Menő arcot faragnak a vajszívű robotból

Chappie
Vágólapra másolva!
Ne felejtsük el, hogy a dél-afrikai rendező, Neill Blomkamp milyen meggyőzően robbant be öt évvel ezelőtt a hollywoodi filmiparba. Első filmje, a District 9 nem elég, hogy 30 millió dolláros költségvetése hétszeresét hozta be a világ mozipénztáraiban, de még négy Oscar-díjra is jelölték, köztük a legjobb filmnek járóra. Ilyen erős kezdés után törvényszerű a visszaesés, és Blomkamp második filmje, a Matt Damon főszereplésével, 115 millióból készült Elysium - Zárt világ noha duplán visszahozta az árát, mégis legtöbben csalódásként értékelték. A még mindig csak 35 éves Blomkamp most egy szerelemprojektnek tűnő robotos sci-fivel érkezik, amelynek már meg is nézhetjük az első előzetesét.A Chappie címszereplője egy gondolkodó, érző robot, aki járatlan a világ dolgaiban, de tervezője (Dev Patel a Gettómilliomos-ból) próbál némi élelmességet bele nevelni, azonban feltűnik Hugh Jackman, akinek elég csak ránézni a béna frizurájára, hogy tudjuk, rosszban sántikál.A különös filmet már most a Rövidzárlat, az Ollókezű Edward és a WALL-E ötvözeteként jellemzik, a szereposztás is meglehetősen eklektikus: a fentebb emlegetett színészeken kívül feltűnik a filmben Sigourney Weaver és a Die Antwoord nevű dél-afrikai rap-rave formáció két furcsafejű tagja, Ninja és Yo-Landi Vi$$er. Chappie hangját a District 9 főszerepét játszó Sharlto Copley szolgáltatja.A filmet 2015. március 5-én mutatják be az amerikai mozik, a magyar premier pontos dátuma egyelőre nem ismert.A Chappie plakátjaForrás: Sony Pictures Entertainmentmiddle 
Vágólapra másolva!