújtják. (Inkei Bence)

+ + +

Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája (1994)

Ivándzsó, Meló, Apró, Bukta és Kredenc. Ők a hősei a legjobb filmnek, ami a magyar rendszerváltásról készült. Ivándzsó Béla, a Tornádó Bt. nevű árufuvarozó kisvállalkozás tulaja a korai kilencvenes évek archetipikus figurája. Seftel, pakol, megold, trükközik, bármit vállal. És meló az mindig van (“pár ezer birkás meló"). Most éppen egy monumentális, kikapcsolhatatlan tévékészüléket kell levinni Hódunára (vagy Zalahalápra), mert Cintula kisorsolta a Vörösmarty téren, és a szerencsés nyertes történetesen az isten háta mögött lakik. Be is indul a szatirikus road movie, tele felejthetetlen karakterekkel, megunhatatlanul idézhető szövegekkel, hibátlan hitelességű jelenetekkel.

Groteszk dokumentum-játékfilm ez, egy igaz mese, ahol Szőke András és Badár Sándor életük alakítását nyújtják a szerencsétlenkedő melósok szerepében, olyan hatalmasat és olyan vicceset, amilyenre sem előtte, sem utána nem voltak képesek. Furcsa módon mégsem ők ketten a legjobbak ebben filmben, hanem a fiatal Szabó Győző, aki annyira menő, hogy az egyik jelenetben megeszik egy égő cigarettát, és persze az összes útszéli ábécé pultoscsaját megdöngeti. Az igazi főszereplő, a kocsiplatón is örökké villódzó óriástévé pedig természetesen metafora, a hirtelen jött bőség, a ránk szakadt vadkapitalizmus jelképe. “Magyarék, meghoztuk a tévét!" - mondják a srácok az út végén. De Magyarék nincsenek otthon.

Nem tökéletes mozi ez. Béna a címe, kicsit túl hosszú, és vannak üresjáratok, de kit érdekel, ha közben tele van szuper viccekkel, csodálatosak a figurák, a sztori pedig bravúros érzékenységgel kap el egy zavaros korszakot, ízekre szedi, nekünk pedig az egészen megállás nélkül nevetnünk kell. De kár, hogy vége a kilencvenes éveknek! (Floridai-Tóth Csaba)

+ + +

Csinibaba (1996)

Meggyőződésem, hogy vígjátéki műfajban a Csinibaba az utolsó igazi magyar kultfilm. Legalábbis a kifejezés, mondjuk a Ponyvaregény-t alapul vevő értelmezésében: frissítően elüt a középúttól, mégis minden generáció menőnek találja, a legjobb idézetei ("Isszuk a pepsicocakólát", "Személyi igazolványokat! Valamint jó estét!", "Hiába, minden nő kurva!", "Helsinki az Nyugat?", "Nem bírom tovább, Ede, kimondom: tegeződjünk!", stb.) szállóigék lettek, a zenéje pedig a kilencvenes években minden egyetemi és házibuli kötelező kelléke volt. Mindamellett, hogy alapeleme a Kádár-korszak iránti nosztalgia, kritikus a történelemszemlélete, és résztvevői között akkor modernnek és alternatívnak számító arcokat is láthattunk, például Lovasi Andrást vagy a Hollószínház / L'art pour l'art társulat tagjait.

Csinibaba Forrás: Mirax

A Csinibabá-nak nagyon egyszerű a története (a '62-es Ki mit tud? tömbselejtezőin több fiatal szeretne kijutni Nyugatra), de kiállta az idő próbáját, és ha ma mutatnák be, most is óriásit durranna. Ennek az is az oka, hogy a magyar komédiák nagy része valamilyen külföldi, többnyire hollywoodi koncepciót majmol, és a maximálisan elérhető pozitív reakció rájuk az, hogy "Ahhoz képest, hogy magyar, egész jó."

A Csinibaba ellenben nem játszódhatna sehol máshol (na jó, talán Csehszlovákiában) és a hamisítatlan magyar hangulathoz rengeteget hozzátesz egy-egy remek komikusi időzítéssel odatett hangsúly vagy szünet, ami ugyan részint exportálhatatlanná teszi a filmet, de a magyar nézők akármikor és akárhanyadszorra látják, mindig dőlni fognak a röhögéstől. (Onozó Róbert)

+ + +

[email protected] (1999)

Az [email protected] csak huszonegy perces, de minden mondata, minden hangsúlya tökéletes. Isten kilép a Mennyország kapuján, a Földre ejti a kulcsot, így utána kell mennie, az odalent töltött egy nap alatt pedig találkozik Budapest minden jellegzetes alakjával, és velük együtt mindazzal, amit a pestiek a maguk istenének tartanak: piával, fűvel, szexszel vagy kereskedelmi alapú bigott vallásossággal.

