Vágólapra másolva!
Ezen a hétvégén is érdemes moziba menni. Heti rendszerességgel megjelenő rovatunkban a tétovázóknak segítünk a választásban, és elmondjuk, mit érdemes megnézni a premierek és a régebb óta futó filmek közül. 
Vágólapra másolva!

Éjjeli féreg (Nightcrawler)

Ezt az éjsötét krimiként és gyilkos médiakritikaként is felfogható filmet elsősorban Jake Gyllenhaal erőteljes színészi alakítása miatt bűn kihagyni. Aki megnézi, azt még napokig fogja kísérteni a Donnie Darko szárjának beesett paraarca. Egy gátlástalan, közúti baleseteket fényképező és a felvételeket a médiának eladó fickót alakít, aki – hogy ő legyen az első a hírversenyben -, maga kezd el baleseteket előidézni. Karaktere simán van annyira nyugtalanító és emlékezetes, hogy az ember egy mondatban emlegesse a Mechanikus narancs Alexével vagy a Taxisofőr Travis Bickle-jével. Aki csak teheti, feliratosan nézze meg a filmet, a főhős rosszul megválasztott szinkronhangja tönkrevágja a hangulatot.

---

John Wick

Keanu Reeves legújabb filmje ennél egyszerűbb már nem is lehetne: annyi történik benne, hogy a színész percenként fejbe lő benne valakit, mivel egy orosz maffiózó elvette a kiskutyáját és a sportkocsiját. A monotóniája ellenére mégis majdnem a végéig teljesen leköti a figyelmet a John Wick, mivel hihetetlenül jól eltalált neonfényes stílusban pörögnek a gyilkolászások, és az ihletett helyszínváltásoktól is mindig új erőre kap. A Lucy óta nem láttuk ennyire jó akciófilmet a mozikban.

---

Délibáb

Először is mindenki felejtse el az alább látható előzetest, aki abból indul ki, az csalódni fog. Ez nem egy magyar pusztába helyezett, akcióorientált western, története is éppen hogy csak van. Hajdu Szabolcs inkább egy hosszú csendekkel és westerntoposzokkal ügyesen játszadozó hangulatfilmet készített. Sejtelmes az egész, és pont ezért nem hagyja békén az ember képzeletét. A legközelebbi rokonságot Jarmusch Halott emberé-vel mutatja, csak itt egy fekete focista válik a számára idegen táj foglyává. Isaach de Bankolé a filmhez illő rezzenéstelen minimalizmussal alakítja a vidéki kocsmát elcsendesítő westernhőst.

---

Csillagok között (Interstellar)

A sci-fi és Christopher Nolan-rajongók legnagyobb örömére pontosan olyan nagyszabású és az agyat megtornásztató űreposz lett belőle, mint amilyenre előzetesen tippelni lehetett. Megterhelő élmény végignézni, de a káprázatos látványvilágával még a Gravitáció sem vetekedhet, és a tanárbácsisan előadott tudományos elméletek féregjáratokról, fekete lyukakról is érdekesek benne. Matthew McConaughey egy sírós szemű cowboy, aki még egy másik galaxisban is csak a lányára gondol.

- - -

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Reisz Gábor minimum egy generáció közérzetét sűrítette bele ebbe a filmbe, és ezt a moziba járók meghálálták: két hét alatt tizenötezer nézőt gyűjtött össze a film, ami a magyar filmek mezőnyében remek eredmény. Tele van a film ismerős élethelyzetekkel, amiket fantasztikus érzés viszont látni a széles vásznon. A számla zavarodott fürkészése, a kiirthatatlan félelem a bkv-ellenőröktől vagy a földrajztanár síralmai mind-mind éles szemmel kiszúrt és ügyesen átemelt pillanatai a mai magyar valóságnak. A VAN által nagyon sok ember nevethet egy jóízűt magán.

- - -

Sírok között (Walk Among the Tombstones)

Már megint egy film a szomorú tekintetű, ultrakemény Liam Neeson főszereplésével. Azt hihetnénk, hogy ez is ugyanolyan akcióthriller, mint a színész többi közelmúltbeli filmje, de nem, ez most egész jól sikerült! Eredetibb, összetettebb, alig láthatunk benne lövöldözést, helyette viszont van sötét, fojtogató hangulat. A Sírok között legjobb pillanatai azok, amikor Liam Neeson a dolgát végzi, vagyis nyomoz. Kihalt New York-i utcákon sétál, lábainál szeméthalmok. Megáll, pénzt dob egy telefonba, és a tudakozót hívja. Ahogy már említettem, a hangulatáért érdemes megnézni ezt a filmet.

