Vágólapra másolva!
Hatvankilenc éves korában elhunyt Harold Ramis, Hollywood egyik legsikeresebb vígjátékrendezője. Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az Idétlen időkig, a Golfőrültek, a Családi vakáció, a Csak egy kis pánik, illetve annak folytatása, a Még egy kis pánik. Utolsó filmje rendezőként A kezdet kezdete című 2009-es ősemberes komédia volt Jack Blackkel és Michael Cerával a főszerepben. Írt olyan filmeket is, amelyeket nem maga rendezett, leghíresebb forgatókönyvírói munkája a Szellemirtók és folytatása volt, melyet Dan Aykroyddal együtt jegyzett. Rendszeresen dolgozott színészként is, ő játszotta például Dr. Egon Spenglert a Szellemirtók mindkét részében, valamint Seth Rogen apját a 2008-as Felkoppintva című romantikus komédiában.Harold Ramis a SzellemirtókbanForrás: MoképmiddleRamis 2010 óta súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, halálát egy olyan autoimmun betegség okozta, amely a vérerek megdagadását vonja maga után. 
Vágólapra másolva!