Ez a társadalomkritika minden, csak nem melodramatikus. Ebben az alig több mint negyed órában megjelenik a humornak szinte minden válfaja az abszurdtól a szatírán át a művészi szintre emelt káromkodásig, a jellem- és helyzetkomikumig. Az összes karakter egyszerre felismerhető és karikaturisztikusan röhejes, minden mondat tökéletesen eltalált humorforrás, és nincs semmi a képkockák egyetlen milliméterén sem, ami ne lenne pontosan és rettentő viccesen kitalálva. (Én ma legalább huszadszor láttam a filmet, és tíz év után még mindig találtam egy aprócska részletet, ami még poénosabbá tette az egészet.) És a színészek nem csak szavaikkal, de hangsúlyaikkal, arckifejezéseikkel is fokozzák a humort, Végh Zsolt, Stefanovics Angéla és Kálmánchelyi Zoltán rendezők pedig még a hangkulisszával, a zenével is tökéletesítik a hatást. (Kovács Bálint)

+ + +

Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten (1999)

Jancsó Miklós filmje kíméletlenül szellemes, maróan gúnyos társadalmi szatíra, mégis süt belőle a rendező emberszeretete és jó kedélye. Még három perc sem telt el a játékidőből, máris belecsöppenünk a sírásó Kapa és Pepe (Mucsi Zoltán és Scherer Péter) első zseniális szóváltásába a temetőben, melynek során az egyre felindultabb Kapa elüvölti magát, hogy "Fütyülsz, baszd meg, és hazudsz!". Ez valahogy annyi mindent magába sűrít abból, hogy mi magyarok hogyan viszonyulunk egymáshoz, a barátaimmal évekig idézgettük.

Nekem lámpást adott kezembe az úr Pesten Forrás: Budapest Film

A lazán kapcsolódó jelenetekből álló filmben Mucsi figurája egyre magasabbra jut a társadalmi ranglétrán, sírásóból rendőröket korrumpáló dúsgazdag vállalkozó, majd keresztapaszerű maffiafigura lesz, miközben Scherer megmarad talpnyaló, ám annál öntudatosabb kisembernek. Részben improvizált párbeszédeik végig elképesztően viccesek, de most újranézve néha szinte már vérfagyasztók, olyan ijesztően pontosan tükrözik a meglehetősen groteszkké vált mai magyar valóságunkat.

Ez legütősebben talán abban a jelenetben jön át, amelyikben a sikeres Kapa a Lánchíd tetején egyensúlyozva lebeszéli az összeomlott Pepét az öngyilkosságról. Miközben elindulnak lefelé, Kapa a befektetéseiről beszél: "Figyelj, megveszem a várat, mondtam már? Kidobatok onnan minden szart, kiveretem a falakat. A Parlamenttel szaroznak, azt nem tudom megvenni." (Bujdosó Bori)

+ + +

Üvegtigris (2001)

Bizonyos körökben sikk az Üvegtigris-t lefitymálni. Micsoda hülyeség! Ezért jöjjön a védőbeszéd - bár amennyien megnézték a filmet, és idézgetnek belőle besörözve, vígan a haverokkal, nem szorul rá. Szóval gyerekek. Nem kell mindig finomkodni, néha azon is remekül lehet mulatni, hogy a nagyszájú Csuja elvágódik a motorral. Vagy Gáspár Sándor rasztahaján és a négyszáz, fej nélküli malacon. A jó komédia lényege a jól kitalált karakter, meg a színész, aki életet lehel belé. Az Üvegtigris ebben a kettőben erős: kiváló színészek alakítanak benne éles vonalakkal megrajzolt, mamlasz figurákat, amelyekben pont annyi a karikatúrajelleg, hogy vicces legyen, és pont annyi az életszag, hogy ne váljon egyik sem túl sematikussá. A sztori ehhez képest nem is fontos. Szánalomra méltó, kilátástalan helyzetben lévő alakokon röhögünk? Aha. Bárgyúk a poénok? Miért, már az is baj?

Az Üvegtigris főszereplői Forrás: Budapest Film

Meggyőződésem, hogy az Üvegtigris nem kevésbé vicces, mint mondjuk a Csapd le csacsi!, csak egyszerűen nem annyira korhoz kötött - valószínűleg szándékosan -, és így nem idéz föl bennünk egy adott, távoliságánál, abszurditásánál fogva eleve egzotikus és vicces időszakot. Ez a magyar vidék, a rendszerváltás utáni hosszú évtizedek kedélyes posványa.

