Jennifer Aniston smink nélkül áll ki a világ elé

Jennifer Aniston
Cake, Jennifer Aniston
Vágólapra másolva!
Jennifer Aniston is a színésznők bevált cseléhez folyamodott. A sok csillogó szerep után lemosta magáról a sminket, és egy kiállhatatlan, lelki gondokkal küzdő nőt alakít a Cake-ben. Az előzetesben pocsékul érzi magát Aniston, és nagyon egyedül van. A medencéjének partján csak egy borz lebzsel, így hát más beszélgetőpartner híján az állathoz beszél.Apátiájából az mozdítja ki, hogy egy nemrég öngyilkos nő (Anna Kendrick) után kezd nyomozni. Felkutatja az özvegy férjet (Sam Worthington), és összebarátkozik vele. A Cake-et Aniston drámai szerepe miatt Oscar-esélyes filmként próbálják eladni, ezért decemberben bemutatják Amerika néhány mozijában, amit majd januárban követ a széles körű premier. Akik továbbra is vigjátékban akarják látni Anistont, azoknak mondjuk, hogy csütörtöktől játsszák a hazai mozik a Förtelmes főnökök 2-t. 
Vágólapra másolva!