- - -

Piszkos pénz (The Drop)

A John Wick-ből és a Piszkos pénz-ből tökéletes duplavetítést lehetne tartani. Az előbbiben Keanu Reeves agyát önti el a vörös köd a házi kedvence elvesztése miatt, az utóbbiban pedig Tom Hardy vesz magához egy összevert kölyköt, és ezzel magára szabadítja az előző gazda haragját. Egyszerre izgalmas és nyugtalanító érzés arra várni, hogy mikor fog végre bepöccenni a konfliktusokat kínosan kerülő férfi. Fenyegető hangulatú, régi vágású bűnügyi dráma a Piszkos pénz, amelynek értékét tovább növeli, hogy James Gandolfinit élete utolsó szerepében láthatjuk benne.

- - -

Harag (Fury)

Brad Pitt és bűzlő legénysége egy tank belsejéből szembesít minket a régi igazsággal, miszerint a háború borzasztó dolog. A második világháború európai hadszínteréről már rengeteg film készült, a Harag-ban az az újdonság, hogy egy Sherman tank ötfős legénységére koncentrál, és nem kendőzi el, hogy hiába harcolnak egy jó ügyért, a hosszú évek óta folyó harc belőlük is jobbára lelketlen gyilkológépeket csinált. A sár és a mocsok mindent ellep, a tankcsaták pedig lenyűgözőek. A lezárás nélkül még jobb lett volna, az sajnos túl hollywoodira sikerült a húsbavágóan kegyetlen előzményekhez képest, de így is kihagyhatatlan az akciófilmek kedvelőinek.

- - -

Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit)

Nem kell magyarázni, mekkora trauma egy család életében, ha az egyik kenyérkeresőt kirúgják. A Két nap, egy éjszaká-ban az a csavar, hogy a munkatársakon múlik Sandra sorsa, arról szavazhatnak, hogy a bónuszt kérik, vagy inkább tarthassa meg az állását a kétgyermekes családanya. Sandrának egy hétvégéje van arra, hogy meggyőzze kollegáit ebben a szikár, életszagú, a munkások világát intim közelségből bemutató szociodrámában. A főszerepben korunk legcsodálatosabb francia színésznőjét, Marion Cotillard-t láthatjuk.

- - -

Leviatán (Leviathan)

Andrej Zvjagincev orosz rendezőzseni legújabb filmje nem csak hogy ott van az Oscarért versenyző idegen nyelvű filmek mezőnyében, de a kategória egyik legesélyesebbike, még hozzá teljesen megérdemelten. Az aktuálpolitikai hangokat is leütő Leviatán mindvégig gyönyörűen megszerkesztett képekben, először dühödten, aztán egyre rezignáltabban mutatja be a csökönyös orosz kisember küzdelmét a korrupt és zsarnoki hatalommal szemben. Itthon is fájdalmasan ismerősnek fog hatni a film némelyik szituációja.

- - -

Sci-fi nap

A budapesti Uránia mozi tematikus napot tart szombaton, és levetítik az elmúlt egy év legsikeresebb sci-fijeit, illetve újra műsorra tűzik A nyolcadik utas: a Halál-t. Aki lemaradt volna róluk, az most bepótolhatja Az éhezők viadala harmadik részét, A holnap határán-t vagy A majmok bolygója legújabb, nagyszerűen sikerült részét, aztán megkoronázhatja a napot a Csillagok között esti vetítésével.

- - -

VERZIO

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Filmfesztivál hétfőn kezdődött, vasárnap zárja be kapuit és idén Indiát vette célkeresztbe. A pink bandá-ban például egy elmaradott indiai régióban alakult harcos női szervezet tevékenységébe nyerhetünk bepillantást, de magyar és a világ más országaiból származó doksikat is nézhetünk a fesztiválon. Az 1989 a vasfüggöny leomlását mutatja be új szemszögből, a fiatalkorúak bebörtönzésének hosszú távú hatásait vizsgáló Káin gyermekei alkotóival mi is készítettünk interjút, a Túl a Dnyeszteren segítségével pedig Európa legismeretlenebb országáról kaphatunk képet. A teljes program megtalálható a fesztivál honlapján.

- - - - - - - - - - - - -

A Sírok között-ről szóló rész Mesterházy Lili szövege alapján készült.