Viszont az Üvegtigris ugyanúgy hamisítatlanul magyar, mint bármelyik film itt a listában (nem is vagyok meglepve, hogy nem lehetett külföldre eladni). Az a fásult melankólia, amivel Lali fejti a keresztrejtvényt, az az egzisztenciális várakozás, amellyel a büféskocsi a hínáros mellett lecövekelt, és az a hőségben erjedő kilátástalanság, amelynek tetejébe még a kerék is kitörik az utolsó jelenetben - igazi hungarikum. Főleg ha az Üvegtigris-t például a Macska-jaj mellé rakjuk, ahol szintén elég bizarr alakok keverednek szintén elég fura helyzetekbe, mégis hiányzik belőle a “kínunkban röhögünk" - érzés, ami - cikkünkből már egyértelmű - helyi sajátosság. Nem sok magyar vígjáték készült az utóbbi tizenöt évben itthon, az Üvegtigris-t ne becsüljük le. (Dömötör Ági)

+ + +

Tesó (2003)

Dyga Zsombor még 2003-ban, a huszonévesek fésületlen lazaságával letette az asztalra azt a filmet, amelynél a maga nemében biztosan nem is fog már jobbat rendezni: ez a kiforratlan zsigeriség csak egy fiatal alkotót jellemezhet egy pár tízmilliós költségvetésű projekt készítésekor. És a Tesó épp ettől imádnivaló - na meg a rendező már akkor egyértelműen érezhető tehetségétől. Dyga minden szabályra roppant szimpatikusan fittyet hányó dramaturgiával görgeti a rájuk szakadt nagy és kisebb lakás birtoklásán, meg persze egy nőn háborúzó testvérpár történetét, amely alatt a két srác irdatlanul tapló, de rettenetesen találó poénok tucatjait lövi el. Dyga pedig olyan hihetetlenül jó, pár másodperces snittekkel operál, hogy mindegyik vizuális geg felér minimum egy jól elsütött poénnal.

Mindezt persze kellő mennyiségű és mélységű "komoly" cselekmény kíséri és szövi át: a humor fele ennyit sem érne, ha nem a lélekrajz és a szituációteremtés legkiválóbbnak tűnő eszköze lenne. Ott van egyrészt a békásmegyeri lakótelep közössége, amelynek remek figurái azoknak is ismerősek, akik sosem mozdultak ki a zöldövezeti kertes házukból; másrészt meg végül ebből a folyamatos poénkodásból összeáll valami fontos a nagyon fura, de ebben a filmben nagyon megérthető testvéri szeretetről, a romantikáról, na meg a zenerajongásról (lásd még a nyilvánvaló ihletforrást, a Pop, csajok, satöbbi-t). Ja, és mellesleg lényegében minden dialógus kiváló, és a jól eltalált alakok jól eltalált, szállóigéknek is beillő poénokkal dobálóznak: már csak ezek miatt megéri pár évente újranézni a Tesó-t. (Kovács Bálint)

+ + +

Argo (2004)

Soha rosszabb bemutatkozást! Árpa Attila első filmje túlzás nélkül zseniálisra sikeredett! Amikor konkrétan hungarikum volt a béna, cselekmény nélküli filmek készítése, Árpa gondolt egyet, és egy olyan eredeti mozival állt elő, hogy a fal adta a másikat!

Ha valaki szomorkodni akar, az ne nézze meg ezt a filmet, mert itt bizony közel két óra ordítva röhögés vár a nézőre! Persze mit is várhat az ember egy olyan filmtől, ahol még a mellékszerepekben is olyan rohadt jó arcok tűnnek fel, mint Jáksó László?! És ami a legjobb az Argó-ban, hogy nem lehet utána nyavalyogni, hogy "jó, jó, de ezt már láttam valahol", mert ez kérem egy akkora agyament ökörség, hogy ilyet még a világ nem látott! Mindez 2004-ben, jócskán megelőzve Guy Ritchie-t és Quentin Tarantinót, akik később természetesen learatták a babérokat az Argó-ban megismert párbeszédekkel és kamerakezelési technikákkal! Sajnos ennek a filmnek a legnagyobb hibája, hogy Árpa Attila nem kétszáz kilométerrel nyugatabbra született, így megmarad az egyetemes magyar filmművészet legőrültebb vígjátékának, szoros versenyben megelőzve a 2005-ös Fekete kefé-t! (Fickó Mackó)

+ + +

A nyomozó (2008)

Kilóg a sorból A nyomozó, de nem hagyhatjuk ki. Gigor Attila első filmje alapvetően thriller és krimi, de stílusa miatt a fekete komédia felé húz leginkább. Mi legalábbis nevettünk rajta, ezért itt a helye. A címszereplő egy enyhén pszichopata boncmester. Kapcsolatai nincsenek nagyon, beszélni se sokat beszél. Viszont elvállal egy különmunkát, egész konkrétan egy gyilkosságot. A helyzetet az bonyolítja, amikor a meló elvégzése után levelet kap az áldozatától.

Senki sem fogja betegre nevetni magát, de az egyedi képi megoldásokkal és Malkáv beszűrődő hallucinációival fűszerezve ez a magyar palettán egy különös hangulatú, de szokatlanul ötletes film. (Fábián Tamás)

- - -